Az aranyóra fontossága és hiánya a szülész, a dúla és a pszichológus szemével

A szülést követő egy óra sokak szerint meghatározó a baba számára: mi van, ha nincs mód az aranyórára?

Elképesztő luxusszülőszobák: megmutatjuk Katalin hercegnőét is

Több luxuskórház szülőszobáját is bemutatjuk, beleértve azt is, amelyikben Katalin szült.

Csodálatos eseménnyel kezdődött egy fiatal mentőtiszt életének első szolgálata

Örök emlék lesz! - mondta a Vas megyei esetről a frissen végzett mentőtiszt nő.

Kómában szülte meg a kisbabáját, három héttel később csodálkozott rá, hogy van egy kislánya

Az angliai Deanne Harry éppen életet készült adni kislányának, ám a császármetszés közben kómába esett. Három hét telt el, mire felébredt.

Ez történik a kisbabák koponyájával szülés közben

Az, amit Kayla Reeder újszülöttfotósnak sikerült megörökítenie a Grahamről készült képeken, a legtöbb újszülöttel megtörténik. Csak talán nem ilyen extrém formában.

Filmbe illő, milyen nevű babák születtek egymás mellett ugyanabban a kórházban

Nem tudni, mennyi matematikai esély volt arra, hogy két teljesen idegen anyuka ugyanabban a kórházban néhány óra különbséggel hozza világra saját babáját, úgy, hogy az egyik fiú, a másik lány, és egymástól függetlenül úgy nevezzék el őket, hogy Rómeó és Júlia. De megtörtént.

“Erre senki sem figyelmeztetett”- Egy anyuka őszinte vallomása az anyaság sötét oldaláról

Alexandra Kilmurray egy kétgyerekes kaliforniai anyuka, aki bátran mesélt a szülés utáni sötét időszakáról.

10 nagyon erős fotó apákról a szülőszobán

Most hétvégén ünnepelték világszerte az apák napját, a jeles napra megható galériával emlékezett a Bored Panda.

12 éves kislány segítette világra kistestvérét – Fotók

A 12 éves Jacee többet tud a kisbabák születéséről, mint amit egy ekkora gyerekről gondolnánk – nemcsak jelen volt öccse születésekor, de segített is egy kicsit.

Csodálatos fotókon a születés első pillanatai

Megindító fotók a szülésről és a babák első perceiről a földi életben

Szelfi ámítás nélkül: Így néz ki az anya hasa pár órával császármetszés után

Sajnos még mindig szép számmal akadnak emberek, akik képesek megszégyeníteni egy nőt amiatt, mert császárral szült. Olyanokkal jönnek, hogy ha “nem a könnyebb utat választja” és “csak kijött volna az a gyerek”, a valóságot pedig, ami tömény fájdalom és egy hasi seb, teljesen figyelmen kívül hagyják.