Több mint 1millióval több szót hallanak ötéves korukig azok a gyerekek, akiknek szülei naponta olvasnak

Vastag Anikó | 2019.04.06

Mintegy 1,4 millióval több szót hallanak ötéves korukig azok a gyerekek, akiknek szülei naponta öt könyvet is elolvasnak nekik, mint azok, akiknek szülei soha nem olvasnak mesét - állapították meg az Ohiói Egyetem kutatói.

Ez a több mint "egymilliós szószakadék" kulcsfontosságú a gyerekek szókincsének és olvasási készségének fejlődése szempontjából.

A bő szókincsű gyerekek jobban fel lesznek készülve arra, hogy ezeket a szavakat nyomtatásban lássák, amikor iskolába kerülnek. Ezeknek a gyereknek az olvasási készsége gyorsabban és könnyebben fejlődik.
A kutatás gondolata abból a korábbi tanulmányból fakadt, amely kimutatta hogy az amerikai gyerekek egynegyedének soha nem olvastak mesét, másik egynegyedüknek nagyon ritkán, hetente egyszer, kétszer.


Számítások szerint azok a gyerekek, akiknek nem olvasnak szüleik, 4662 szót ismernek meg, a heti egy-két alkalommal mesét hallgatók 63 570-et, a heti 3-5 alkalommal mesét hallgatók 169 520, a naponta olvasásban részesülők 296 660-at és 1 483 300 szót azok, akiknek naponta ötször olvasnak.
"Ez nem a mindennapos kommunikációról szól. Azok a szavak, amelyeket a könyvekből ismernek meg, jóval összetettebb, bonyolult szavak, mint azok, amelyeket a szülőkkel, nagyszülőkkel beszélgetve megismernek" - mondták a kutatók.


Egy gyermekkönyv szólhat az antarktiszi pingvinekről, olyan szavakat és fogalmakat ismertet meg nekik, amelyek nem jönnek elő a mindennapos beszélgetésben. És ezek a szavak különösen fontosak lehetnek az olvasás megtanulásában. Nem is beszélve arról, milyen hasznos, ha a gyerek rákérdez egy ismeretlen fogalomra, és a szülő elmagyarázza azt neki.

Címkék: szókincs, olvasás, fontos

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!