Torna hasfájós babáknak!

Vivien Ecsédi | 2019.02.27

Babánkat már hathetes korától nyugodtan tornáztathatjuk, de csak akkor, ha csípő-, láb- és karízületei egészségesek. Lassan, finoman mozgassuk, soha ne erőltessük, nyújtogassuk. Próbáljuk olyan időben végezni, amikor kipihent, nem üres a pocakja, és láthatóan van kedve együtt mozogni, mókázni velünk. Énekelhetünk, mondókázhatunk közben, és tartsunk szemkontaktust.

Karok-lábok keresztezése

Fogjuk meg a baba csuklóját, tárjuk szét a karjait, majd keresztezzük a mellkas előtt. Többször végezzük, egyszer az egyik karja legyen felül, majd a másik. A végén finoman tárjuk szét, és rázogassuk meg. Ugyanígy nyissuk szét a lábait, és keresztezzük. Majd átlósan érintsük össze a karokat a lábakkal. Jobb kart a bal lábbal, bal kart a jobb lábbal. A karokat a csuklónál, a lábakat a bokánál fogjuk. Lehet fokozatosan is végezni, először csak összeérnek, majd a láb a hónaljhoz, végül a vállhoz ér. Mindezt persze finoman, amennyit a baba enged.

Lábak tornája

Fogjuk meg a baba két lábát, nyissuk ki, majd hajlítsuk be úgy, hogy a talpak összeérjenek, tapsolhatunk is velük. Keresztezzük a baba lábait törökülésben, mindkét irányba. Biciklizzünk a lábakkal előre-hátra.

Hajlítsuk be a baba lábait összezárt helyzetben, tartsuk 5-6 másodpercig a hashoz, majd nyújtsuk ki, rázogassuk le. Majd ugyanezt váltott lábakkal. Nyomjuk a behajlított lábakat finoman a pocak felé, majd körözzünk velük bentről kifelé. Ez segíthet, ha a csípő vagy a lábak feszesek. Ha túl lazák, kintről befelé végezzük. Egészséges babáknál lehet mindkét irányba. A lábakat fogva emeljük meg lassan a babát úgy, hogy már csak a lapockák érjenek le, majd finoman engedjük vissza.

Fogjuk meg a csuklóját, ültessük fel, és fektessük vissza. Fektessük hasra, emeljük meg a lábait finoman, még a csípőt is, majd engedjük vissza. Nyúljunk a vállak alá, emeljük meg, mint egy kicsi kobrát, majd finoman engedjük vissza. Öt-hat hónapos kortól az alkart fogva végezzük. Végül kicsit lötyögtessük, lazítsuk a lábakat.

A gyakorlatok után mindig vegyük a kicsit a karjainkba, öleljük át, dicsérjük meg.

Címkék: torna, mozgás, hasfájás

Hozzászólások

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Most töltötte be az ötödik életévét.

Az AIDS kórokozója mentette meg nyolc kisbaba életét

Az AIDS kórokozója mentette meg nyolc kisbaba életét

A gyermekeket a terápia után egy hónappal elbocsátották a kórházból.

Így nyugtasd meg a síró babát

Így nyugtasd meg a síró babát

Miért sír a baba? Számtalan oka lehet, és ha még akkor is, ha nem beteg.

A babák négyszer erősebbnek érzik a fájdalmat, mint a felnőttek

A babák négyszer erősebbnek érzik a fájdalmat, mint a felnőttek

A csecsemők nemcsak érzik a fájdalmat, de még érzékenyebbek is lehetnek a felnőtteknél.

Fáj a pici poci! Hogyan segíthetünk?

Fáj a pici poci! Hogyan segíthetünk?

Az első gyermek megszületése után sok szülő tanácstalanul áll a síró csecsemő kiságya mellett, vagy dajkálja naphosszat, hogy a nyűgös kicsit megnyugtassa. A sokat síró, hasfájós csecsemőknél felmerül a kólika gyanúja, ám a kezdő szülők gyakran nem tudják, hogy ez pontosan mit is takar, és hogyan le

4 egyszerű dolog, ami megvédheti a gyereket a téli járványoktól

4 egyszerű dolog, ami megvédheti a gyereket a téli járványoktól

A hideg nedves időjárás nagyon kedvez a vírusok, baktériumok szaporodásának. A gyereket veszélyeztetik a fertőzéseket, főleg közösségben. Néhány tipp segítségével elkerülhetőek a megbetegedések.