A gyermekkori kancsalság nem esztétikai probléma!

Léna | 2019.01.18
A kancsalság (strabizmus), vagyis a kétszemes együttlátás hiánya nem csak kozmetikai probléma, azaz a szülőket nem az kell zavarja, hogy gyermeküknek „nem úgy áll a szeme, ahogy kéne ”, hanem az, hogy a kancsalító szemmel a gyermeknek nehezebb teljesítenie és majd a pályaválasztás idején sok, kétszemes látást igénylő foglalkozásra alkalmatlan lesz.
Látáskor a tárgyakról mindkét szemünk ideghártyáján keletkezik kép. A két képet azonban csak akkor látjuk egynek, ha azok a két szem ideghártyáján egymásnak megfelelő pontokra esnek. Az újszülött még nem lát élesen, két szemét még nem használja együtt. Ezeket a képességeket a növekedés folyamán kell megtanulnia, akárcsak a járást, a beszédet. Míg a látásélesség a szemgolyó növekedésével sokat javul az első életév során, a térlátás képessége csak kb. 5-7 éves korra válik a felnőttekéhez hasonlóvá.
A kancsalság gyakori gyermekkori panasz, lehet befele térő, kifele térő, időnként a két szem nézővonalai függőlegesen térnek el egymástól, ez kozmetikailag különösen zavaró. A szem helyzetéért 6 szemizom felelős. Megfelelő beidegzés esetén ezek működése egyensúlyban van, előretekintéskor a szemek azonos helyzetűnek látszanak, oldalra nézéskor a szemgolyók együtt mozognak.
Kancsalság esetén a szemizmok működése közötti finom egyensúly megbomlik, a felsőbb szemmozgatásért felelős agyidegmagvaktól az egyes izmok erősebb ingerületet kapnak, míg az ezzel ellentétes működést kifejtő izom kevésbé ingerlődik. A megbomlott egyensúly végeredménye a szem hibás állása, azaz a kancsalság. A gyerekek kisebb részénél a két szem fénytörésbeli különbsége okoz kancsalságot. Az egyik szem fénytörése tökéletes, ezzel szemben a másik szem túllátó, rövidlátó vagy asztigmiás.
Ez utóbbi belső szemtengelyferdülést jelent. A gyermek ösztönösen is a „jó” szemével rögzíti a tárgyakat, másik szemét pedig nem használja. A kezelés első lépcsője a megfelelő szemüveg.
A kisgyermekek eltérően a felnőttektől nagy dioptria különbséget elviselnek a két szemen. Előfordulhat, hogy az egyik szemre felírt lencse csak „ablaküveg“, azaz 0 dioptriás, míg a másik oldali -8 dioptriás, és a gyermek ezt az összeállítást panaszmentesen viseli, sőt rövidlátó szemének látása javul, fejlődik.
Ez a jelenség a gyermeki agy rugalmasságából adódik. (Felnőtt ember a két szemüveglencse között 3 dioptriánál nagyobb különbséget általában nem visel el.)
Kancsalság jelentkezhet fénytörési hiba nélkül is. Ismert a csecsemőkori kancsalság nevű állapot, amikor is a baba már pár hetes korában befelé kancsalít, a kancsalsági szög jellemzően igen nagy. Fénytörési hiba ebben az állapotban sokszor egyáltalán nem mérhető, ez az állapot a szemizmok nem megfelelő fejlődése és beidegzése folytán alakul ki.Ha mi látnánk, hogy látnak ezek a babák, nagyon meglepődnénk, ugyanis úgy próbálnak korrigálni a nagy kancsalsági szögük miatt, hogy „keresztbe fixálnak”, ami azt jelenti, hogy a világ jobb felét bal szemükkel, bal felét jobb szemükkel szemlélik. Sajnos a két szem ebben az állapotban sosem működik együtt. Mivel azonban a kancsal baba mindkét szemét használja, nagy valószínűséggel jó látásélesség alakul ki mindkét oldalon, azonban nem szabad kezeletlenül hagyni, mihamarabb ki kell kérni a szemorvos véleményét.
A kancsalság  gyakran előfordul a koraszülött babák között. Azok a babák, akik jóval a számított idő előtt születnek, sokkal gyakrabban válnak kancsallá, mint időre született társaik.
A következő fajtája a kancsalságnak az érzékelési vagy más néven szenzoros kancsalság. Ilyenkor az egyik vagy mindkét szem törőközegei valamilyen oknál fogva nem tiszták, ezért nem képződik a retinán éles kép, súlyos esetben egyáltalán semmilyen kép és a fixálás képtelensége vezet a kancsalsághoz.
Régen a született szürke hályog volt az első számú rendellenesség, amely végül szenzoros kancsalságot idézett elő. Amióta létezik megfelelő műtéti technika, és a szürkehályoggal született babák műtétje idejében megtörténhet, nem a szürkehályog a vezető ok.Létezik azonban egy rosszindulatú daganat típus (retinoblastoma), amely kizárólag gyermekkorban fordul elő, igaz előfordulása nagyon ritka. Ez az ideghártya szövetéből indul ki, és a szem belsejében növekedve a szem látásvesztését, következésképpen szenzoros kancsalságot okozhat. Ezért is fontos megjegyezni, hogyha addig nem kancsalító gyermek egyszercsak kancsalítani kezd, nem szabad halogatni a gyermekszemészeti vizsgálatot!Szót kell még ejteni a bénulásos kancsalságról. Bénulásos kancsalság akkor alakul ki, ha valamelyik idegköteg, amely a szemizmokat mozgatná, nem működik. Vannak gyerekek, akik valamilyen méhen belüli sérülés, betegség vagy fejlődési rendellenesség folytán valamelyik szemmozgató izom bénulásával születnek.
A bénulásos kancsalság általában maradványtünet, ilyenkor más irányú neurológiai vizsgálatokra is szükség lehet.
Leggyakoribb, hogy a külső szemizmot mozgató ideg nem végzi feladatát. A bénulás lehet egyoldali vagy kétoldali. Kezelése a gyermek alapos megfigyelésével kezdődik. Mivel született hiba, a baba gyorsan megtanulja a nem működő izom munkáját finom fejmozdítással helyettesíteni.
Előfordul, hogy egyenes előre tekintéskor nem is látunk kancsalságot, csak ha a gyermek a bénult izom tekintési irányába fordítja a fejét - például a bal külső szemizom bénulása esetén balra tekintéskor. Ilyenkor a bal szem nem mozdul ki eléggé, és nyilvánvalóvá válik a kancsalság.
Elsősorban a tompalátást kell megakadályoznunk, az egészséges szemet tapaszolva kell rávenni a kicsit, hogy nehezebben mozgó szemét is használja. Időnként az izom később megerősödik és képes feladatát ellátni, de ha ez nem is következik be, a takarással a kisgyermek tanulja a fej korrekciós mozgásait. Tehát a kancsalság kezelésének hatássoságában döntő, hogy az elváltozást időben észleljük és kezeljük, így általában jók a gyógyulás esélyei. 3 éves kor alatt a látórendszer még rugalmas, jól „tanítható”, 6 éves kor felett viszont már szinte befolyásolhatatlan az érintett szemen az éleslátás elvesztésének folyamata. Amint a szülő észreveszi gyermekénél a kancsalságot, vagy csak a leghalványabb gyanú felmerül benne, például ha a gyerek sokat hunyorog, vagy ferdén tartja a fejét, azonnal forduljon szakorvoshoz.
A gyógyítás további feltétele az orvos és a szülő állandó és szünet nélküli kapcsolata, mert a kezelés évekig eltarthat. Ez sok türelmet és kitartást igényel a szülő részéről. Ha a gyermek kancsalítani kezd, első és legfontosabb feladat a fénytörés meghatározása és az egyénre szabott javító szemüveg elrendelése. Fontos, hogy a gyermek a szemüvegét egész nap használja, és a szülő ne engedje, hogy időnként, akár 1-2 órára levegye.
Ajánlatos tartalékszemüveget is beszerezni, hogy a gyermek, a szemüveg eltörése esetén se maradjon egy percre sem korrekció nélkül. Kellő időben, azaz a kancsalság kialakulása után néhány héttel, megfelelő szemüveg hordása azt eredményezheti, hogy a szemek állása párhuzamos lesz. Amennyiben a szemüveg viselése mellett is észlelhető kancsalság, illetve ha tompalátás áll fenn, mint ahogy már említettük az orvos a szem ideiglenes letakarását rendelheti el. Eleinte folyamatosan a jól látó szemet kell letakarni, ezáltal éleslátásra kényszerítve a kancsalító szemet. Később, ha sikerült javítani a tompalátást a szemorvos javaslatára rövid időközökre át kell tenni a takarást a másik szemre. A kezelés váltott takarással fejeződik be, amelynek célja a jobb és bal szem közti dominancia kiküszöbölése. A teljes látásélesség elérését követően, ha a gyerek változatlanul kancsalít, műtétre kerülhet sor. Ennek optimális időpontja a három és fél - négyéves kor között van. A műtét célja, hogy a kancsalsági szög öt fok alá csökkenjen.
Címkék:

Hozzászólások

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Szerinted is megható?

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Könnyen tragédia lehetett volna belőle!

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

A tűzoltók szabadították ki!

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Nagyon felkészült válaszokat adtak a kicsik :)

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Kánikulában még a legszellősebb ruhában is izzadunk, és legyen bármennyire is hiper-szuper légáteresztő a pelenka, bizony nagyon is befülledhet benne a kicsi popsija.

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

A kislány kinyúlt a műalkotásért a babakocsiból, de lelökte a földre.

Így kezeld a melegkiütést!

Így kezeld a melegkiütést!

A melegkiütést az eltömődött pórusok okozzák

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Könnyen kiszáradáshoz vezethet