Hazánkban a kismamák 95%-a szeretne szoptatni

Admin | 2017.03.02


Már 12 éve ünnepeljük a Szoptatás Világnapját több szakmai szervezet, köztük az UNICEF és a WHO kezdeményezésére. 


A magyar édesanyák kb. 95 százaléka azzal a szándékkal készül a szülésre, anyaságra, hogy szoptatni fogja a kisbabáját. Ugyanakkora védőnői ellátás adatgyűjtése szerint 2013-ban betöltött négy hónapos korig a magyar csecsemők 52,7 százaléka, betöltött hat hónapos korig pedig 34,8 százaléka kapott kizárólag* anyatejet. A szoptatott csecsemők 6,1 százaléka az anyatej mellé teát és gyümölcslevet ugyan kapott, de a fő táplálékuk az anyatej volt hat hónapos korig.  Jelentős eredmény, hogy hazánkban az 1 éven túl szoptatott gyermekek aránya is növekszik, 2013-ban 36,9 százalék volt.


„Az édesanyák döntő többsége tudja, hogy kisbabájának az anyatej mennyire fontos, és legalább 6 hónapig kizárólag anyatejjel szükséges táplálnia gyermekét. A védőnők mindent megtesznek a sikeres szoptatás megvalósulásáért, már a várandósság ideje alatt tanácsokkal, információkkal látják el a leendő édesanyákat. Különösen fontos időszak a szülést követő néhány nap, melyet a kórházban töltenek az édesanyák újszülöttjeikkel, itt a szülésznők és a csecsemős nővérek segítik a szoptatás megindulását. A szoptatás, az édesanya és az újszülött egymásra hangolódása nem megy mindenkinek zökkenőmentesen, előfordulnak nehézségek, melyek a szakemberek segítségével és az édesanya kitartó hozzáállásával, a család támogatásával leküzdhetők, sajnos azonban még ma is vannak, akik a kezdeti kudarcok után hamar feladják a szoptatást.” – mondta Csordás Ágnes, az Első 1000 nap programban is aktívan részt vevő Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.


Az anyatej a legtökéletesebb táplálék az újszülött számára, mely hosszú távú védelmet nyújt azáltal, hogy a későbbi életkorban is segíti az elhízás, allergia, gyulladásos bélbetegségek és a cukorbetegség megelőzését. Az immunrendszer megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen az egészséges bélflóra, az anyatej ennek kialakításában játszik szerepet. Különösen igaz ez a koraszülött babák esetében, akiknél még inkább felértékelődik a szoptatás és az anyatejes táplálás szerepe, mint időre született társaiknál.


„Tapasztalataim és a megfigyelések szerint azoknak a koraszülött babáknak, akiket anyatejjel táplálnak, sokkal jobbak az életben maradási esélyei, ráadásul várhatóan hosszú távon is egészségesebb életkilátásokkal rendelkeznek. Ennek az az oka, hogy az anyatej összetétele igazodik a gyermek igényeihez, a kialakult helyzethez. Így koraszülés esetén például az anyatej fehérje és zsírtartalma magasabb lesz” – mondta el dr. Nádor Csaba neonatológus, a Neonatológiai Tanács titkára.


A szoptatás alatti táplálkozás, a megfelelő vitamin és ásványi-anyag bevitel jelentősen befolyásolja az anyatej minőségét. Ezért különösen fontos, hogy a szoptató édesanya a saját táplálkozására is figyeljen oda, az legyen vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag és kerülje azokat a táplálékokat, amelyek allergiás tüneteket okozhatnak. 


 

Címkék:

Hozzászólások

Első szülés, négy gyerek - Négyesikrek születtek Debrecenben!

Első szülés, négy gyerek - Négyesikrek születtek Debrecenben!

A három lány és a kisfiú 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.

Ha tehetetlennek érzed magad, mert nem érted, mit akar a pici babád, figyelj ezekre a jelekre. Segíteni fognak!

Ha tehetetlennek érzed magad, mert nem érted, mit akar a pici babád, figyelj ezekre a jelekre. Segíteni fognak!

A testbeszéd nagyon sokat elmond arról, hogy hogyan érzi magát a gyermek.

Ezzel a rettenetes üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Ezzel a rettenetes üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Ezzel az üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Érkezik a K-vitamin utánpótlása

Érkezik a K-vitamin utánpótlása

Összesen 58 200 doboz várható a napokban

Kezdő szülők legnagyobb kérdése: hogyan kell a babát tartani?

Kezdő szülők legnagyobb kérdése: hogyan kell a babát tartani?

Banális problémának tűnik, mégis óriási aggodalmat okozhat, ha az első gyermeked születése után

A szervezeted számára a szoptatás extra igénybevétel

A szervezeted számára a szoptatás extra igénybevétel

Az élet minden szakaszában fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, de a szoptatás alatt pláne.

Ez a 10 dolog nélkülözhetetlen a kisbaba körül

Ez a 10 dolog nélkülözhetetlen a kisbaba körül

Mi az, amit mindenképp vegyünk meg neki?

Melba, Mogyoró, Bájron, és persze, hogy megjelentek a Deneriszek is

Melba, Mogyoró, Bájron, és persze, hogy megjelentek a Deneriszek is

2019-ben eddig ezek a keresztnevek váltak hivatalossá. Itt a lista a visszautasítottakról is. Hogy tetszenek?

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Most töltötte be az ötödik életévét.

Különleges zenével fejleszthető a koraszülöttek agya!

Különleges zenével fejleszthető a koraszülöttek agya!

Újszülöttek számára írt zenével serkentik a koraszülöttek agyának fejlődését svájci kutatók, akik bizonyították, hogy jobban fejlődnek az ilyen zenét hallgató koraszülöttek neurális hálózatai, különösen az a hálózat, amely az érzékelésben és észlelésben játszik szerepet.