Forradalmi módszer az eltűnt gyerekek felkutatásában!

Léna | 2019.06.03

Hollandiában mostantól nem csak plakátokra, újságcikkekre és tejesdobozokra tett hirdetésekben keresik az eltűnt gyermekeket, az ATM-eket is bevonták az akcióba.

Egy eltűnt személy felkutatásában sokat segíthetnek a szemtanúk, hiszen akár fontos információval is rendelkezhetnek az illető hollétéről, a ruházatáról vagy arról, merrefelé indult, hogy egyedül vagy másvalakivel együtt látták.

Minél több embert kérdeznek meg a kutatás során, és minél többen látják az eltűnt fotóját, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a keresett személyt sikerül felkutatni. Erre többféle módszer is létezik (újságcikk, tejesdoboz, hogy csak néhányat említsünk), Hollandiában azonban már

Nem magánakcióról van szó, az egyik bankautomatákat gyártó cég, az In2Retail döntött úgy, hogy 300 ATM-jét arra is felkészíti, hogy eltűnt kisgyerekek fotóját vetítse ki az azt használó ügyfelek számára.

A terv azért is nagyszerű, mert egy forgalmas helyen lévő ATM-et minden bizonnyal többtucatnyian felkeresnek egy nap, ez pedig máris rengeteg esélyt ad arra, hogy valaki tud valamit az eltűntről. A képeken kétféle tájékoztató jelenik meg: a "Vermist Kind Alert" a csak eltűnt, míg az "Amber Alerts" azokat a keresett gyerekeket mutatja, akiknek az élete veszélyben lehet. A felhívásokon a fotók mellett a gyermek neve, életkora, valamint a hollétéről kapcsolatos információk bejelentésére szolgáló telefonszám is látható.

Az ATM-eket üzemeltető cég azoknál az automatáknál kapcsolatba be ezeket a képeket, amik repülőterek, népszerű látványosságok, valamint bevásárlóközpontok közelében találhatók – ahol tehát sok ember fordul meg. A felhívás egyelőre kísérleti jelleggel működik, de ha beválik, országszerte elterjeszthetik. Hollandia egyébként az első, ahol ilyesmivel élnek, de alighanem más helyeken is kapóra jönne.

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!