Hogyan védjük a baba szemét nyáron?

Léna | 2019.06.03

Arról, hogy hogyan vihetjük strandra az apróságokat, hogyan védjük bőrüket a nap káros hatásaitól nagyon sok írásban írnak, ám arról kevesebb szó esik, hogy a szemeket hogyan védjük ebben a korban. A kérdés nem is olyan egyszerű, hiszen míg a nagyobbacska, 3-4 éves gyermekek előszeretettel hordanak napszemüveget, addig a kisebbekkel elfogadtatni, hogy tartsák magukon ezt a fontos eszközt, az nem is olyan egyszerű. Mégis mit tehetünk?

Napszemüveg helyett és mellett

A nyári nagy melegben elengedhetetlen a könnyű, világos anyagból készült kalap viselése, válasszunk megfelelően nagy karimával rendelkezőt, mely beárnyékolja a kicsi szemét. A kalap emellett a napégéstől is véd, így segítségével elkerülhetjük a napszúrást. A kisebbek esetében jó, ha a fejfedő rendelkezik megkötővel, így a kicsi nem veszi le azt könnyen a fejéről, ám vigyázzunk, nehogy túl szorosra kössük a pántokat. Ha autóban utazunk, mindig használjunk az ablakokra szerelhető árnyékolót, mellyel szintén sokat tehetünk gyermekeink szemének védelme érdekében.

Napszemüveg: Miért és milyet?

Ha a szabadban tartózkodunk, nem szabad elfeledkezni a kicsik szeméről sem. Ugyanúgy, mint a gyermekek bőre, a szemük is sokkal érzékenyebben reagál a nap káros sugaraira. Emellett csakúgy, mint a bőr esetében, a szem károsodása is csupán később, felnőttkorban okoz majd tüneteket. A gyerekek nagyobb pupillája és tisztább szemlencséje fokozott terhelésnek teszi ki az apróságokat.

A káros hatások akár már azonnal is jelentkezhetnek, ilyenek a szem begyulladása, égő, viszkető érzés, fokozott pislogás, könnyezés. A felnőttkorban jelentkező tünetek akár visszafordíthatatlan elváltozást is okozhatnak a szemeken. Ilyenek a rosszindulatú elváltozások, hegesedés, szürkehályog, melyek napjainkban egyre fiatalabb korban jelentkezhetnek. Fontos tehát a szemekre is fokozott figyelmet fordítani szülőként.

A fent említett betegségek egy kis odafigyeléssel elkerülhetők: adjunk a gyermekünkre napszemüveget! A legmegfelelőbb napszemüveg, amely UV-szűrős és lehetőleg oldalt is zárt. Igyekezzünk optikában vásárolni, ahol szakemberek segítenek kiválasztani a legmegfelelőbbet és ott garancia is van a minőségre. Babanapszemüveget a nagyobb bababoltokban is vásárolhatunk. Ha interneten, webáruházban vásárolunk, vagy találunk napszemüveg akciót, mindig olvassunk utána az adott fajtának.

Pici gyermekek részére történő vásárláskor részesítsük előnyben a gumiszalag segítségével fejre erősíthető fajtákat, és igyekezzünk fokozatosan hozzászoktatni a gyermeket.

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!