Kiküldtek egy autista kisfiút a moziból, mert túlságosan örült Dumbónak

Vastag Anikó | 2019.04.17

A 36 éves Vicky Page három gyermekével együtt ment el moziba az angliai Favershalm városában, hogy húsvéti ajándékként megnézzék a Dumbót, ám a film nézése közben egy nem várt, de annál kellemetlenebb dolog történt…

Már egy szűk fél órája ment a film, amikor az egyik szintén a filmet néző nő neki esett, mert állítása szerint kisfia, Noah – aki egyébként autista – „túlságosan izgatott lett” amikor látta Dumbót repülni, éppen ezért a mozilátogató szerint otthon kellett volna hagyni a neveletlen gyermeket.


Ezen természetesen mind az édesanya és mind a gyermekek is nagyon kiborultak. ”Soha többé nem megyünk vissza abba a moziba. Egy sajátos nevelési igényű gyerekeket nevelő anyákból álló csoport tagjai azt javasolták, menjünk el együtt, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára, de semmi kedvem hozzá” – nyilatkozta Vicky a helyi sajtónak az eset után, hozzátéve, hogy ha a mellette ülő nő csendben arrébb ül, azzal semmi baj nem lett volna, de azért ez mégis csak több a soknál.

„Noah boldog volt, örömében fel-le ugrált, és megpróbálta elmesélni a sztorit. Amikor azonban leszólta őt az a nő, és mi megpróbáltunk arrébb ülni, sírni kezdett, és a padlóba verte a fejét. Hosszú ideje nem volt ilyen rohama; a szívem szakadt meg, amikor láttam, mennyire kiakadt” - meséli az édesanya, aki el sem tudja képzelni, hogy hogy lehet valaki ennyire érzéketlen és önző.

Címkék:

Hozzászólások

Patakparton hagytak egy csecsemőt Gödöllőn

Patakparton hagytak egy csecsemőt Gödöllőn

Az egészséges kisbaba túlélte a szörnyűséget. Az anyán kívül vajon hány ember lelkét nyomja a felelősség súlya?

A kislánya hozta vissza az ünnepeket az életébe

A kislánya hozta vissza az ünnepeket az életébe

"A kedvéért bármire kapható vagyok, csak hogy olyan szép élményei legyenek" - mondja Judy, a Groovehouse énekesnője.

Pancsolás közben Kucsera Gábor és kislánya, Milla

Pancsolás közben Kucsera Gábor és kislánya, Milla

Büszkék lehetnek erre a csodaszép kislányra!

Egy szép családnak gondolnád első ránézésre - de nem az, aminek látszik

Egy szép családnak gondolnád első ránézésre - de nem az, aminek látszik

Szívfacsaró történetet rejt ez az idillinek tűnő kép.

Visszahívja az üzletekből a Fischer-Price az egyik babapihenő-székét,  miután harminc baba halt meg az elmúlt tíz évben ilyen eszközben

Visszahívja az üzletekből a Fischer-Price az egyik babapihenő-székét, miután harminc baba halt meg az elmúlt tíz évben ilyen eszközben

Sajnos fulladást okozhat a kényelmes babapihenő.

5 alapelv, amit azok az emberek alkalmaznak, akiknek mindig tiszta az otthonuk

5 alapelv, amit azok az emberek alkalmaznak, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Nem kell állandóan seprűnek és törlőrongynak a kezedben lennie ahhoz, hogy kívül-belül csillogjon a lakásod.

A védőnőnek köszönheti az életét a kisbaba

A védőnőnek köszönheti az életét a kisbaba

Az orvosok szerint nem élte volna meg a következő 24 órát. A védőnő észrevette, hogy nagy bajban van a kicsi.

Kanyarógyanús megbetegedés - látogatási tilalmat rendeltek el

Kanyarógyanús megbetegedés - látogatási tilalmat rendeltek el

Külföldön dolgozó férfi hozta haza a kanyarót.

Egy fillérre sem jogosult a négygyerekes főállású rokkant anya

Egy fillérre sem jogosult a négygyerekes főállású rokkant anya

Megérkezett az értesítés, hogy mennyi a rokkantellátása: nulla forint.

Teljes lista: Ezeken a településeken igényelhető a falusi CSOK

Teljes lista: Ezeken a településeken igényelhető a falusi CSOK

Kiadta a kormány azoknak a településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a korábban bejelentett falusi CSOK támogatás.