Nagyobb boltokban mindennapos, hogy a kasszaszalagra már megbontott termékek is (üres túró rudis papír, fél kiflit is tartalmazó zacsi) felkerülnek egy rövid, „volt két ilyen is” vagy „egyet már megettünk” kommentár kíséretében – a bolti nassolók nagy többsége kifizeti, amit elmajszolt. De ezzel akkor minden oké? - teszi fel a divany.hu a csak első hallásra egyszerű kérdést.
Elsősorban kisgyerekes szülők szoktak már megbontott termékekért is fizetni a kasszánál. Hogy miért? Egy-egy nagyobb bevásárlás egy hipermarketben akár 1-1,5 óráig is eltarthat, és ha a szülő kénytelen magával vinni a gyerekét, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy hamar elunja magát, megéhezik, megszomjazik, végül hisztizni kezd.
Ezek tulajdonképpen teljesen normális reakciók egy 1-2-3 éves gyerektől. Számára a hosszas bevásárlókocsiban ülés kényelmetlen és unalmas, miközben a boltok polcai csábító termékektől roskadoznak, a rágcsálás pedig nemcsak éhség, de unalom és szomorúság ellen is jól szokott működni.
Azok, akik ellenzik az effajta rágcsálást, joggal teszik fel a kérdést, hogy vajon mit tanul meg abból a gyerek, ha azt tapasztalja, hogy az ő (vagy az őt nevelő felnőtt) aktuális vágyai (kéne egy rudi) felülírják a legalapvetőbb közösségi szabályokat (a bolti áru akkor lesz a miénk, ha kifizettük). Később majd a társai játékát, még később a boltban magát kellető pólót veszi el csak úgy?
Azok, akik szerint rendben van a bolti rágcsa, szintén nem tévednek, amikor rávilágítanak, hogy azért nem kétéves korban dől el, hogy felnőttként ki hogyan viszonyul majd a magántulajdonhoz, és egyébként is, majd 4-5-6 éves korban már lesz „annyi esze” a gyereknek, hogy megértse, nem lehet csak úgy eszegetni a boltban, bőven elég majd akkor megbeszélni ezt vele. Tény, hogy belátóbb lesz akkor.
Akár tetszik, akár nem, a boltban kapható termékek csak akkor lesznek a mieink, ha kifizetjük őket. Ha előtte nyitjuk ki, rongálunk és/vagy jogtalanul fogyasztunk, még akkor is, ha a rudi/fél kifli kontextusába helyezve ez megmosolyogtatóan is hat.
És az aggályoskodókban további kérdések merülnek fel. Mi van akkor, ha a pénztárnál jövök rá, hogy otthon hagytam a pénztárcámat, nem találom a bankkártyámat, vagy valami más ok miatt nem tudok fizetni? Eleve elég ciki a helyzet, de ha ott van az is, hogy bocsi, de megittunk egy szívószálast és elfogyott két müzliszelet is, akkor lehet, hogy megnyílik alattunk a föld.
És a biztonsági őr, aki eleve „ki van hegyezve” az eszegetésre, mert napi szinten komoly összegeteket nassolnak össze a végül nem fizetők? Mi van, ha egyszer hozzánk is odasétál, és rákérdez arra az ártatlan rudira. Mondhatjuk, hogy ki akartuk fizetni, de mégis...
Mindemellett tény, hogy a boltban direkt a gyerekek szemmagasságában helyezik el a számukra legcsábítóbb dolgokat, és nem véletlen az sem, hogy épp a kassza elé (ahol már egyébként is eszkalálódni szokott a fáradsággal súlyosbított hiszti) további csábos apróságokat tesznek ki. Ki tud ellenállni?
Az ellentábor szerint bárki, aki akar, vagy akinek ezt tanítják a szülei. Ők azt mondják, hogy nem éhesen kell boltba menni (állítólag van olyan gyermektelen ember, aki ismer olyan apukát, aki hallott olyan anyukáról, akinek mindig sikerül étkezés utánra időzítenie a boltozást), és azt is kérik, hogy ha már mindenképpen enni/inni kell, legalább a sajátunkból gazdálkodjunk.
Kisgyerekes szülőként akár játszóra, akár a szomszédba megy az ember, jellemzően van nála valamilyen enni-innivaló. A nem bontogatók szerint jó lenne, ha a boltban (ahol egyébként eleve nem is szabadna enni), csak egy szabályt szegnénk meg: nem vennénk feleslegesen beműanyagozott üdítőt és csokit, hanem a hazaival tömnénk be a gyerekünk száját.
Kivételek
Apró betű, kivétel és különleges helyzet mindig van. Megtörténhet, hogy valaki rosszul lesz, kismamát kerülget ájulás. Vagy tényleg negyven fok van, és egyszerűen muszáj vizet adni a gyereknek – azt még az ellenzők is elismerik, hogy ilyenkor felülíródnak a szabályok. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy a bontogatók jellemzően nem a cukorsokkos és ájulás közeli állapotban lévő emberek szoktak lenni, és a kivételes esetek itt is csak erősítik a szabályt: nem esszük/isszuk meg a másét, amíg ki nem fizettük.
Szimbolikus
A boltban evés vagy nem evés: sokak számára lényegtelen, mások számára elvi kérdés, aminek a kapcsán vérre menő viták alakulnak ki, amelyekben mindenki meg van győződve a maga igazáról. A különböző fórumokban akár a rágcsálás (nem neveljük a gyereket), akár az önmegtartóztatás (éheztetjük a gyereket) elég lehet a rossz anya címke beszerzéséhez. Te mit gondolsz, mi a helyes ezekben a helyzetekben?
Hozzászólások