Sok pénzt bukhatnak a gyedet választó nagyszülők

Vastag Anikó | 2019.05.30

A legfrissebb átlagbér (közfoglalkoztatottak nélkül 356,6 ezer forint) 41,5 százalékát bukhatja el egy nagyszülő, ha unokájával gyedre vonul – számolta ki az Azénpénzem.hu. A nagyszülői gyed összegére ugyanis ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a szülőire: a juttatás a korábbi fizetés 70 százaléka, de maximum a minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. Ez jövőre 225,3 ezer forintot jelent havonta.

A lap szerint a nyugdíj összegét ezzel szemben csak minimális mértékben csökkentheti az „unokázás”: akik ezt a juttatást választják kb. 1,5 százalékkal kevesebb időskori ellátást kapnak majd. Sok függ persze attól is, hogy hogyan alakul a kereseti görbéjük, és mennyi lesz végül a szolgálati idejük. Ha például korábban – tehát nem a gyedet meghatározó időszakban – keresett valaki többet, és nagyon sokáig dolgozott, akkor még az előbbinél is alacsonyabb a veszteség mértéke.

Azt sem mellékes persze, hogy a parlament elé terjesztett javaslat szerint a nagyszülő több – nem azonos várandósságból született – unoka után többszörösen is igénybe veheti majd a gyedet.

Mivel a gyed alapjogosultja a szülő, ha ő elveszti a munkáját – és ezzel biztosítotti jogviszonyát –, akkor a nagyszülő sem jogosult a juttatásra. Akkor is probléma lehet, ha az unokát a nagypapa vagy nagymama saját magánál látja el, hiszen az előírás szerint a gyerek a nagyszülőhöz csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerülhet, így persze bölcsibe sem adható.

A kormány a nagyszülői gyedre összesen mintegy egymilliárd forintot szán. Mivel a juttatást csak a dolgozó nagyszülők kérhetik, komoly gond, hogy a törvényjavaslatban nem térnek ki arra a – nagyon is reális – veszélyre, hogy a gyedre vonult nagyszülő vissza tud-e majd térni korábbi munkájához. Főként, hogy jobbára olyan korú munkavállalókról van szó, akiket amúgy is diszkriminálnak a munkaerőpiacon.

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!