Az elvált szülők is megkaphatják a gyerekekre 10 millió forintot

Vastag Anikó | 2019.02.18

A férfiak is igénybe vehetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását, és nem számít az sem ha mindkét házastárs elvált, ha addig nem született gyermekük, számolt be az MTI Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn tartott sajtótájékoztatójáról. 

Az államtitkár elmondta, hogy amennyiben még sem a férjnek, sem a feleségnek nem született gyermeke, de korábban voltak házasok, akkor felvehetik a 10 millió forintos kamatmentes támogatást.

Korábban egy olyan változatot vázolt fel a kormány, ahol csak azok a nők voltak jogosultak a hitelre, akik az első házasságukban élnek. 

A 18-40 év közötti életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjükre nem. Ha azonban valamelyiküknek született már gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságában kell élnie.

Így például ha egy 40 év alatti, elvált, gyermekes nő újra férjhez megy egy első házasságát kötő férfihez, akkor ők igényelhetik a támogatást. A kölcsönt a házaspár minden esetben közösen veszi fel, és törleszti. Fontos szabály továbbá, hogy az özvegység nem számít korábbi házasságnak, így akinek meghalt a házastársa, az "első házasnak" számít támogatási szempontból. A támogatás további feltétele a legalább hároméves munka-, vagy felsőoktatási jogviszony.

A legfeljebb 10 millió forint kamatmentes szabad felhasználású hitel júliustól vehető fel, a lehetőséggel 2022 végéig lehet élni.

  • Amennyiben a kölcsön igénylésétől számítva öt éven belül megszületik egy gyerek, a hitel továbbra is kamatmentesen törleszthető, a törlesztést pedig felfüggesztik három évre.
  • A második gyerek születésénél további három évre felfüggesztik a törlesztést és elengedik a tőketartozás 30 százalékát.
  • A harmadik gyerek megszületésénél pedig a hitel további részét is teljes egészében elengedik.

Ha az igényléstől számítva öt éven belül nem születik gyermek, a kölcsön piaci kamatozásúvá alakul, és azt a korábban felvett kamattámogatással növelten kell visszafizetni. Ha a házasok hibáján kívül nem született gyermek, a járási hivatal kedvezőbb feltételeket állapíthat meg. Forrás

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!