Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Vastag Anikó | 2019.08.01

Astrid Lindgren sok gyerek és felnőtt kedvence, hiszen ő a Harisnyás Pippi című mesekönyv szerzője. Azt már kevesebben tudják róla, hogy 1978-ban Nobel Békedíjat kapott, az ott elhangzott beszéde hatására pedig a svéd parlament a világon elsőként törvénybe iktatta, hogy tilos a gyerekeket fizikailag bántalmazni mind otthon, mind az iskolában. Azelőtt ugyanis teljesen elfogadott volt a testi fenyítés, mint a nevelés egyik eszköze.

Olvasd el a történelmi jelentőségű beszédet!

"Mióta ember él a földön, van háború és harc is. Törékeny világunk folyamatos veszélynek van kitéve. Nem lenne ideje megkérdezni magunktól: vajon mi magunk teszünk olyat nap mint nap, ami konfliktusokba torkollik? Hogyan tudunk javítani a helyzeten, hogyan tudjuk az állandó agressziót elfelejteni?

Úgy gondolom, az elejétől kell kezdenünk, a gyerekektől! Ők azok, akik a jövőben irányítják majd ezt a bolygót, nekik kell majd eldönteniük, hogy folytatják az erőszakot, vagy békében és vidámságban élnek.

Emlékszem, mennyire megrendültem gyerekként, amikor rájöttem: teljesen átlagos és hétköznapi emberek irányítanak minket, akik nem részei az isteni gondviselésnek és nem is különösebben bölcsek. Olyanok, mint mi: gyengeségekkel és szenvedéllyel, csak nekik van hatalmuk. Miért hoznak ezek az emberek ennyire rossz döntéseket? Talán azért, mert természetüknél fogva rosszak?

Nem hiszem. A gyerekek nem születnek sem jónak, sem rossznak. Akkor viszont, mi az, ami meghatározza, hogy nyitott és jóságos lesz-e, vagy egy kegyetlen és keserű magányos farkas? Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet. Vagy, bár nem akarjuk, épp az ellenkezőjét tanítjuk.

Egyszer találkoztam a pap feleségével, aki elmesélte, hogy amikor fiatal volt és megszületett az első gyermeke, nem hitt a testi fenyítésben, annak ellenére, hogy a gyerekek megverése abban a korban bevett gyakorlat volt.

Amikor azonban a fia négy vagy öt éves volt, akkora csínytevést követett el, hogy az anyuka eldöntötte, minden előzetes érve ellenére, hogy megvesszőzi a gyereket, életében először. Mondta a gyereknek, hogy menjen a kertbe és keressen egy botot erre a célra.

A gyerek sokára jött vissza, és amikor a szobába lépett, folytak a könnyek az arcán. Azt mondta: "Anya, nem találtam semmilyen botot, de itt van ez a kő, amivel meg tudsz dobni."

Abban a pillanatban értette meg az édesanya, milyen ez a helyzet a gyerek szemszögéből: ha anyukám bántani akar, mindegy, mivel vagy hogyan teszi, ugyanúgy sikerülni fog egy kővel is.

Az anyuka ekkor az ölébe ültette a fiát és együtt sírtak. A követ feltette a konyha egyik polcára, mintegy emlékeztetőül, hogy az erőszak nem megoldás.

Talán most azt kérded: ha nem büntetjük testi fenyítéssel a gyereket, egy új Homo Sapienst nevelünk fel, mindenkiből jóságos felnőtt válik és eltűnnek a háborúk? Természetesen nem. Csak a gyerekkönyvek írói hihetik el ezt az utópiát. Ez a szegény világ rengeteg reformra és változásra éhes.

Ám a gyerekeink nézik a tévét, látják, mennyi agresszió van a világban és talán azt hiszik, hogy ez az egyetlen módja a konfliktusok megoldásának.De itt és most, az otthonainkban, meg tudjuk mutatni nekik, hogy van más út. És ez az, amit mi tehetünk a világért.

Egyikünknek sem jönne rosszul egy kő a konyhaszekrényre, hogy emlékeztessen: "Mondj nemet az erőszakra!"

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!