Ételintolerancia és ételallergia

Admin | 2015.02.20


K. Attila (37 éves), egy jól menő, budapesti, online marketing kampányokat menedzselő kreatív ügynökség tulajdonosa, ügyvezetője. Őt is érinti az étel allergia problémája, 19 éves korában derült ki, érzékeny a tojásfehérjére. „Begyulladt, pattanásos kiütések lettek az arcomon, főként a szám környékén – kezdi Attila –, sokáig nem jöttünk rá, mi lehet a bajom. Több helyre is elmentem allergiatesztet csináltatni, nem hozott semmilyen eredményt. Gyógyszeres kezelésbe kezdtem, kaptam többféle gyulladáscsökkentőt, amelyeknek több esetben már elég veszélyes mellékhatásai voltak. Semmi más nem vezetett eredményre, mint hogy teszt jelleggel elkezdtem elhagyni bizonyos ételeket az étrendemből, így 2-3 év alatt derült ki, hogy a tojásfehérje fogyasztásom okozza a tüneteimet. Így most már több, mint 15 éve rendkívül odafigyelek az ételválasztásomra, és igyekszem alternatív módon pótolni szervezetembe a fehérjét. Gyógyszert cserébe nem kell szednem” – mondja az üzletember.



Attilához hasonló érzékenységgel küzdők mentsvára lehet egy olyan kekszmanufaktúra, ahol nem kell lemondaniuk a korábban szeretett és megszokott ízekről a vendégeknek. Oczella Éva, a La Delizia Kekszmanufaktúra megálmodója elmondta, eredeti elképzelésük szerint náluk minden finomság elkészítése a hagyományos, jó minőségű alapanyagokról szólt, hogy a kekszek igazi vajból, dióból, mandulából, aszalt gyümölcsökből készüljenek. „Ez azonnal elnyerte törzsvásárlóink tetszését - hallhatjuk Évától, mivel egyre többen igyekeznek odafigyelni arra, hogy az ételek, amelyeket fogyasztanak, természetes összetevőket tartalmazzanak. Később azután a vásárlói igényeknek megfelelően elindítottuk a laktóz- és gluténmentes, nyírfacukros termékvonalunkat is. Elsősorban a cukorbetegekre, a laktóz- és glutén érzékenyekre gondoltunk. Erre mostanában egyre nagyobb az igény, sajnos már a gyerekek között is növekedik az ételallergiások száma.  Most már számukra is készítünk többféle kekszet, és minden nap van legalább egyféle gluténmentes sütemény vagy torta is a hűtővitrinben. A kekszek közül laktózmentes változatban kapható édességeink: kókuszos áfonyás, chilis csokis, csokis zabkorpás, citromos levendulás, tönkölyös meggyes és zabpelyhes kekszek csoki cseppel, illetve aszalt meggyel. Gluténmentes kekszeink pedig a következők: kakaós narancsos, fahéjas, rumos mazsolás, vörös áfonyás, citromos-citromfüves. Mindkét termékvonal egyúttal nyírfacukorral készül” – mondja a tulajdonos.





Rabb Edina, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet dietetikusa segítségével végére jártunk a legfontosabb egészségügyi kérdéseknek is a témában.



Mik a legjellemzőbb tünetei ezeknek az egyes étellel kapcsolatos érzékenységeknek?



„Annak érdekében, hogy mélyebben belevethessük magunkat a témába, érdemes letisztázni pár alapvető fogalmat már a legelején – kezdi a szakember. A mindennapokban ugyanis az ételallergia, intolerancia fogalma gyakran összekuszálódik. A táplálékallergia és intolerancia között az az összefüggés, hogy mind a kettő specifikus vagy más szóval jellegzetes, azaz mindig ugyanattól az élelmiszertől/annak összetevőjétől jelentkezik az egyénnél. Továbbá mindig reprodukálható, azaz újra előidézhető. Végül mindig valamilyen nem várt tünetegyüttest idéz elő szervezetünkben. Ez lehet az egész testre kiterjedő (pl.: anafilaxiás sokk), vagy éppen bélrendszert (pl.: hányás, hasmenés, haspuffadás, szélgörcs, stb.), nyálkahártyát (pl.: ödéma, vörösödés, vérzés, stb.), bőrt (pl.: kiütés, dermatitis), légzőrendszert (pl.: asthma), idegrendszert érintő tünetegyüttes.



A hasonlóságok mellett azonban a két fogalom között hatalmas különbség rejlik. Míg a táplálékallergia kóros immunreakciót vált ki, azaz a szervezetben a táplálékkal, illetve annak összetevőjével szemben antitest termelődik, addig mindez a táplálékintolerancia esetén nem mondható el –hallhatjuk a dietetikustól. Napjainkban sajnos egyre gyakrabban felmerül a fent nevezett elváltozások valamelyikének előfordulása gyerekeknél-felnőtteknél egyaránt.  Az allergia kialakulásának hátterében számos tényező megbújhat kezdve a genetikai tényezőktől, a felgyorsult világunk hátulütőin keresztül, köztük megemlítve például a nem megfelelően folytatott táplálkozási szokásokat” – fejti ki Rabb Edina.



Mik a legjellemzőbb ételintoleranciával kapcsolatos érzékenységek, amely a magyarok legnagyobb százalékát is érinti (pl. tojásfehérje, glutén, laktóz stb.)?



„A hazánkban előforduló leggyakoribb és ismertebb táplálékallergének közé sorolható például a glutén, tojás, szójabab, tej, földimogyoró, diófélék, hal, rákfélék, zeller, mustár, szezámmag, kéndioxid. Táplálékintoleranciának pedig számos csoportja létezik. Gyakori például a különböző enzimdefektusok következtében kialakuló intolerancia. Erre egy jó példa a laktózintolerancia, amikor a laktáz enzim részben vagy teljesen hiányzik. Ennek következtében többek között puffadás, szélgörcs, hasmenés jelentkezhet” – mondja a szakember.



Mik a leghatékonyabb módjai annak, hogy megállapítsák, pontosan ki mire érzékeny (pl. teszt stb.)?



„Első körben a megfelelő szakember felkeresése nélkülözhetetlen. Manapság egyre több válfaja ismert ezeknek a vizsgálati módoknak. Ide sorolhatóak többek között a bőrpróbák (pl.: Prick teszt). Továbbá vérből is felfedezésre kerülhet a panaszt okozó „cinkos” élelmiszer összetevő. Fontos azonban, hogy mindezek önmagukban nem adnak diagnózist. Szükség lehet a diagnózis felállításához a feltételezett allergiát/intoleranciát kiváltó táplálékot kiiktatni. Amennyiben a tünet megmarad, érdemes kiszélesíteni az eliminációs étrendet, illetve további vizsgálatokat elvégezni. Azonban jó esetben a tünet megszűnik. Ellenben van olyan eset, amikor nem tudjuk, mi lehet a kiváltó ok. Ilyenkor lehet egy szigorúbb kereső étrendet követni. Természetesen minden esetben az életkort, előzetes tápláltsági és egyéb állapotok figyelembevételével lehet nekilendülni egyénre szabva az adott eliminációs étrendnek meghatározott ideig (általában 1-6 hétig).





Figyeljünk, vigyázzunk magunkra, saját egészségünk védelmében!

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!