Július elsejétől indulnak a családvédelmi lépések - itt vannak a részletek

Vastag Anikó | 2019.02.12

Miután Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédében nagy vonalakban bemutatta a kormány új, hét pontos családvédelmi akciótervét, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn reggel  sajtótájékoztatót  tartott a témában. A miniszterelnök vasárnapi bejelentése sok kérdést nyitva hagyott azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent pontosan az új akcióterv, annak egyes pontjai pontosan hogyan működnek majd.

Novák Katalin a következőket mondta a pontokról:

a 10 millió forintos szabad felhasználású hitelt 18 és 40 év közötti nők tudják fölvenni, aminek a törlesztését az első baba születése után három évre felfüggesztik. A második gyerek érkezése után már nemcsak a törlesztést függesztik fel és a tartozás 30 százalékát el is törlik, a harmadik gyermek után pedig az egész tőketartozást eltörlik.

A program 2019 július 1-től nyílik majd meg, abba három évig lehet majd belépni.

Ha a 10 millió forintos maximális hitelt veszik fel a fiatalok, akkor is a havi törlesztő nem lesz nagyobb, mint havi 50 ezer forint. Fontos feltétele a hitelfelvételnek, hogy a felvevő nő három év munkaviszonnyal rendelkezzen.

Azt is elmondta, hogy a 10 milliós szabad felhasználású hitelt már házas nők is igénybe tudják venni, sőt, olyanok is, akiknek már van gyermeke, náluk viszont a következő, 2019 július 1 után született gyermeknél lesz érvényes a törlesztés felfüggesztése. A 10 millió forint a maximálisan felvehető összeg, ennél kevesebbet is föl lehet venni. A maximális összeg esetében a futamidő nagyjából 20 év.

A csok bővítéséről azt mondta, hogy a kamattámogatott kölcsönt használt lakások vásárlására is kiterjesztik. Ez szintén július elsejétől lép érvénybe, 2 gyermek vállalása esetén 10, három vagy több gyerek után 15 millió forintos hitelt lehet fölvenni. Újdonság az is, hogy eltörlik a 35 milliós értékhatárt, vagyis ennél drágább használt lakásra is lehet kapni hitelt.

A négy vagy több gyermekes anyák szja kedvezménye várhatóan a jövő évtől indul, vagyis aki legalább négy gyermeket fölnevelt, annak a nőnek élete végéig nem kell jövedelemadót fizetnie. Az szja-mentesség mindenkire érvényes lesz, akinek van már négy gyermeke, és azokra az édesanyákra is, akinek már felnőtt gyerekeik vannak.

A nagyszülői gyed rendszere azt hivatott támogatni, hogy a szülők visszamehessenek dolgozni, ha a nagyszülő aktívan részt szeretne venni a gyedet. Fontos, hogy a gyed extrát a nagyszülők nem tudják fölvenni.

A kormány úgy látja, hogy egyre több bölcsődére van szükség, ezért határozta el a kormány, hogy 2022-re megvalósítja a teljes bölcsődei ellátást. A kormány úgy látja, hogy 70 ezer bölcsődei férőhelyre lenne szükség ahhoz, hogy minden szülő, aki szeretné, bölcsibe tudja vinni a gyermekét, ehhez hiányzik az a nagyjából 20 ezer, amelyről Orbán Viktor beszélt.

A nagycsaládosok autóvásárlási programját azért vezeti be a kormány, mert azt látják, vannak, akik azért nem vállalnak negyedik gyermeket, mert egyszerűen nem férnének be a négy gyerekkel az autóba. Ez a program várhatóan szintén július elsejétől indul. Az autóvásárlási programnál nem feltétel, hogy a szülők házasok legyenek, ahogy az sem, hogy mindenképpen egy kapcsolatból származzon a három gyermek, csak az a megkötés, hogy a család családi pótlék felvételre jogosult legyen.

A költségvetési források biztosítottak ezekhez a programokhoz, emiatt senkinek nem kell aggódnia. Hogy mennyibe is fog kerülni mindez a kormánynak, az attól is függ majd, hogy hányan veszik igénybe a lehetőségeket, de a kormány jelenleg azzal számol, hogy 2020-ban mindez 150 milliárd forintba kerül majd a költségvetésnek.  Forrás

Hozzászólások

Ilyen szülő vagy  a horoszkópod szerint

Ilyen szülő vagy a horoszkópod szerint

Ha hiszel benne, mindenképpen hasznos.

50 hasznos tanács az anyukáknak az első 6 hétre

50 hasznos tanács az anyukáknak az első 6 hétre

Gyakorló anyák tanácsai azoknak, akik még most kezdik szokni ezt az érzést...

Egy iskola, ahol a házimunkát is megtanítják a fiúknak

Egy iskola, ahol a házimunkát is megtanítják a fiúknak

Úgy gondolták, itt az ideje megdönteni a sztereotípiákat, és vasalni, varrni, főzni tanítják a fiúkat is.

Elképesztő ötlete volt az anyának - vádat emelt ellene a rendőrség

Elképesztő ötlete volt az anyának - vádat emelt ellene a rendőrség

Egy felfújt medencét akart hazavinni a kocsi tetején - ez lett belőle.

Hihetetlen, de ez a járni nem tudó baba képes táncolni!

Hihetetlen, de ez a járni nem tudó baba képes táncolni!

Anyukája hiába mondta, hogy a gyerek mozdulatai egyáltalán nem átlagosak. Senki nem hitt neki, míg le nem videózta, mit csinál a pár hónapos kisfiú.

6 gyakori hiba, amire a gyermekorvosok felhívják a figyelmet, de mégsem tartják be az újdonsült szülők

6 gyakori hiba, amire a gyermekorvosok felhívják a figyelmet, de mégsem tartják be az újdonsült szülők

Az anyukák rendre elkövetik ezeket a hibákat.

Kell védekezni a szoptatás alatt?

Kell védekezni a szoptatás alatt?

Sok a tévhit ezzel kapcsolatban.

A hely, ahol egy pillanatra sem veszítheted szem elől a gyereket: a játszótér

A hely, ahol egy pillanatra sem veszítheted szem elől a gyereket: a játszótér

Játszótérre menni nagy élmény a gyerekre, de korántsem lazítás a szülőnek. Sőt: itt kell csak igazán figyelni! Meg fogsz lepődni, mi a legveszélyesebb játék.

A fogamzásgátló abbahagyása után erre készülj

A fogamzásgátló abbahagyása után erre készülj

Ezek a leggyakoribb tünetek, amik a gyógyszer elhagyását kísérhetik.

Majdnem elvesztette a gyermekét - pedig csak jót akart az anyuka

Majdnem elvesztette a gyermekét - pedig csak jót akart az anyuka

Nem olvasta végig a betegtájékoztatót, majdnem tragédia lett belőle.