Kedvezményesen ehetnek a családok ezekben az éttermekben

Vastag Anikó | 2019.02.07

Olcsóbban adja az ételt egy magyar étterem, ha a szülők nem nyomkodják evés közben a telefonjukat
Sokkoló adat: a magyarok 75 százaléka evés közben is nyomkodja a telefont. Hazai éttermek most azt szeretnék, ha a családok egyszerűen kint hagynák a készüléket, cserébe olcsóbban adják az ételt.
 
Legalább evés közben egymásra figyeljenek a családok, és különösen a gyerekekre, ne a telefonjaikba temetkezzenek – ezt szeretné elérni egy új hazai akció. Az alapötlet Angliából származik, ott minden ötödik szülő (!) evés közben is inkább a telefonját nyomkodja ahelyett, hogy a gyerekére figyelne vagy beszélgetne vele.

De most már magyar statisztikák is vannak: egy felmérésben a megkérdezettek 75 százaléka vallotta be ugyanezt. Az egyik magyar étteremben most egy kis ládikába gyűjtik a mobilokat, így jelezve, hogy a vendégek részt vehetnek a játékban. Annak a családnak, amely kibírja, hogy az étkezés ideje alatt nem nyúl a telefonhoz, a gyerekmenüt nem kell kifizetnie.

– A virtuális örömök mellett nagyon sok élmény vár ránk a való világban is és fontos lenne megtalálni az egyensúlyt – mondta Szántó Mónika, az akció egyik életre hívója. Az első csatlakozó a VakVarjú étteremcsalád, vendéglátóhelyeiken február 4-e és 10-e között zajlik az akció. A részvételnek egyetlen feltétele van, az előzetes asztalfoglalás, amely során a #kikapcs nevű mobilmentes hétre kell hivatkozni.

– Nekünk az éttermekben eddig is nagyon fontos volt, hogy a gyerekekre külön figyelmet fordítsunk. Hétvégén óvónők figyelnek a kicsikre, és van külön játszó sarok is. Nagyon tetszett ez az akció, nem is gondolkodtunk azon, hogy csatlakozzunk-e, azonnal igent mondtunk. Nálunk otthon is, a vacsora szigorúan kütyümentes. Ami a legszomorúbb, amikor a gyerekeket úgy próbálják meg lecsillapítani a szülők az asztal körül, hogy odaadják nekik a mobilt. Gyakran találkozunk ezzel a szituációval. Remélem, hogy azzal, hogy kihelyezünk dobozokat az asztalra, hogy abban legyen a telefon, hozzájárulunk ahhoz, hogy egy kellemes élménnyel gazdagodjanak a családok – mondta az étteremcsalád tulajdonosa, Semsei Rudolf, aki négy gyermek édesapja is.

VISSZÜK A VÉCÉRE IS
Az Euronics egy korábbi felméréséből kiderült, az ágyban lefekvéskor vagy ébredés után a magyarok 80 százaléka nézegeti a mobilját, minden harmadik ember pedig a vécére is magával viszi a készüléket. Minden második okostelefonos munka és evés közben is mobilozik, 15 százalékuk pedig vezetés közben is telefonálgat vagy üzenetet ír. Forrás

Címkék: étterem, mobil, #kikapcs

Hozzászólások

Az 1 év alattiak a legveszélyeztetettebbek

Az 1 év alattiak a legveszélyeztetettebbek

A csecsemők az átlagosnál 24-szer gyakrabban betegednek meg járványos agyhártyagyulladásban, és a fertőzés akár 24 óra leforgása alatt halált okozhat – hívják fel a figyelmet szakemberek

Foglalkozása: kalóriával tömi a gyerekét Youtube-on

Foglalkozása: kalóriával tömi a gyerekét Youtube-on

A levideózott gyerek csak azt érzékeli, hogy megdicsérte az anyukája, miután benyomott annyi tésztát, csokit, ami egy hétre is sok lenne.

Patakparton hagytak egy csecsemőt Gödöllőn

Patakparton hagytak egy csecsemőt Gödöllőn

Az egészséges kisbaba túlélte a szörnyűséget. Az anyán kívül vajon hány ember lelkét nyomja a felelősség súlya?

A kislánya hozta vissza az ünnepeket az életébe

A kislánya hozta vissza az ünnepeket az életébe

"A kedvéért bármire kapható vagyok, csak hogy olyan szép élményei legyenek" - mondja Judy, a Groovehouse énekesnője.

Kiküldtek egy autista kisfiút a moziból, mert túlságosan örült Dumbónak

Kiküldtek egy autista kisfiút a moziból, mert túlságosan örült Dumbónak

" A szívem szakadt meg, amikor láttam, mennyire kiakadt” - meséli az édesanya, aki el sem tudja képzelni, hogy hogy lehet valaki ennyire érzéketlen és önző.

Pancsolás közben Kucsera Gábor és kislánya, Milla

Pancsolás közben Kucsera Gábor és kislánya, Milla

Büszkék lehetnek erre a csodaszép kislányra!

Egy szép családnak gondolnád első ránézésre - de nem az, aminek látszik

Egy szép családnak gondolnád első ránézésre - de nem az, aminek látszik

Szívfacsaró történetet rejt ez az idillinek tűnő kép.

Visszahívja az üzletekből a Fischer-Price az egyik babapihenő-székét,  miután harminc baba halt meg az elmúlt tíz évben ilyen eszközben

Visszahívja az üzletekből a Fischer-Price az egyik babapihenő-székét, miután harminc baba halt meg az elmúlt tíz évben ilyen eszközben

Sajnos fulladást okozhat a kényelmes babapihenő.

5 alapelv, amit azok az emberek alkalmaznak, akiknek mindig tiszta az otthonuk

5 alapelv, amit azok az emberek alkalmaznak, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Nem kell állandóan seprűnek és törlőrongynak a kezedben lennie ahhoz, hogy kívül-belül csillogjon a lakásod.

A védőnőnek köszönheti az életét a kisbaba

A védőnőnek köszönheti az életét a kisbaba

Az orvosok szerint nem élte volna meg a következő 24 órát. A védőnő észrevette, hogy nagy bajban van a kicsi.