Már a 6 hónapos kisbabáknál mérhetőek a kétnyelvű környezet előnyei

Vastag Anikó | 2019.02.09

A kanadai Yorki Egyetem Egészségügyi Karának kutatói megállapították, hogy a kétnyelvű környezetnek jelentős hatása van a gyermekek figyelmének korai fejlődésében és ennek kognitív előnyei egész életükre kihatnak - olvasható a napidoktor.hu-n.
 
A Developmental Science folyóiratban publikált tanulmány szerint az egyetem tudósai két különálló kutatás végeztek, amelyekben a kisbabák szemmozgásán mérték le figyelmüket és tanulási képességüket, a picik egy kamerával felszerelt bölcsőben feküdtek és képeket mutattak nekik. A figyelemmel kísért babák egyik csoportja egynyelvű környezetben nevelkedett, míg a másik csoportban minden kicsi egyenlő időarányban két nyelvet hallott.

A kísérlet rávilágított arra, hogy a figyelem fejlődésére komoly hatással van a kétnyelvű környezet: máshogy alakul ki és fejlődik a figyelem az ilyen családban felnövő babáknál. Ez azért fontos, mivel a figyelem minden megértés alapja – hangsúlyozták a kutatók.

Az első kutatásban a kisbabák előtt egy képernyő jelent meg, amelynek középpontjában két kép közül hol az egyik, hol a másik tűnt fel. Attól függően, hogy melyik kép volt a központban, a képernyő jobb vagy bal szelén tűnt fel a tekintetet vonzó következő célkép. Tehát amikor a középpontban egy rózsaszín-fehér kép volt, azt a baloldalon követte egy másik kép, ha egy kék-sárga kép volt a középpontban, azt a jobboldalon követte a látnivaló. Ezt a szabályt minden gyerek megtanulta.

“A második kísérlet a félidejéig ugyanezen a módon folyt, de akkor a kutatók megváltoztatták a szabályt. Kiderült, hogy a kétnyelvű környezetben élő kisbabák könnyebben megtanulták az új szabályt és gyorsabban tudták, hogy a képernyő melyik szélén fog feltűnni a kép” – mondta el a tanulmány egyik szerzője, Scott Adler professzor.

A kutatók szerint a fejlettebb figyelem a komplexebb környezetnek köszönhető, amelyben a kisbabák szimultán tanulnak és különböztetnek meg két nyelvet.

“Az a különösen izgalmas a kutatás eredményében, hogy olyan kisbabákat figyeltek meg, akik még nem kétnyelvűek, csak hallják a kétnyelvű környezetet és annak már hatása van a kognitív képességeikre” – hangoztatta Adler.

Címkék: kétnyelv, baba

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!