Nem mindegy, kire bízod

Vastag Anikó | 2019.03.19

Minden harmadik anyuka alkalmanként vagy rendszeresen fogad bébiszittert. De egyáltalán nem könnyű megtalálni az ideális személyt.
Pár szempont, amit ajánlott mérlegelni.

Hol keresd?
Az online hirdetési oldalakon óriási a kínálat. Vagyis a bőség zavarával kell megküzdeni. Ha szerencsénk van, beletrafálhatunk a jónak ígérkező jelentkezőkbe. Viszont időigényes a találkozók megszervezése, és nem is biztos, hogy azalatt a pár perc alatt kiderül a LÉNYEG. (erről egy kicsit lejjebb.)
Sokkal jobb, ha baráti, ismerősi körben érdeklődünk. Ha egy másik anyuka jó szívvel ajánlja pl. az ő korábbi bébiszitterét, vagy épp az ismerősi körben van olyan személy, aki alkalmi munkát keres (egyetemista, vagy frissen állás nélkül maradt személy) bennük is könnyebben megbízunk, mint egy vadidegenben.
Alapszabály: idegent leinformálható referenciák nélkül nem alkalmazzunk!
Léteznek bébiszitter közvetítők is, ami jó megoldás lehet. Viszont mivel a közvetítőnek is jutalék kell, így az ár biztosan magasabb lesz.


Milyen egy interjú?
Ha már eljutottunk odáig, hogy van néhány nevünk, és telefonszámunk, akkor kezdünk neki az “interjúk” szervezésének. Gondoljuk át, hogy mikor van egy nyugodt 45-60 percünk, amikor tudunk a dadus jelölttel is foglalkozni, és a gyermekünk is ott van. 10-15 perc nem elég!
A legjobb listát készíteni arról, hogy mit szeretnénk mi megtudni, milyen szempontok fontosak nekünk. A legszerencsésebb, ha otthon találkozunk a bébiszitterekkel úgy, hogy a gyerek is jelen van.

Mindenképpen szóba kell, hogy kerüljön:

  • a végzettsége, családi állapota
  • a korábbi tapasztalatai, mikor, meddig, hány és mekkora gyerekre vigyázott, pontosan milyen feladatai voltak (csak gyerekfelvigyázás, vagy háztartás vezetése, főzés, leckeírásban segítés, vagy lecke kikérdezése is…).
  • miért jött el a korábbi családoktól
  • van-e jelenleg olyan kicsi, akire vigyáz, ha igen, mikor, milyen rendszerességgel – azaz mennyire ér rá.
  • kérdezzük meg, hogy dohányzik-e,
  • van-e jogosítványa,  és saját autója,
  • kérdezzük a nevelési elveiről, a problémakezeléséről.


Egyéb fontos dolgok

Az ápoltság és a higiénia kiemelkedően fontos: ha valaki nem veszi le a cipőjét, vagy kicsi baba esetén nem mos kezet, vagy náthás időszakban kezébe tüsszent, az nem túl szimpatikus.
Figyeljük a gyerek reakcióját! Mosolyog-e rá, tetszik-e neki. Ha azonnal sírva fakad, és bújik a hátunk mögé akkor ne erőltessük a dolgot.
Ha nagyobb gyermek, hagyjuk, hadd beszélgessenek egy kicsit, tesztelve, hogy hogyan szól hozzá a bébiszitter és reagál erre a gyermekünk.
Adj lehetőséget, hogy kérdezhessen ő is. Ha csakis az anyagiak és a beosztás az egyetlen érdekes dolog számára, és sem a gyerekre, sem a családra, sem a nevelési elvekre nem kérdez rá, akkor gondolkodjunk el... Aki nem kérdez, azt nem érdeklik a részletek, vagy rosszabb: fogalma sincs hogy mit kéne kérdeznie, azaz tudnia. Márpedig az nem jó bébiszitter.

Jó keresgélést!

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!