A család az a közeg, amely talán leginkább képes meghatározni egy gyermek személyiségét, viselkedését. Ez az elsődleges közvetítője a kultúra szokásainak és szabályainak, a viselkedés külső elvárásainak. Hatása már a legkorábbi életszakasztól megnyilvánul, mivel a gyermek erős érzelmi kötődést alakít ki szüleivel, testvéreivel, közeli hozzátartozóival – így a családtagok és a család mint csoport alapvető modellekként szolgálnak a gyermek viselkedéséhez. Nem minden viselkedésforma közvetítése tudatos és szándékos, ettől függetlenül azonban rejtetten igen erős befolyása lehet a gyerekekre. Nemcsak a viselkedési modell elsajátítása lehet káros, de a gyerekek világképét is alapjaiban változtathatja meg.
A bántalmazott vagy édesanyjuk bántalmazását megélő gyerekekben egyfajta trauma-alapú világszemlélet alakulhat ki. Ezért a világot veszélyes, igazságtalan, kiszámíthatatlan helynek fogják föl – ráadásul ebben a világban éppen azoktól kell a bántalmazást elszenvedniük, akiktől szeretetet és védelmet kellene kapniuk.
A gyerek megküzdési mechanizmusai
Egy erőszakos családban a gyerekeket gyakran mind érzelmileg, mind fizikailag elhanyagolják. Ennek oka lehet, hogy a szülők maguk is krízist élnek meg, illetve hogy az erőszakot használó szülő helyzetéből adódóan, az erőszakot átélő szülő pedig helyzetéből kifolyólag nem képes a gyereknek azt a fizikai, érzelmi és intellektuális közeget nyújtani, amelyre a gyereknek szüksége lenne.
A bántalmazó családban élő gyerekekben erős indulatok, düh gyülemlik fel az idők során, amely több módon is megmutatkozhat. A düh irányulhat konkrét személyek ellen – ez főként a kortársai vagy testvérei ellen irányuló agresszióban ölthet testet. Gyakran azonban a gyerekek nem mások ellen fordítják dühüket, hanem saját maguk ellen – önvád vagy bűntudat alakul ki náluk.
Vannak olyan esetek, amikor a gyerek a bántalmazó nézőpontjával azonosul. Ilyenkor az anyát hibáztatja az otthoni feszültség és incidensek miatt, megvetően viselkedik vele, de előfordulhat, hogy maga is bántalmazza a nőt.
Modellkövetés
Az erőszak átélése a gyerekek fejlődésére is kihat – felnőttként gyakran követik szüleik erőszakos viselkedésmintáit. Az agresszív viselkedés elsajátítását vizsgálták Albert Bandura és munkatársai egy kísérletsorozatban (Bandura: 1965, 1973; Bandura és mtsai.: 1963). Több csoport óvodással nézették végig, ahogy egy felnőtt egy nagy, felfújható bábut bántalmazott (pl. kiabált vele, ököllel ütötte, fakalapáccsal fejbe verte, elhajította a szoba másik végébe). Miután ezt végignézték, a gyerekeket egy rövid időre mással foglalták le, majd visszavitték őket a játékszobába, ahol a korábban bántalmazott bábu volt. Azt figyelték meg, hogy azon gyerekek viselkedése, akik előtte tanúi voltak a felnőtt agressziójának a bábuval szemben, jóval agresszívebbek voltak, mint azok, akik nem agresszív interakciókat láttak. Sőt a korábbi bántalmazást látó gyerekek nemcsak utánozták a felnőtt által korábban látott viselkedésformákat, hanem újakkal is bővítették (pl. rálőttek a babára, elfenekelték).
Éppen a modellkövetés az egyik leggyakoribb hosszú távú következménye a családon belüli erőszaknak a gyerekekre nézve. Ez a fiúk esetében különösen igaz, hiszen az erőszakos férfiak egy részét gyerekkorában bántalmazták, vagy tanúi voltak valamely családtagjuk bántalmazásának.
Milyen jelekre figyeljünk?
A testi tünetek nemcsak a sérülésekben mutatkozhatnak meg. Megjelenhetnek regresszív tünetek (korábbi életszakaszra jellemző viselkedésformák visszatérése) – pl. ágybavizelés, körömrágás, ujjszopás, beszédfejlődés zavarai –, valamint előfordulhat, hogy életkoránál lassabban fejlődik testileg és értelmileg. Szomatikus betegségek tünetei is megjelenhetnek (pl. krónikus emésztőszervi panaszok, krónikus fejfájás). A dadogás és a tikkelés (akaratlan izomrángás) is lehet figyelmeztető jel.
A bántalmazást megélt gyerekek önértékelése és önészlelése jellemzően negatív. Sokszor saját magukat hibáztatják az otthon kialakult helyzet miatt, gyűlölik magukat, bűntudatuk van. Erős kisebbségi érzésük lehet. Gyakran szégyellik magukat, és úgy érzik, hogy a külvilág rosszul látja őket, mert valójában rosszak, megvetésre méltók. Az ilyen gyereknek általában nincs biztonságérzete, esetleg személyek helyett helyekhez köti a biztonság élményét.
A külső szemlélő számára a gyerek óvodai/iskolai viselkedése is többféle árulkodó jelet mutathat. Gyakoriak a különféle magatartászavarok. Normának tekinti az agresszivitás és a durvaság használatát saját frusztrációja, dühe, feszültsége levezetésére, más gyerekeket bánt. Az otthoni traumákat játékkal is levezetheti, vagyis babával vagy társaival eljátssza az otthoni verést, szexuális visszaélést. Az ilyen gyerekek általában sokat hiányoznak a közösségből – ennek oka vagy gyakori megbetegedés, vagy hogy csavarogni kezd. Az utóbbi esetben megesik, hogy „balhékba”, bűnügyekbe (bolti lopásba, bandázásba) keveredik. Problémái lehetnek a figyelme összpontosításával, amely később nehézségeket okozhat a tanulásban is. Gyakran megfigyelhető az elmagányosodás, elszigetelődés is – nincsenek igazi barátai, kortársaival bizalmatlan, nem folytat életkorának megfelelő szerelmi kapcsolatokat. De a másik véglet is előfordulhat: a korához képest kiemelkedően alkalmazkodó, igyekszik elnyerni a felnőttek teljes elfogadását, „jó diák” stb. (álérettség), illetve különlegesen érzékeny mások érzései és igényei iránt (álszociabilitás). Az ismételt szökési kísérletek (otthonról menekülés), valamilyen szerhasználat (valóságtól való menekülés), de súlyos esetekben az önbántalmazás, öngyilkossági gondolatok és kísérletek is komoly segélykiáltások lehetnek.
Figyeld a Babamama.hu-t, illetve Facebook oldalunkat, vagy csatlakozz a Babamama.hu csacsogó csoportjához! Újabban a Google+ oldalon is megtalálsz már bennünket!
Hozzászólások