Dióhéjban az allergiáról I. rész

Szabó Eszter | 2017.03.09


„Az allergia az immunrendszer fokozott, kóros reakciója, mondhatni „túlreagálása” a levegőben szálló, egyébként másokra nézve veszélytelen anyagokra. Képletesen fogalmazva mintha a határőrség országos mozgósítással válaszolna egy személy határsértésére. Mindez a szervezetünkben azért vált ki allergiás reakciókat, mert az immunrendszerünket túlterheljük a természetellenes életmódunkkal” - magyarázza Benke Rita, a Harmónia Gyógyászati Centrum természetgyógyásza.


Általában a sorozatos tüsszögés, köhögés, orrfolyás és könnyezés, a szem és az orr viszketése, gyulladása, légzési nehézségek a ráutaló jelek, hogy allergiásak vagyunk. Tartós fennállása esetén az alvás, pihenés sem kielégítő, mely állandó álmosságot, fáradtságot okozhat, azzal együtt idővel megjelenik a tartós feszültség, ingerlékenység is. Amennyiben a virágpor áll az allergiás reakció középpontjában, akkor elsősorban kint, a szabadban jelentkeznek a tünetek, lakásban vagy más zárt helyen történő tartózkodás esetén azonban mérséklődnek a panaszok, ha azonban a házipor a ludas, akkor sajnos otthon sem szűnnek meg.


M. Bálint (34) Dunántúli kisvárosból került a fővárosba először egyetemre, majd itt kapott remek karriert biztosító állást, ahol a személyes előrehaladásra is lehetőség adódott az informatika gyorsan fejlődő világában. Hamarosan megnősült, s egy kisfiúval gyarapodott a család. Úgy tűnt minden rendben van, de az allergia bizony megkeserítette és lassan élhetetlenné tette mindennapjait. Amikor már a légúti panaszokon kívül szemgyulladás, viszketés, valamint emésztőszervi problémák is jelentkeztek - számos élelmiszert nem ehetett, mert felpuffadt, szélgörcsök kínozták, gyakran gondot okozva a munkájában is -, szakemberhez, alternatív gyógyászhoz fordult segítségért. „Már egy jó ideje szenvedtem pollen allergiától. Több éve voltak a tavaszi hónapokban és augusztus- szeptember folyamán allergiás panaszaim: viszkető szemek, állandó orrfolyás, viszkető nyálkahártya és hasonlók. A nyár végi időszak volt a rosszabb, köszönhetően a parlagfűnek. Mindemellett volt néhány gyümölcs - alma, barack, cseresznye, mandula és még sorolhatnám -, amit gyakorlatilag több éve nem ehettem, mert szintén allergiás reakciót váltott ki - meséli Bálint. Mindezt megelégelve elkezdtem egy 8 hetes, célzott akupunktúra kúrát egyéb kiegészítő kezeléssel egybekötve, és úgy érzem, nagyon sokat segített. Azóta - egy szem gyógyszer nélkül - a következőket mondhatom el: az idei tavaszi időszakot néhány tüsszentéssel megúsztam, a korábbi viszketésnek, erős orrfolyásnak és egyéb kellemetlenségnek nyoma sincs. Az említett gyümölcsöket is gond nélkül ehetem végre. A parlagfű szezon kellős közepén vagyunk lassan, de úgy érzem ezzel sem lesz semmi gond!”



A kilenc fő bűnös


A légúti allergiás megbetegedések okai szerteágazóak lehetnek, íme, csak kilenc lehetséges ok a sok közül. „Én első helyen a helytelen táplálkozást, a mesterséges - adalékanyagokkal, festékekkel, tartósítókkal, ízfokozókkal, állományjavítókkal, emulzifikálókkal ’fűszerezett’, túlfinomított, módosított - élelmiszereket említeném, valamint a természetellenesen, gyorsított ütemben nevelt, a zsúfoltság és a fokozott nagyipari tömegtermelés miatt antibiotikumokkal kezelt állatok húsa és más állati eredetű termékek sem maradhatnak ki a sorból (1#) - hangsúlyozza természetgyógyász szakértőnk. A gyakori külföldi utazás, az országok közötti ingázás, a váltott műszakok, esetleg a rendszeres éjszakázás miatt felboruló bioritmusunk (2#), a rossz helyen történő alvás (3#) - például vízér, földsugárzás, műszálas ágynemű, káros festék és ragasztó kipárolgás az ágyból, padlóból -, de akár a rossz minőségű, szennyezett, magas porkoncentrációjú levegő (4#) is kiválthatja az allergiát allergiás nátha, allergiás kötőhártya- gyulladás vagy asztma formájában.” Érdekesség, hogy Kínában az elmúlt húsz évben folyamatosan emelkedett az asztmás jellegű megbetegedések száma, csak az elmúlt öt évben közel 40%- kal.


„Kevés szó esik az elektroszmogról (5#), más szóval a bennünket körülvevő elektromágneses sugárzásról, ami szintén felelős lehet az allergiás reakciók előidézésért. Ma már szinte nincs olyan munkahely, ahol ne lennének közvetlen környezetünkben számítógépek, faxok, másológépek, nyomtatók, telefonok és más irodai gépek. Fontos lenne a szellemi és fizikai felfrissülés érdekében napközben rendszeres szellőztetni a helységben, időnként néhány gimnasztikai gyakorlatot végezni, egy- egy alapos nyújtózkodással egyetemben. Ügyeljünk arra is, hogy legalább az otthon, de különösen a hálók - és persze gyerekszobák - legyenek mentesek lehetőség szerint az elektromos berendezésektől, ugyanis életünk harmadát itt töltjük”- javasolja a Harmónia Gyógyászati Centrum szakértője.Mikor alvás közben testünk regenerálódik, agyunk elektromágneses aktivitása (15- 20 Hz- ről 3 Hz- re) lecsökken a mély alvás szakaszában, ilyenkor „sérülékenyebbek” vagyunk: a műszaki berendezések által - még kikapcsolt állapotban is - generált, biológiailag nem igazán hasznos frekvenciák zavart okozva a sejtjeinkben, károsan hatnak az idegrendszerre.


A légúti panaszok kialakulásában a helytelen folyadékfogyasztási szokások (6#), a dohányzás és egyéb egészségre káros szenvedélyek (7#), valamint a mozgáshiányos, ellustult életvitel (8#), Benke Rita természetgyógyász kifejezésével élve az „online- élet” is nagymértékben közrejátszik. Természetgyógyász szakértőnk hangsúlyozza, hogy legalább 2-3 liter vizet kellene naponta fogyasztanunk évszaktól, munkától, sporttól, súlytól függően, és rendszeres (napi legalább 30-40 perc) mozgást beiktatnunk mindennapjainkba Önmagunkért, hogy az allergiát megelőzzük. Végül, de nem utolsó sorban a magányos lét, a valódi, személyes és szeretetteljes emberi kapcsolatok hiánya valamint az ebből adódó lelki dolgaink, pillanatnyi pszichés állapotunk (9#) is kihathat szervezetünkre.


A betegség pszichés forrása - Fojtogató, nyomasztó légkör


Mint minden betegségnek, így az allergia hátterében is fellelhetők lelki okok, Benke Rita szerint ezért jó, ha górcső alá vesszük a környezetünkkel, környezetünkben élőkkel való viszonyunkat: ki az, akire „allergiásak leszünk, ha meglátjuk”, aki „elszívja előlünk a levegőt”, aki szinte „fojtogat minket” (akár a szeretetével például), aki valamiért nem akarja, hogy „tisztán lássunk”. A légúti allergiás megbetegedésben szenvedők száma világszerte aggasztóan szaporodik, ez pedig a pszichés okok alaposabb tanulmányozására is ösztönzi a terapeutákat. Természetesen az allergia lelki hátterének kutatásában is jobb, ha szakembertől, így például természetgyógyásztól kérünk segítséget, hiszen - miként a mondás is tartja, „nem látjuk a fáktól az erdőt” - ha szenvedő alanyként benne vagyunk, nem találjuk (vagy éppenséggel nem merjük megtalálni) a kiindulási pontot.


„Az érzéseink, a belső indulatok, a feszültség elfojtása, különösen a tartós, akár éveken át tartó konfrontáció- kerülés (nem szólok vissza, mert akkor elhagy, nem szólok vissza, mert elveszítem a munkám és ehhez hasonló önámítások) kiváló táptalajt biztosít az allergiának - figyelmeztet a természetgyógyász szakember. Önismeret és asszertív konfliktuskezelés (azaz kellően határozott és öntudatos fellépés, a környezettel összhangban igyekszünk megoldani a problémát és elérni a céljainkat) az alapja a gócpont feloldásának.”


Kurt Tepperwein, világszerte népszerű, német életvezetési tanácsadó és író szerint a virágporral szembeni allergia szexuális téren jelentkező, többnyire öntudatlan elutasításra utal, míg a házipor- allergia esetében az élet bizonyos területeit tisztátalannak tekintjük.



Folytatjuk…



Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Figyeld a Facebook oldalunkat, vagy csatlakozz a Babamama.hu csacsogó csoportjához! Újabban a Google+ oldalon is megtalálsz már bennünket!



Forrás: www.harmonia-centrum.hu

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!