Ha szerencsés vagy, és jó védőnőd van, ezt olvasd el

Vastag Anikó | 2019.04.04

A védőnők az anyukák első számú szakértő támaszai a babájukat érintő kérdésekben. Áldozatos munkájukkal a kismamák terhességének első pillanatától kezdve segítik a gyermekek fejlődését, ezzel megkönnyítve a családok mindennapjait. Erre az elhivatott szakmára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Védőnők Egyesülete és a Sudocrem közös pályázatában, amelynek keretében a szülők jelölhetik és szavazhatják meg a közönségdíjas szakembert.

A védőnők több, mint 100 éve segítik a családokat a gyermek fogantatásától kezdve a babaváráson, az újszülött érkezésén és a közösségbe kerülésén át egészen az iskolaérettségig. Az ő szakmai segítségük és tanácsaik hozzájárulnak a gyermekek megfelelő fejlődése mellett a státuszvizsgálatok elvégzéséhez és betegségmegelőzéshez.

A családokat segítő, áldozatos tevékenységet a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 2011 óta az Év Védőnője díjjal ismeri el. A kategóriák jelöltjeit szakmai zsűri bírálja el, de immár három éve a közönség szavazatai alapján is díjaznak egy védőnőt. Az elismerést az kapja, akire a Sudocrem Facebook oldalán futó applikációban a legtöbben szavaznak.


„A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel hozzájárultak az egészséges magzati fejlődés támogatásához, gyermekek egészséges fejlődéséhez, vagy akár a mindennapi védőnői munkájuk során olyan elhivatottsággal végezték feladataikat, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és holisztikus szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulóknak” – hívta fel a figyelmet a pályázaton való részvételre, jelölésre Csordás Ágnes Katalin, a MAVE elnöke, aki azt is hangsúlyozta, hogy a védőnői szolgálat nem csupán napi 8 óra munkából áll, hiszen sokszor munkaidőn kívül is keresik a szülők a védőnőjüket.

Most itt az alkalom, hogy minden anyuka és apuka meghálálja védőnője áldozatos munkáját azzal, hogy jelöli őt az Év Védőnője díjra. Ezt a MAVE honlapján vagy a Sudocrem hivatalos Facebook oldalán futó applikáció segítségével tehetik meg. A jelölési időszak április 30-ig tart, ezt követően pedig indul a közönségszavazás, mely május 31-én zárul le.

Jelölni az alábbi felületeken lehet: A MAVE honlapja:

Applikáció elérhetősége ITT

Címkék: védőnő, szavazás

Hozzászólások

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Így lát téged a kisbabád

Így lát téged a kisbabád

Tudtad? Több hónap kell ahhoz, hogy fókuszálni tudjon a szem.

Túl sok a cukor a bébiételekben

Túl sok a cukor a bébiételekben

Az egészségügyi világszervezet figyelmezteti a kisgyerekes szülőket: el kell olvasni, mit tartalmaznak a bébiételek!