Meghalt egy egyéves kislány, mert az anyukája felügyelet nélkül hagyta a fürdőkádban

Vastag Anikó | 2019.03.15

Egy kisbaba meghalt a fürdőkádban, amíg az anyja kiment a fürdőszobából telefonálni. A 13 hónapos kislány  az ikertestvérével fürdött a derékig érő vízben, amikor az édesanyjuk elhagyta a helyiséget, hogy telefonáljon a barátnőjével Ez 47 percig tartott!

A 35 éves walesi nő tagadja a súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés vádját. Állítja, hogy ki-be járkált a fürdőszobába, felügyelte a gyerekeket, még játszott is a kis Rosie-val.

Azt is mondta, hogy korábban semmi probléma nem volt fürdés közben a gyerekekkel.
- Nem gondoltam, hogy bármi rossz történhet – ezzel védekezett az anya, amikor a bíróságon elmondták neki, hogy veszélyes ilyen korú gyerekeket felügyelet nélkül hagyni a fürdővízben.

A tárgyaláson kiderült, hogy a nő a lakás többi helyiségében járkált, nem vette észre az idő múlását, és nem jutott eszébe, hogy vigyáznia kell a gyerekeire. A védelem azt hozta fel, hogy az anya olyan betegségben szenved, ami miatt nehezebben dolgozza fel az információkat.

Az orvos szakértői vizsgálat szerint a kislány szívrohamban halt meg. Bár nem voltak meg a fulladásra utaló legjellemzőbb jelek, azt állapították meg, hogy a gyerek halála összefüggésben van a fulladással.  (Mirror)

Címkék: baba, fürdés

Hozzászólások

Gyakorlatok a könnyebb szülésért

Gyakorlatok a könnyebb szülésért

A fájdalommentes, könnyebb szülésérdekében ajánlott megtenni, amit tudunk. Mivel előre nem lehet megmondani, hogyan fog lezajlani, lesz-e komplikáció a baba világra hozása közben, így a szülést megkönnyítő gyakorlatok valóban hasznossá válnak a nagy pillanatban.

Mikor kóros a szülés utáni hajhullás?

Mikor kóros a szülés utáni hajhullás?

Sok kismama ijedten tapasztalja, hogy a gyermek születését követő hónapokban intenzíven hullani kezd a haja. Aggodalomra azonban nincs ok: a szülés utáni hajhullás többnyire átmeneti állapot, és a baba első születésnapjáig rendszerint meg is szűnik a probléma.

Kizavarták a parlamenti ülésről a babájával érkező képviselőnőt!

Kizavarták a parlamenti ülésről a babájával érkező képviselőnőt!

Az eset általános megdöbbenést keltett, minthogy az ország a női egyenjogúságért folyó küzdelem élharcosának számít, és az élet megannyi területén tartják prioritásnak a családbarát légkört.

Csak óvatosan - Egyre több az olyan túró és sajtféle, ami soha nem látott tejet

Csak óvatosan - Egyre több az olyan túró és sajtféle, ami soha nem látott tejet

Ezeket a termékeket leginkább növényi olajokból, főleg pálma-, vagy szójaolajból állítják elő, ezért jóval alacsonyabb áron tudják értékesíteni, szemben a tradicionális receptek alapján, igazi, hazai tehéntejből készült termékekkel.

Nem mindegy, kire bízod

Nem mindegy, kire bízod

Így válaszd ki a lehető legjobb bébiszittert.

Itthon nem kellett, külföldön egyetemre felvételizik a hatodikos magyar kisfiú

Itthon nem kellett, külföldön egyetemre felvételizik a hatodikos magyar kisfiú

A szülők már csak olyanok, hogy szeretnék a gyermeküknek a legjobbat nyújtani. Az alábbi történet tanulságos lehet mindenki számára, mert egy olyan útkeresésbe enged bepillantást, ahol az anyuka addig kereste a megoldást, amíg azt nem látta: jó helyen van a gyereke.

Nem bírom már magamban tartani - egy óvónő vallomása

Nem bírom már magamban tartani - egy óvónő vallomása

Ha már ovisok vagytok, vagy most készül oviba a gyerek, mindenképpen olvasd el. Egy tapasztalt óvónéni szinte, nyers véleménye az óvodák helyzetéről.

Megeheti-e a gyerek a boltban, amit még nem fizettünk ki

Megeheti-e a gyerek a boltban, amit még nem fizettünk ki

A cirkusz, a nyilvános megszégyenítés senkinek nem hiányzik... De vajon rád szólhat-e a biztonsági őr, vagy számíthatsz-e akármilyen szankcióra, ha a ki nem fizetett árut megeszi/megissza a gyereked?

Már most rengetegen érdeklődnek - roham várható az állami támogatással megvásárolható új autókért

Már most rengetegen érdeklődnek - roham várható az állami támogatással megvásárolható új autókért

Bár csak július 1-től lehet igényelni, már most beindult a keresés.

A baciirtást már a legkisebbeknek is meg tudod tanítani

A baciirtást már a legkisebbeknek is meg tudod tanítani

Jó tudni: ebben a pillanatban is több millió kórokozó lehet a kezeden.