Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Vastag Anikó | 2019.06.30

Minden negyedik párt érint a meddőség, illetve secunder meddőség.
A meddőség nem egészen azt jelenti a köznapi nyelvben, mint az orvosi körökben. Meddőnek tekinthető az a pár, mely rendszeres együttlétek mellett sem képes a családalapításra 12 hónap alatt.
Ahhoz, hogy a várandósság a legnagyobb valószínűséggel bekövetkezzen, érdemes odafigyelni az életmódra. Hiába folyik a csapból is az, hogy a megfelelő étkezés és a mozgás elengedhetetlen az egészséghez, ezt még mindig sokan nem teszik meg. Azt pedig érdemes tisztázni, hogy ha a test nem működik optimálisan, akkor a várandósság létrejöttének esélye minimális. A szervezet ugyanis elsősorban önfenntartásra van berendezkedve, vagyis egy másik életnek csak akkor képes helyet szorítani, ha a működése megfelelő, és tartalékai is vannak. Ezt ma már nem igazán lehet kizárólag az étkezéssel elérni. Ez az oka, hogy a szakemberek javasolják a várandós-vitamin szedését.

Érdemes olyat választani, mely komplex, biológiailag aktív, szerves anyagokat tartalmaz (pl.: cink-citrát, réz-glükonát – mivel felszívódási arányuk akár 80%-kal is jobb), valamint a megfelelően tagolt.

A meddőség megállapítása után következik az, hogy a szakemberek megpróbálnak rájönni, vajon mi is okozza a gondot: betegség, genetikai probléma, anatómiai eltérés, vagy a leggyakoribb, a tápanyaghiány. A betegségek, vagy éppen genetikai eltérések kezeléséhez mindenképpen szükség van az orvosi segítségre, azonban a tápanyaghiány kompenzálása már egyénileg is tökéletesen megoldható. Ebben az esetben is a már említett megfelelő várandós-vitamin jelent megoldást, hiszen képes feltölteni a tápanyagraktárakat, optimális helyzetet teremtve ezzel a terhességhez.

Érdemes azt is tisztázni, hogy a tápanyagutánpótlásnak folyamatosnak kell lennie, vagyis az adott készítményt a tervezéstől egészen a szoptatásig érdemes szedni. Itt egy újabb kritérium a megfelelő vársandós-vitaminhoz: a terhesség 3 trimeszterének eltérő a tápanyagigénye. A tervezés és az első, a második, valamint a harmadik trimeszter és a szoptatás képezik azt a három egységet, melyek ki kell szolgálni, hiszen ezeknek megfelelően változik a tápanyagigény.

Secunder meddőség
A meddőséget mindenki a gyermektelenséggel köti össze, holott létezik úgynevezett secunder meddőség is. Ebben az esetben a párnak már van közös gyermeke, ám a második, harmadik, vagy akár a többedik gyermek várat magára. Kialakulásának oka lehet a terhesség során, a szülés közben, vagy utána fellépő szövődmény, de ebben az esetben is a legjellemzőbb a tápanyaghiány. Hiszen ilyenkor ráadásul egy kisgyerek után is szaladgálni kell, nem is beszélve a folyamatos féltésről, a stresszről, ami jelentős mennyiségű energiát, így tápanyagot is igényel.

Címkék: secunder, meddőség

Hozzászólások

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?

Ha a baba várat magára, sokan javasolják ezt a megoldást - pedig nincs sok valóságalapja

Ha a baba várat magára, sokan javasolják ezt a megoldást - pedig nincs sok valóságalapja

Tényleg nagyobb a családalapítás esélye, ha a férfi megtartóztatja magát, és ritkább az együttlét?