Függ-e a boldogság a gyermekvállalástól?

Léna | 2018.09.18

Az anyaság jobban öregít, mint a dohányzás vagy a túlsúly – erre a megállapításra jutottak legalábbis az amerikai George Mason Egyetem kutatói.
A kutatás során kétezer, 20 és 44 év közötti nő DNS-mintáját vizsgálták és megállapították, hogy az anyák telomerei (a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén található rövid, többszörösen ismétlődő szakasz, amely összefügg az életkorral és az élettartammal) 11 évvel öregebbek, mint a gyermektelen nőké. Eszerint a stresszes anyaság és a gyerekek száma felgyorsítja ezt a folyamatot. Az édesanyák rosszabb állapotban vannak, mindegy, milyen rasszhoz vagy korba tartoznak.
Átgondoljuk a női élet, saját életünk kilátásait, mielőtt elköteleződnénk az ápolás oltárán akár anyaként, akár rokonként, akár az idős, beteg rokonok gondozójaként. Aki figyel és akarja, illetve hajlandó reálisan is gondolkozni, tudhat már jól informált döntést hozni. Ha önmagunkról gondoskodni akarunk, akkor annak mik a feltételei anyagi, energetikai, pénzügyi, időbeli, testi és lelki értelemben.
Régen a nők élete a gondoskodó munkák végzéséről szólt nagyrészt, gyerekszülés, felnevelés, közben az idős, beteg rokonok ápolása. Meg le is nézték azokat, akiknek nem volt gyereke.

Most nem is szülnek, látható a szülési statisztikákban is. Marad idejük, energiájuk és pénzük a saját egészségükről, jövőjükről, idős korukról gondoskodni, a saját lelki egyensúlyukat és belső békéjüket megkeresni, meglelni, ápolni és fenntartani, teljes, boldog, autonóm életet élni.
Az öregedés, az életvég, vagy akár egy hosszú, halálos betegség viselése sem elsősorban attól függ, hogy van-e gyereke az embernek, vagy nincs, hanem hogy azt milyen módon tudja élni, megélni, végig élni, illetve milyen emberi kapcsolatai, érzelmi kötődései, közösségei vannak általában.
Rengetegféle család van és a családban sokféle borzalom, elképesztően nyomasztó emberi viszonyok.
A férfiak története, erőforrásokhoz való hozzáférésük egészen más, és nem is nagyon látom, hogy szándékukban állnak társadalmi méretekben a saját életükről, felnőttkori életvezetésükről, és időskori életükről érdemben gondolkodni. Pláne ha soha nem is kellett magukat ellátni tiszta ruhával, étellel, tiszta lakással. Akinek pedig megvan a szándéka, egyénileg, az általában odafigyel magára, pénze is van, és megoldja a saját ellátását egy minőségi idősotthonban, vagy új feleséggel, vagy a régivel, vagy fizetett ápolóval/háztartási alkalmazottal. Sőt még a szexuális igényeinek a kielégítését is. Nyilván tisztelet a kivételnek, és a tudatos és (ön)gondoskodó férfiaknak.
A mostani idős generáció akár van gyerek, akár nincs, még jó időben, aktív, agyilag tiszta és mozgásképes idős korában kiválaszt egy szimpatikus otthont, és oda bevonul. Ott aztán kialakítja az életét, a rutinjait, a közösségi kapcsolódásait, és megtanul együtt élni ezzel az újfajta valósággal. Ezzel meg lehet előzni azt, hogy kiszolgáltatva mások, akár a gyerekek döntésének, váratlanul találja magát valaki egy számára unszimpatikus helyen.
Emberek szeretettel, és valódi figyelemmel csodát tehetnek egymással, és tesznek is, akár van közöttük vérségi kötelék, akár nincs. Akár gyerekkel, akár gyerek nélkül lehet rémes vagy boldog az életünk.

Címkék:

Hozzászólások

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

A burokrepesztés egy rettegett kifejezés, amiről rengeteg tévhit kering.

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

Az újszülött kislány kedves ajándékot kapott a vasúttársaságtól!

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Találmányával feléleszthetők azok a babák, akiknek a születés után nem indul be maguktól a légzésük.

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egy hete egy kislányt, most egy kisfiút vittek az inkubátorba. Csodaszép nevet kapott.

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Cooky félt, hogy első gyermeke születésénél el fog ájulni, mégis ott akart lenni a párja mellett.

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

A kis Saybie 245 grammal született, igazi csoda, hogy életben maradt az amerikai csecsemő

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

A kicsi lombikprogrammal fogant, ezért Eszter időzített császármetszéssel szült. Megható nyilatkozat az első percekről.

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Kiderült, miért éjszaka születnek a gyerekek - persze csak spontán szülés esetén.

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

A kutatók szerint a világon évente 19 500 nő hal meg a terhességgel összefüggő fertőzések miatt.

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering.