Nyúlós vagy előredomborodó has hónapokkal szülés után is?!

Admin | 2014.05.29


Mi történik a szülés után a hassal?



A baba világrajövetele után visszamaradó nagyobb has nagyrészt a méh méretének köszönhető, mely a szülés utáni hetek- hónapok alatt fokozatosan nyeri vissza közel eredeti méretét. Az összehúzódásban nagy segítséget nyújt a rögtön a szülés után alkalmazható hasleszorító öv, melyet érdemes tartósan viselni pár hétig. A szülés utáni vérzés miatt viszont az első néhány hétben a drasztikus diéta vagy sport nem ajánlott - időt kell adni az alak visszanyerésének, legalább annyit, mint amennyi ideig változott a terhesség során. Ezt követően már aktívan - sporttal, tudatos táplálkozással - tenni lehet azért, hogy az anyuka újra csinos legyen a szülés után.



Eltűnik vagy örökre megmarad a pocak?



„Egyes nőknél valóban hamar eltűnhet, de ők azon szerencsések közé tartoznak, akiknek öröklötten erős és rugalmas kötőszövete van, ezt sajnos befolyásolni nemigen lehet. Hogy kinél milyen ütemben és mértékben, mindenkinél változó: függhet a szülő nő korától, a baba nagyságától, attól, hogy mennyi volt a súlygyarapodás, stb.”- mondja dr. Varga Klára plasztikai sebész.Előfordul azonban, hogy a kihordott babától megnyúlt bőr nem tud megfelelő mértékben visszahúzódni, s normál testsúly esetén is a has álló helyzetben elődomborodik. Vagy például minden igyekezet ellenére lógó kötényhas alakul ki - a bőr akár kötényszerűen a szeméremdombra borul. S mindez független attól, az anyuka mennyire volt aktív a szülést megelőzően.



„Szülés előtti mindvégig aktívan sportoltam, nem voltak testalkati problémáim. 32 éves vagyok, kilenc hónapja szültem, a súlyom a régi, viszont még mindig nagy a hasam. Mindenhol máshol szépen visszafogytam viszonylag rövid időn belül, de a hasam megmaradt. Innentől fogva pocak leszorító övet vagy bugyit kell használnom?” - meséli Erika, egy fiatal anyuka. „Sajnos, gyakori eset, hogy az egyenes hasizmok közötti bőnye megnyúlik, a hasizmok eltávolodnak egymástól, és akkor már hiába fogyunk vissza és végezzük a hasizom gyakorlatokat, a domború has megmarad. Ennek a tünete, hogy felüléskor a középvonalban egy hurkaszerű függőleges kitüremkedést láthatunk a hasunkon. Az ilyen elváltozás csak a hasizmok összevarrásával gyógyítható meg” - magyarázza Varga doktornő.



Azok számára, akik elvesztették önbizalmukat a megnyúlt, esetleg heges hasbőrük miatt, és kellemetlenül érzik magukat, nagy segítség lehet a plasztikai beavatkozás, melynek során a hasfali izomzat feszességét helyreállítjuk, a felesleges bőrt eltávolítjuk, a has lapos és a deréktáj karcsúbb lesz, a hasizom erősítése ismét lehetővé válik.



Mikor indokolt a hasplasztika?



A nők túlnyomórészt szülést követően a bőrmegereszkedéssel járó fogyás után fordulnak plasztikai sebészhez. A kitágult, megnyúlt bőr rendszeres sport és megfelelő életmód mellett is képtelen olyan mértékben regenerálódni, hogy az eredeti állapot visszaálljon. Fontos azonban, hogy a baba világrajövetelét követően nem vághatunk csak úgy, azonnal bele a testet ismételten próbára tevő feladatba. A szervezetnek is időt kell hagyni, hogy új erőre kapjon: a korrekciós műtétig egy év, vagyis aszoptatás befejezése után, kb. még hat hónap szükséges, hogy a hormonháztartás helyreálljon.Ezen időszak alatt is már jelentős javulás tapasztalható a has formájában. Előfordulnak olyan esetek is, mikor nem az esztétikai korrekció miatt történik a plasztikai beavatkozás. A műtétet indokolttá teheti a hasfal meglazulása, sokszor a hasfal izomrostjainak szétcsúszása is, ez utóbbi akár olyan mértékű is lehet, hogy nemritkán köldöksérv is kialakulhat, igen komoly panaszokat okozva a nőnek.



Nem helyettesíti a fogyókúrát!



Tévesen gondolják sokan, hogy a plasztikai sebészeti módszerek, így például a hasplasztika a súlycsökkentést szolgálja.  A köztudatban gyakran összekeveredik a hasplasztika és a zsírleszívás fogalma. A zsírleszívás szinte bármely testtájról végezhető, míg a hasplasztika csak a hasra koncentrál. A hasplasztika elsődleges célja a has izomzatának feszesebbé tétele, illetve szükség szerint a bőrfelesleg és zsírszövet is eltávolításra kerül. A beavatkozással a test formáját változtathatjuk meg a kedvezőbb esztétikai eredmény elérése érdekében. A cél tehát egy vékonyabb, laposabb hasfal, azonban a végeredménnyel szemben a reális elvárások nagyon fontosak.



Hasplasztika után is lehet szülni



Mivel hasplasztika során a megnyúlt bőrt távolítják el, természetesen ez nem befolyásolja, hogy a műtét után újból gyermeket vállaljon. A műtét után azonban másfél évig nem ajánlott a teherbeesés, hogy az összevarrt hasfal regenerálódhasson. Ettől függetlenül, ha tudjuk, hogy még babát szeretnénk, várjunk a hasplasztikával, hiszen a gyenge kötőszövet miatt a probléma kiújulásával számolhatunk”- hangsúlyozza Varga doktornő.



Gondos kivizsgálás



„A hasplasztikára vállalkozó nőknek alapos kivizsgáláson kell átesniük, mely során szervezetük fizikai állapotának felmérése történik, de legalább ilyen fontos a lelki problémák felderítése is” – vallja a plasztikai sebész. A korrekciós beavatkozásnak lehetnek kizáró körülményei is. A műtétre nem kerülhet sor, ha a szervezet állapota miatt nagy a komplikációk kialakulásának kockázata! Veszélyeztetheti a műtét sikerességét egy előző műtét utáni hegesedés, valamint a hasfal állapota. Minden esetben a teljes körű kivizsgálás és a szakorvosi konzultáció elengedhetetlen feltétele a beavatkozásnak.



A műtét menete



A beteg állapotától függően, az operáció eltérő lépésekben és altatásban zajlik. Általában a több órás műtét a has alsó részén ejtett vágással, a csípőtövisek között vezetett lefelé ívelt metszésből történik. A vízszintes metszéssel a megereszkedett bőr és azzal együtt a felesleges zsírréteg eltávolítható lesz. A köldököt a megfelelő helyre kell igazítani, így a hegek a fehérneműbe rejthető helyen, illetve nem feltűnően a köldök körül helyezkednek el. Majd a műtét után jelentkező váladék eltávolítására szolgáló ún. drain-csöveket kell behelyezni, melyek azonban már a műtétet követő második, harmadik napon kiszedésre kerülnek.



Szövődmények? Gyógyulási idő?



Hasonlóan más műtéti beavatkozásokhoz, a szövődmények (pl. gyulladás, bevérzés) kialakulása nem zárható ki teljes mértékben. Az egyre nagyobb ütemben fejlődő vizsgálatoknak, a modern műtéti technikáknak köszönhetően azonban lényegesen kisebb eséllyel alakul ki komplikáció, a műtétek kevesebb fájdalommal járnak és viszonylag gyors a gyógyulás. A páciensek már az operáció napján felkelhetnek, tisztálkodhatnak, jól kontrollálható a fájdalom, mely általában hamar múlik.



A műtétet követően a páciens 24-48 órát tölt az intézetben orvosi megfigyelés alatt, majd távozás után is több alkalommal ambuláns ellenőrzésen kell részt vennie. Varratszedés általában 3 hét után várható, haskötő vagy fűző viselése 6-8 héten keresztül ajánlott, fizikai terhelés kerülése legalább 6 hét.



Utókezelés, regenerálódás, tanácsok műtét utánra



A hasplasztika után a betegnek szigorúan követnie kell orvosa utasításait (haskötő viselése, fizikai kímélet, gyógyszerek szedése stb.), és feltétlenül tartózkodnia kell a súlyosabb tárgyak emelésétől! Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mikor kezdhet el dolgozni vagy sportolni a testében-lelkében megújult, feszes, lapos hasú édesanya? Általában három hét pihenőt szoktunk ajánlani, a középen széthúzódó izom összevarrása esetén több idő szükséges lehet - mondja Varga doktornő. Teljes gyógyulás akár hat hónapig is eltarthat, ami alatt gyakran jelentkezhet húzódó érzés a hasban. A sportot egy hónap után, azonban a belső izom összehúzó varratok után célszerű később, 2 hónap után kezdeni.”



TB- re hasplasztika?!



Végezetül megkérdeztük a doktornőtől, hogy valóban igaz, hogy az OEP csak akkor finanszírozza a hasplasztikát, ha a dokumentált BMI értékek különbsége nagy? „Igen, az OEP szigorúan szabályozza ezt a kérdést és csak nagymértékű fogyás után finanszírozza a műtétet, ilyenkor ugyanis helyreállításnak minősül. Természetesen sérvek, hasfalgyengeség extrém eseteiben is hasplasztikát végzünk, melyet az OEP finanszíroz, de pusztán esztétikai okból végzett beavatkozásokat természetesen nem lehet elszámolni” - tudtuk meg dr. Varga Klárától.





Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Figyeld a Facebook oldalunkat, vagy csatlakozz a Babamama.hu csacsogó csoportjához! Újabban a Google+ oldalon is megtalálsz már bennünket!



Forrás: www.vargaklara.hu

Címkék:

Hozzászólások

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

A burokrepesztés egy rettegett kifejezés, amiről rengeteg tévhit kering.

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

Az újszülött kislány kedves ajándékot kapott a vasúttársaságtól!

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Találmányával feléleszthetők azok a babák, akiknek a születés után nem indul be maguktól a légzésük.

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egy hete egy kislányt, most egy kisfiút vittek az inkubátorba. Csodaszép nevet kapott.

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Cooky félt, hogy első gyermeke születésénél el fog ájulni, mégis ott akart lenni a párja mellett.

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

A kis Saybie 245 grammal született, igazi csoda, hogy életben maradt az amerikai csecsemő

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

A kicsi lombikprogrammal fogant, ezért Eszter időzített császármetszéssel szült. Megható nyilatkozat az első percekről.

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Kiderült, miért éjszaka születnek a gyerekek - persze csak spontán szülés esetén.

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

A kutatók szerint a világon évente 19 500 nő hal meg a terhességgel összefüggő fertőzések miatt.

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering.