Rengeteg szülő követi el azt a hibát, hogy alapesetben hosszú pórázra ereszti gyermekét, de ha büntetésről van szó, akkor pedig példátlanul szigorú. Ez alighanem a lehető legrosszabb alternatíva, hiszen bár a büntetésre bizonyos esetekben – néha meglepően gyakran – szükség van, ellenben korántsem mindegy, hogy milyen módon. A büntetéseknek megvan a maguk módszertana, amit sokak szerint a szülők többségének tanítani kellene! 

A legfontosabb, hogy a büntetés mindig igazságos legyen és összhangban álljon az adott problémával,

ezáltal amennyiben például a gyerek nem tudja megbecsülni a játékot, dobálózik vele, esetleg nem együttműködő a társasjátékban, akkor vegyük el tőle a lehetőséget, zárjuk ki a játékból. A büntetésnek mindemellett olyan dologhoz kell kapcsolódnia, ami bár az érzelmeket, a tanulását vagy a gyerek fejlődését nem befolyásolja, ellenben kötődnie kell olyan dologhoz, amit szeret. Például tiltsuk el a televíziótól, esetleg attól, hogy apa vagy anya telefonját nyomkodja, de az is büntetés lehet, ha például korábban le kell feküdnie, esetleg be kell segítenie a házi munkába.

Mi a helyzet a testi fenyítéssel? 

Beszéltem több anyukával a cikk megírása előtt. Voltak akik azt mondták, hogy "néha, néha elcsattan azért egy pofon" volt aki totálisan ellenezte ezt a fajta büntetési módszert és olyan is volt, aki vegyes érzelmekkel viszonyult a kérdéshez, ugyanis szerinte "egy pofon még nem verés". Nehéz igazságot tenni, de legyünk öszinték, van az a pillanat amikor teljes elgurul a gyógyszer és az ember hirtelen felindulásból cselekszik.

Na ez TILOS.

A mi saját frusztrációnkat, idegességünket SOHA ne a gyerken vezessük le, mert örökké beleég egy rossz emlék, ami hozzád kötődik. A teljesen liberális nevelésnek sem látom értelmét, van a szük családi körünkben ilyen gyerek, senkinek nem kívánom. Veri az anyját és az anyuka próbálja szép szavakkal csitítani de semmit nem tesz, nincs büntetés. 

Úgy gondolom nem szabad azt mondani neki, hogy elzárjuk, esetleg kidobjuk a kukába a kedvenc játékait, hogy napokra eltiltjuk a játszótértől, pláne a barátoktól és más kisgyerekektől. Szintén ne traktáljuk olyasmivel, hogy egy nagyobb hiszti után azt mondjuk neki, hogy soha többé nem visszük magunkkal sehová, hiszen ez egyrészt nem igaz, másrészt pedig olyan nagy törést idézhet elő benne, ami hosszabb távon rendkívül ártalmas. 

Ha megfelelő büntetési módszereket keresünk, érdemes elgondolkozni például a gondolkodó sarok kijelölésén, aminek a lényege, hogy ha a pici rosszat csinált, akkor a büntetése az lesz, hogy oda leültetjük, és ott kell gondolkoznia néhány percig. Ezt általában csak 3 éves kor felett érdemes alkalmazni – korábban a picik agya még nem képes összekapcsolni a vétséget a büntetéssel. Ha letelt a kijelölt időkeret, ne folytassuk neki a korábban vélhetően elkezdett „szent beszédet”, inkább keressünk neki valamilyen hatásos elfoglaltságot, de soha ne szégyenítsük, ne alázzuk meg, pláne nem mások előtt, mert azzal szintén hatalmas törést idézhetünk elő benne

Szintén nem célravezető, ha egyedül bezárjuk a szobájába, az egyedüllét ugyanis még nyugtalanabbá teheti, arról nem is beszélve, hogy könnyedén kárt is tehet magában, ha felmászik valahová, vagy úgy esik. Ez azért is különösen fontos, mert a szobája kapcsán elengedhetetlen, hogy nagyon jó emlékei legyenek. Kutatások igazolják, hogy azok a gyerekek, akiket sokszor bezártak a szobájukba kisgyerekként, kamaszként sokkal zárkózottabbá válnak, és maguktól is gyakrabban vonulnak el a négy fal közé

Amennyiben már mindent kitaláltunk, de semmi sem volt hatásos, akkor a legvégső esetben alkalmazhatunk természetesen eltiltást, de soha nem hosszú időre, illetve nem is olyan dologtól, amihez érzelmileg mélységesen kötődik. Nem szabad elvenni tőle például olyan tárgyakat, amik fontosak a számára, legyen az akár egy alvós maci, akár egy rongydarab. Vonjuk meg tőle inkább az édességet, vagy éppen a fentebb már említett tévét, amivel minden téren pozitív hatást válhatunk ki.

Nektek mi vált be? Írd le kommentben. :)