Nem félsz, hogy a kötődő nevelés következtében elkényezteted a gyermekedet?
Sokaknak a kötődő nevelés fogalma egyet jelent azzal, hogy ott állsz és lesed gyermeked minden kívánságát. Olyan kép él a fejükben, hogy az anyák rabszolga módjára ugrálják körbe csemetéiket. Annyit elárulhatok, hogy nagyot tévednek. Kötődve nevelni nem jelenti azt, hogy a gyermeked soha nem sír. Arról szól, hogy érzed, mire van szüksége a gyermekednek, figyeled, s tudod, hogy mi a jó neki.
Nagyon fontos, hogy megtanulják a gyerekek az élet igazi ritmusát. Hogy megtanítsuk őket igazán figyelni magukra, másokra, hogy megtanítsuk őket a mély, igaz kommunikációra, hogy táguljanak a határaik.
Írtunk arról, hogy a kötődő neveléssel nem lehet elkényeztetni a gyereket. Szerinted hol van a határ? Mi az, ami már kárára válhat a kicsinek?
Ezt már fentebb említettem: a határok tiszta vonalát nem igen lehet megjelölni. Nyilván van egy természetes vonal mindenhol, de ezt az adott egyén, az adott kapcsolat fogja igazán finomra fűszerezni. És itt jön képbe az a bizonyos intuíció! Ez segít (többek között) az embernek, az anyának helyes útra találni, járni, haladni.
Nagyon fontos lenne, hogy sokkal több nő bízzon magában, a testében és a természetben. Ennek hatalmas szerepe van már a fogantatástól kezdve, a születésen át egészen életünk végéig. Véleményem és tapasztalatom szerint sokkal kevesebb félresiklott, orvosok által irányított, lekomponált szülés lenne, s maradhatna minden a maga természetes medrében, ritmusában.
Vagy akár vegyük a szoptatást: a nő táplálásra teremtetett és pont. Mindenki képes a szoptatásra (kivéve azt a nagyon-nagyon icipici százalékot), ez az evolúció rendje is. Sokan azt mondják mindent megpróbáltak, de aztán elbeszélgetek velük és mindig ott van az a bizonyos „természet dolgaiba való belezavarás”. Például kiderült, hogy tápszerezte vagy cumisüvegből is etette vagy meghatározott időközönként adott neki enni. Sok olyat hallottam már, ami után nem csodálkozok, hogy a kisbaba nem szopott sokáig vagy idő előtt túl hamar tolta el a cicit.
De ugyanez igaz a már fentebb említett szülésekre is. Elmesélik a történetüket és sajnálattal hallom, hogy felnőtt, érett, intelligens nők elnyomva ösztöneinket hagyják magukat megvezetni az orvosok által. Én nagyon felkészülten, tájékozottan és bízva magamban és a természetben mentem szülni. Nem engedtem semmiféle beavatkozást, belezavarást és minden ment a maga ritmusában. Életem legcsodálatosabb napja volt Samu születése, igazi újjászületés számomra is. Ha az ember átéli a születés/szülés csodáját, minden átértékelődik.
Gondolhatjuk, hogy Samu igényeinek kielégítése, néha hatalmas áldozattal jár részedről. Szoktad magad túlterheltnek érezni? Ilyenkor mire gondolsz?
Igaz nem egyszerű egyedül, társ nélkül felelősséget vállalni az élet minden pillanatában, de én mindig úgy állok hozzá, hogy „ki ha én nem? ”. Ez a gondolkodás sok erőt ad. Nem mondom, az elmúlt két évben volt, hogy sírtam, hogy magányosnak, meg nem értettnek éreztem magam, de olyankor mindig ott volt egy-egy jó barát, aki meghallgatott és már önmagában ez sokat. Egyébként önmagában egy gyermek puszta léte annyi erőt ad, ami semmihez sem fogható.
Egy gyermekkel minden más mélységbe, minden más szintekre kerül. Egy ilyen áldással az élet minden pillanatában boldog, kiteljesedett az ember.
Hozzászólások