Mesetörténelem
A mese csak a XIX. századtól tekinthető gyerekműfajnak. Addig a felnőttek számára nyújtott lehetőséget önmaguk és a világ mélyebb megismerésére, megértésére. A történetmondásnak komplex szerepe volt: segítette az egyén szocializációját, közvetve kialakított a hallgatóban egyfajta értékrendet, hagyományőrző szerepe volt, s mindemellett gyógyító hatással (ma: meseterápia) is bírt.
Napjainkban egyre több statisztikai adat igazolja, hogy a szomatikus megbetegedések pszichés alapra épülnek. Ilyenek: a szív és érrendszeri betegségek, a keringési rendellenességek, a daganatos betegségek. A megküzdési stratégiákat nélkülöző fiatalok feszültségcsökkentésért gyakran nyúlnak olyan szerekhez (cigaretta, alkohol, drog), melyek destruktívan hatnak rájuk.
A betegség gyógyítása – a lelki teher mellett – anyagi nehézséget is jelent, úgy az adott személynek, mint a társadalomnak.
Jó volna, ha a mai gyerekek olyan védelmi rendszert alakítanának ki, amely mellett biztonságban felnőhetnek.
A társadalom birtokában van egy protektív faktor, mely alkalmazása ingyenes, bárki által használható és csodákra képes. Ez a MESE.
A pedagógusok, egészségtan tanárok, mentálhigiénikusok, pszichológusok sokat tehetnek azért, hogy a gyakorló és leendő szülők megismerkedjenek a mesékkel, a mesélés jelentőségével. Mind több gyermekekkel foglalkozó szakember fogalmazza meg, hogy a gyerekirodalom az egészségfejlesztés eszköze lehet.
Miért fontos a mesélés?
A gyermek ezeken keresztül észrevétlenül válik alkalmassá a későbbi életének kiteljesítésére:
Segíti a családi szocializációt (anya-gyermek kapcsolat, szerepek különválasztása, a jó-rossz fogalmának meghatározása és éles elkülönítése, értékrend kialakítása).
Mélyíti az önismeretet.
Az mesehelyzet átéléssel, azonosulással, csökkenti a stresszt.
Motivál, kimozdít a holtpontról, s ezek által személyiségfejlesztő hatással bír.
Növeli a csoportba tartozás élményét, ezáltal biztonságérzetet ad.
Relaxációs módszer, ellazít.
Indirekt módon közöl, finoman bírál.
Az olvasóvá nevelés egyik eszköze.
A mesélést követő és a mesélés közbeni beszélgetés sokféle látásmódot, probléma megközelítéshez elvezet, ezáltal növeli a gyermek kreativitását.
Az egyén éppen aktuális befogadási szintjén fogalmaz.
Szimbolikus formában jelenít meg hétköznapi élethelyzeteket. Már maga a felismerés is megtisztulást hoz.
A meseterápia alkalmazásával felhívja a figyelmet az egyénben és környezetében rejlő szépre.
Feleleveníti a halványodó népszokásokat (hagyományőrzés a népmeséken keresztül).
Gazdagítja a szókincset, fejleszti az kifejezésmódot.
Forrás: Hoxa
Ajánljuk figyelmedbe következő bejegyzéseinket:
Mesélj minden nap!
Miért nem olvas a gyerek?
Médiafogyasztási és olvasási szokások
Mi a mese?
Hozzászólások