Negyed évszázada a természetért

admin | 2016.02.03
A WWF Magyarország csapata természetvédelemmel fekszik és kel: elmondhatjuk, hogy Földünk megóvása nekünk a szívügyünk, hobbink, hivatásunk. Missziónk az évek alatt, több mint 100, sikeresen zárt projekttel a hátunk mögött, semmit sem változott: ma is egy olyan jövő megteremtésén fáradozunk, amelyben az emberiség és a természet harmóniában él egymással. Az idén 25 éves természetvédelmi civil szervezet 1991 óta működik hazánkban páratlan értékeink védelmében.

4


Természetvédelmi munkánk kiterjed a vizesélőhelyek és a természetes erdőségek védelmére, a természetközeli erdőgazdálkodás, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés népszerűsítésére, a védett és veszélyeztetett élőhelyek, fajok – mint a hiúz és a farkas – megóvására. Kiemelt figyelmet fordítunk az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére, és a környezettudatos szemlélet minél szélesebb körű elterjesztésére.


Szorosan együttműködünk a nemzeti parkokkal, természetvédelmi hatóságokkal, civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel, az üzleti élet képviselőivel, valamint a helyi lakossággal – de a Te segítségedre is szükségünk van!



Legfontosabb tevékenységi területeink

Sokszor nem is tudatosul bennünk, hogy Magyarország egy ökológiai paradicsom: páratlanul gazdag állat- és növényvilág között, messze híres tájakon, fantasztikus természetes élőhelyek mellett élünk. Természetvédelmi értékeink azonban – legyenek bármilyen csodálatosak – védelemre szorulnak: ipari tevékenység, infrastruktúra-fejlesztések, jogszabályi változtatások, hiányos ismeretek, rossz szokások, és még számos veszély fenyegeti őket. Ezeken szerencsére – a legtöbb esetben – lehet változtatni. A WWF Magyarország azért dolgozik, hogy megmentse, helyreállítsa természeti értékeinket, illetve, hogy befolyásolja azok jövőjét kijelölő jogszabályok megalkotását. Szakembereink számos területen aktívak, most a legfontosabb projektjeink közül szemezgetünk.


Red deer (Cervus elaphus) stag feeding, during rut, Klampenborg Dyrehaven, Denmark, September 2008

Erdőségeink védelmében régóta tevékenykedünk. 2009-ben lobbi munkával elértük, hogy az új erdőtörvényben az állami erdők egy részében kötelezően természetközeli és fenntartható gazdálkodási – azaz fakitermelési – üzemmódokat kell alkalmazni. Részt vettünk kisebb "vadonok" kialakításában, például a Budai-hegységben a Tündérhegyi, a Balaton mellett pedig a Kopaszok erdőrezervátum kialakításában. 2012-ben sikeresen szálltunk síkra Magyarország legnagyobb háborítatlan, fokozottan védett erdeje, a kb. 1000 hektáros Csarna-völgy védelméért, ahol végül nem indulhatott meg a fakitermelés.


European lynx kittens (Felis lynx)

2003 óta foglalkozunk intenzíven a hazánkból korábban kipusztult, mára lassan visszatérő nagyragadozókkal, a farkassal és a hiúzzal. Elsősorban a lakossági tájékoztatásban és a tudományos kutatások támogatásában vállalunk szerepet. Hétéve futó Hiúzvédelmi Programunk célja az ismeretterjesztés mellett az állatok élőhelyeinek védelme. Távlati célunk a hiúzok rádiótelemetriás eszközökkel történő nyomon követése, ezáltal területhasználatuk, szokásaik feltérképezése. A farkasok védelmében együttműködünk az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal – figyeljük az egyedek nyomait, igyekszünk viselkedésüket megismerni, egyedszámukat megbecsülni, illetve szemléletformálással az illegális kilövések számát csökkenteni. Mindebben a WWF Magyarország is segítséget nyújt – szeretnénk, ha ezek az eredetileg őshonos ragadozók ismét otthonuknak éreznék hazánk erdeit.


Élőhelyek rehabilitációjába az évek során szintén sok munkát fektettünk. 2013 végén zárult eddigi legnagyobb projektünk, a Duna-menti Szabadság-sziget helyreállítása. Az öt éves program során megtisztítottuk a Mohács melletti sziget mellékágát a lerakódott iszaptól, így újra elérhetővé vált a halak ívásához nélkülözhetetlen homok- és kavicsréteg. Olyan őshonos halfajok, mint a lápi póc vagy a magyar bucó újra birtokba vehették a vizeket. 2007 óta zajlik a Tiszatarjáni élőhely-rehabilitációs projektünk. A Tisza mellékágánál található vizesélőhelyen az agresszíven terjedő gyalogakác kiszorította az őshonos növényfajokat, gyakorlatilag lakhatatlanná téve a területet az állatok számára. A helyi önkormányzattal közösen megtisztítottuk a területet a gyalogakáctól, energiaültetvényeket telepítettünk, hogy bőségesen elláthassuk energiával a falut, és munkahelyeket teremtsünk. A terület fennmaradó részét visszakapta a természet, az ártéri területen kedvükre legelhetnek a WWF Magyarország saját vizibivalyai és szürkemarhái.


3



Egy százalék – a sok kicsi sokra megy

Munkánk folytatásához, további sikerek eléréséhez a Te segítségedre is szükségünk van! Most, a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásával úgy támogathatsz minket, hogy az Neked nem kerül pénzbe. Kérünk, állj mellénk, hogy továbbra is dolgozhassunk a közös, fenntartható jövőnkért!


Tudj meg többet eddig elért eredményeinkről!
Jelenleg futó projektjeinkről itt olvashatsz bővebben.

Hozzászólások

Így fogj neki az első hajvágásnak

Így fogj neki az első hajvágásnak

Ha előre felkészülsz nem lesz rémálom sem neked sem a babának.

Pár héttel a szülés előtt maradt egyedül az anyuka. Aztán egyszercsak behívták egy stúdióba...

Pár héttel a szülés előtt maradt egyedül az anyuka. Aztán egyszercsak behívták egy stúdióba...

Vannak olyan élethelyzetek, ami felkészületlenül ér, és a padlóra küld. Aztán jön valami, és minden megváltozik!

Miért olyan szófogadóak a japán gyerekek?

Miért olyan szófogadóak a japán gyerekek?

Japánban a gyerekek nevelésének hagyománya van, amelynek eredete visszamutat a távoli múltba.

Ezek a fotók bizonyítják, hogy egy anyuka mindig anyuka marad

Ezek a fotók bizonyítják, hogy egy anyuka mindig anyuka marad

Nehéz eldönteni, hogy ezek az anyukák gondoskodók vagy szinte már klinikai esetek...

Ezek aztán belevaló srácok! Életrevaló gyerekek fotósorozat

Ezek aztán belevaló srácok! Életrevaló gyerekek fotósorozat

A gyerekek könnyen tanulnak és néha nagy meglepetést okoznak problémamegoldó képességükkel. Ezek a fényképek annyira aranyosak, de egyben fifikásak is, hogy garantáltan jókat fogsz kacagni!

Kilenc dolog, amit semmiképp se tilts meg a gyerekednek

Kilenc dolog, amit semmiképp se tilts meg a gyerekednek

Nézd meg, melyek azok a dolgok, amiket igenis meg kell engedni egy gyereknek! Ez lesz a legszebb ajándék, amit kaphat tőled!

Feltárták a kutatók, hány éves korban felejtjük el teljesen a gyerekkorunkat

Feltárták a kutatók, hány éves korban felejtjük el teljesen a gyerekkorunkat

Nem emlékszel, milyen volt a gyerekkorod? Ezután érteni fogod, miért nem!

Ez a néggyerekes anyuka igazi gyermekkort ad a gyerekeinek - neked hogy tetszik?

Ez a néggyerekes anyuka igazi gyermekkort ad a gyerekeinek - neked hogy tetszik?

Se tévé, se kütyük - így él ez a család négy kicsivel vidéken

Szélhámosfilmek csajoknak

Szélhámosfilmek csajoknak

Szerkesztőségünk ismét összedugta a fejét és elgondolkodott azon, hogy milyen témájú filmajánlónk nem volt még eddig. Sok tanakodás után rájöttünk, hogy a szerethető csalókról, szélhámosokról nem kész...

67 évnyi szerelem: a köztük lévő köteléket még a halál sem tudta eltépni

67 évnyi szerelem: a köztük lévő köteléket még a halál sem tudta eltépni

A házasság hetét egy olyan különleges történettel ünnepeljük, amilyennel szinte csak a romantikus filmekben vagy regényekben találkozhattunk. Olympia és Michael DeNittis szerelme még gyermekkorukban...