Másodpercenként 3 cm-es sebességgel simogasd a kisbabádat!

Léna | 2019.05.07
Az Oxfordi Egyetem és a liverpooli John Moores Egyetem kutatói 32 kisbaba agytevékenységét vizsgálták, amikor vért vettek tőlük. A kisbabákat két csoportra osztották, a gyerekek felét a vérvétel előtt gyengéden simogatták egy puha kefével. Ebben a csoportban a kicsik 40 százalékkal kevésbé érezték a fájdalmat, agytevékenységük alapján.
„A tapintásnak úgy tűnik fájdalomcsillapító hatása van, ráadásul mellékhatások nélkül” – összegezte a kutatás tapasztalatait a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Rebeccah Slater.
A kutatók azt is megállapították, hogy az optimális fájdalomcsökkentő simogatás sebessége másodpercenként 3 cm.
„A szülők ösztönösen ezzel a tempóval simogatják a kisbabájukat” – mutatott rá Slater professzor.
 
A tudós szerint megértve a gyermekek simogatásának, illetve masszírozásának neurobiológiai alapjait, az orvosok jobban tudnak segíteni a szülőknek abban, hogyan tudják megvigasztalni kisbabájukat.
Az említett simogatási sebesség a bőr egy érzékelő neuroncsoportját – a C-tapintási afferenseket – aktiválja, ami korábban a felnőtteknél is fájdalomcsillapító hatásúnak bizonyult. Az azonban eddig nem volt világos, hogy a kisbabákra ugyanolyan hatása van-e, vagy ez csak később fejlődik ki.
A kutatással sikerült bizonyítani, hogy a kisbabákban is lehet aktiválni ezeket a neuronokat, és hogy a lassú, gyengéd simogatás képes változást előidézni a kisbabák agyműködésében – jelentette ki Slater.
„Korábbi munkák nyomán kiderült, hogy a tapintás növelheti a szülői kötődést, csökkentheti a stresszt a szülőben és a gyermekben, és csökkentheti a kórházi tartózkodás idejét is” – mondta a tudós.
A kutatók most azt tervezik, hogy koraszülött kisbabákkal is megismétlik a kísérletet, akiknek érzékelő pályái még kifejlődőben vannak.

– MTI –
Címkék:

Hozzászólások

Veszélyes gyerekjátékok forgalmazását tiltották be

Veszélyes gyerekjátékok forgalmazását tiltották be

Háromkerekű játékkerékpárokat, játékrollereket, lábbal hajtható kismotorokat, gyermek etetőszékeket, bébikompokat és utazóágyakat vizsgáltak.

Egy új mobiltelefonos alkalmazással könnyen megállapítható lesz a fülgyulladás

Egy új mobiltelefonos alkalmazással könnyen megállapítható lesz a fülgyulladás

Csak egy mobiltelefon és egy papírtölcsér kell hozzá

6 évesen lett fekete öves karatés ez a kislány

6 évesen lett fekete öves karatés ez a kislány

A mindössze 122 cm magas kislány minden álma, hogy egyszer nagymester lehessen

A babanapozás 5 aranyszabálya

A babanapozás 5 aranyszabálya

Vigyázz: 2-3 perc alatt leéghet a kicsi!

Így ne aludj soha – Az alvási pozíció, ami károsan hat az egészségedre

Így ne aludj soha – Az alvási pozíció, ami károsan hat az egészségedre

Tudjuk, hogy a pihentető alvásnak kulcsfontosságú szerepe van az egészség megőrzésében. Lehetőleg ne rontsuk el egy rossz testhelyzettel.

Hoppá! A bolti gyümölcslé ugyanúgy árthat, mint a kóla

Hoppá! A bolti gyümölcslé ugyanúgy árthat, mint a kóla

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy egészséges.

A túlzott tisztaságnak is vannak veszélyei - többet ártanak mint használnak az antibakteriális kozmetikumok

A túlzott tisztaságnak is vannak veszélyei - többet ártanak mint használnak az antibakteriális kozmetikumok

Az antibakteriális szappanok, fertőtlenítők használatának is vannak káros következményei.

Létezik fogamzásgátlóból halálos dózis?

Létezik fogamzásgátlóból halálos dózis?

„Hat darab tabletta a lányom életébe került” – nyilatkozta az elkeseredett szülő.

8 hazugság, amit a gyereknek mondunk

8 hazugság, amit a gyereknek mondunk

Olykor apró hazugságokra kényszerülünk, hogy egyszerűbb legyen az élet.

Rotavírussal kezelték az agyhártyagyulladásos kisfiút

Rotavírussal kezelték az agyhártyagyulladásos kisfiút

A szülők megosztják a tragikus történetet, hogy más ne járhasson így.