Egészséges babát szült 19 vetélés után!

Admin | 2017.02.03

Az orvosi vizsgálatok végül kiderítették, hogy a vetéléseket endometriózis okozza. Az endometrium – a méhet bélelő nyálkahártyaréteg – normális körülmények között a havi ciklusnak megfelelően megvastagszik, majd vérzés kíséretében leválik és távozik a szervezetből. A betegség fennállása esetén méhnyálkahártya-szigetek telepednek meg a szervezetben a méhen kívül, és ezek nem képesek kijutni a testből. Ennek következményeként endometriózisos ciszták alakulhatnak ki, belső hasüregi vérzés léphet fel, és ez a gyulladás és hegképződés miatt meddőséget okoz.


Miután a betegséget felfedezték, Jo egy négyórás műtéten esett át, melynek során eltávolították a szervezetéből a kóros szöveteket. Hamarosan pedig életében huszadszor is teherbe esett, és ezt a babát végre sikerült kihordania. A szülés során még fájdalomcsillapítót sem kért, annyira félt, hogy árthat vele a kicsinek. Szerencsére azonban minden problémamentesen zajlott és a nő egészséges kislánynak adott életet. „Csodálatos dolog anyának lenni. Olyan, amilyennek képzeltem, és még annál is több. Ez volt az, amire olyan régen vártam – fogalmazott Jo.



Az általánosságban elmondható, hogy három vetélés után mindenképpen javasolt meddőségi szakembert felkeresni, hiszen az okok többsége ma már feltérképezhető, így a legtöbb esetben hatékony, és a kivizsgálásokat követően egyénre szabott megoldást tudunk javasolni ahhoz, hogy egészséges gyermek születhessen, és a pár megkímélje magát a vetélésekkel járó testi és lelki megrázkódtatásoktól.

Az endometriózist korunk nőgyógyászati pestisének is tartják, így egyre többen fordulnak szakemberhez ilyen jellegű panaszokkal. A betegség akár teljesen tünetmentes is lehet, ugyanakkor gyakori a rendkívül fájdalmas menstruáció is, amely különösen a ciklus első napjaiban 10-es skálán akár 8-9-es erősségű is lehet.

A betegség a gyakran jelentkező erős fájdalom, illetve a gyermekáldás elmaradása, továbbá sorozatos vetélés miatt kihat az életminőségre, emellett sok esetben fájdalom jelentkezik a szexuális együttlét során is, ezért a párkapcsolatot is jelentősen megterheli. A testi és pszichés hatások enyhítésére elsősorban endoszkópos lézersebészeti műtét javasolt az endometriózisban szenvedő nők számára, amely akár tartós megoldást is jelenthet.

Címkék:

Hozzászólások

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Sajnos minden negyedik párt érinti a meddőség.

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?