Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

Léna | 2019.05.22
Az anyának adott egyetlen adag antibiotikummal meg lehetne előzni a vákuummal vagy fogóval segített szülések utáni fertőzések majdnem felét egy kutatás szerint.
Évente több mint 7 ezer anyai fertőzést lehetne megelőzni Nagy-Britanniában és mintegy 5 ezret az Egyesült Államokban.
Az eredmények alapján arra hívták fel az ENSZ Egészségügyi Világszervezetet (WHO) és a nemzeti egészségügyi hatóságokat, hogy az eredmények fényében változtassanak az irányelveken.
A vákuummal vagy fogóval segített szülések után antibiotikum nélkül 16 százalék a fertőzések aránya, a császármetszések után 25 százalék.
A kutatók szerint  a világon 19 500 nő halt meg a terhességgel összefüggő fertőzések miatt 2016-ban, de minden egyes halálozásra 70 súlyos fertőzés jut, nem ritkán hosszú távú szövődményekkel.
A kutatók 3420 brit nő adatait vizsgálták meg. Azt is megállapították, hogy minden 100, megelőzésképpen adott adag antibiotikum 168 további adag antibiotikum felírását teszi feleslegessé, mivel kevesebb lesz a szülés utáni fertőzések száma.
Ezt azt jelenti,  hogy 17 százalékkal lehetne csökkenteni az antibiotikumok használatát, ha a vákuumos vagy fogós szüléseknél megelőznék a fertőzéseket.
Címkék:

Hozzászólások

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

A burokrepesztés egy rettegett kifejezés, amiről rengeteg tévhit kering.

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

Az újszülött kislány kedves ajándékot kapott a vasúttársaságtól!

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Találmányával feléleszthetők azok a babák, akiknek a születés után nem indul be maguktól a légzésük.

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egy hete egy kislányt, most egy kisfiút vittek az inkubátorba. Csodaszép nevet kapott.

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Cooky félt, hogy első gyermeke születésénél el fog ájulni, mégis ott akart lenni a párja mellett.

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

A kis Saybie 245 grammal született, igazi csoda, hogy életben maradt az amerikai csecsemő

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

A kicsi lombikprogrammal fogant, ezért Eszter időzített császármetszéssel szült. Megható nyilatkozat az első percekről.

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Kiderült, miért éjszaka születnek a gyerekek - persze csak spontán szülés esetén.

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering.

Meghan és Harry végre megmutatta a kisbabát

Meghan és Harry végre megmutatta a kisbabát

Elvállalták az első interjút is, ami kifejezetten közvetlenre sikerült. Gratulálunk!