Korai nyelvoktatás könnyedén az LCF Kids Clubbal

Admin | 2015.03.18


Először is: a korai nyelvoktatás valójában nem is nyelvoktatás a szó klasszikus értelmében. Ahogy azt Nobik Nagy Rita, az LCF Kids Club nemzetközi nyelvoktató franchise rendszerének Kismaros&Esztergom környéki nyelviskola vezetője mondja: „Angolnyelv-tanárként teljesen más a feladatom az LCF Kids Club tanfolyamain, mint korábban középiskolai tanárként. Amikor meg kell határoznom, mit is csinálok, azt szoktam mondani: kis tanítványaim babakorától működöm közre abban, hogy elsajátítsák az angol nyelvet. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek nálunk nem nyelvet tanulnak, hanem nyelvet sajátítanak el – méghozzá örömmel, stresszmentesen, pozitív és támogató környezetben, életkori sajátosságaik, saját tanulási tempójuk és stílusuk maximális figyelembe vételével, angol nyelvű dalok, mondókák, játékok és sok-sok mozgás segítségével.”





Miért érdemes a nyelvtanulást ilyen korai életkorban elkezdeni? Mert a jelenleg elismert kutatási eredmények szerint a gyermekek ebben az életkorban a legfogékonyabbak az idegen nyelv elsajátítására (is). S mivel ekkor még nyitva állnak bizonyos biológiai sorompók, így pontosan azon agyi területek működése és azon gondolkodási folyamatok révén képesek befogadni a kis nebulók az idegen nyelvet, mint amelyeket anyanyelvük elsajátítása során is használnak (minderről részletesebben lásd az LCF Kids Club ingyenesen letölthető e-bookját) Ez tehát nem jelent számukra megterhelést – amennyiben a megfelelő módszerrel a megfelelően képzett pedagógus foglalkozik velük. Ez pedig az LCF Kids Club Hungary esetében adott: az 1988-ban Nagy-Britanniából útjára indított módszer keretén belül 6 hónapos kortól 14 éves korig (sőt ma már 14 év fölötti gyerekeknek és felnőtteknek is) országosan kínálnak általános és tematikus kurzusokat, nyári táborokat kiváló ár-érték aránnyal; melyeken életkori bontásban, percről percre kidolgozott tanmenetek, autentikus és szemet gyönyörködtető tananyagok, valamint magasan és folyamatosan képzett pedagógusok segítségével sajátíthatják el kisebbek és nagyobbak az angol nyelv szépségeit.





„Mindemellett nagyon fontosnak tartjuk a közösségformálást, a közösségi élmény megteremtését is” – teszi hozzá Nobik Nagy Rita. „A Kids Club ugyanis nem „csak” az angolozásról szól. Különösen igaz ez Baby Clubunkra, ahova 6-24 hónapos korú babák és anyukáik járnak hetente egy alkalommal. Sokan kérdezik tőlem: mit kezdünk ilyen picikkel? Erre az a válaszom, hogy nagyon sokat. Nemcsak hiszem, hanem tapasztalom is, hogy mennyi mindenre képesek és mennyire nyitottak ezek a pici babák: 2-3 hét alatt megtanulják, mi mit követ az óra során; várják, mikor ébreszthetik fel Jazz Macit (ilyenkor jönnek és kopogtatnak Jazzy házának oldalán), segítenek összepakolni a játékokat, eszközöket, amikor meghallják a Clean-up dalt, és integetnek az óra végén, amikor felhangzik a Goodbye-dal. Ha tudományos igénnyel szeretném megfogalmazni, mi történik az LCF Baby Clubos órákon, azt mondanám: korai tanulásszocializáció. Mindeközben kapcsolatba kerülnek egymással, megtapasztalnak egy másfajta világot az otthon négy falán kívül, s az anyukáknak is lehetősége nyílik kicserélni tapasztalataikat, megosztani gondjaikat és örömeiket egymással. Aki pedig volt már GYED-en, GYES-en, az tudja, milyen fontos is ez. A nagyobbacskák pedig a magyar szavak mellett tudatosan és helyesen használják az angol szavakat is, megnevezik angolul a színeket, megszámolják angolul a dobókocka pöttyeit, és hangos „Thank you!”-val nyúlnak az óra végi jutalommatricáért. Ovis tanfolyamainkon a gyerekek pedig már életkoruknak megfelelő mondatok alkotására is képesek a tanult témákban, melyek mindig saját kis életük legfontosabb területeihez kapcsolódnak.”





A 20 és 40 órás kurzusok mellett az LCF Kids Club a nyári szünetre is kínál örömteli, vidám programot: a Kids Club nyelviskolák óvodásoknak, kisiskolásoknak és felső tagozatosoknak is szerveznek egyhetes angol nyelvű táborokat, melyek keretén belül teljes ellátást, napi 3 angolórát, kézműveskedést és vetélkedőket, valamint felejthetetlen élményeket kínálnak klubtagoknak és külsősöknek egyaránt (www.vidamtaborok.hu).





Sokak ellenvetése, hogy a korai idegennyelv-tanulás hátrányosan befolyásolja az anyanyelv fejlődését, a gyerekek össze fogják keverni a két nyelvet – ezt azonban a kutatások cáfolják (c.f. dr. Kovács Judit cikkei a témában). Sőt ma már elfogadott tény, hogy a korai nyelvtanulás előnyösen hat a nyelvi kifejezőkészség és a kreativitás fejlődésére, hatása pedig az egész személyiséget pozitívan befolyásolja: az anyanyelvi kultúrától eltérő, más kultúra megismerése elősegíti az empátia és a tolerancia képességének fejlődését, a nyitottság, a pozitív tanulási attitűd megtartását, fejlesztését – ennek fontosságát pedig ma nem lehet eléggé hangsúlyozni (lásd dr. Vekerdy Tamásnak a témában írt cikkeit).





„Dióhéjban tehát elmondható, hogy a korai nyelvoktatás véleményem és saját tapasztalatom szerint az egyik legjobb befektetés, amit gyermekeink jövője érdekében megtehetünk. Mindenkinek csak javasolhatom, hogy a honlapunkon található ingyenes próbaóra regisztrációt igénybe véve jöjjön el és nézze meg saját maga – persze gyermekével együtt –, hogy miről is szól a Kids Club. Nem fog csalódni!” – zárja szavait Nobik Nagy Rita.

Címkék:

Hozzászólások

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Szerinted is megható?

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Könnyen tragédia lehetett volna belőle!

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

A tűzoltók szabadították ki!

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Nagyon felkészült válaszokat adtak a kicsik :)

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Kánikulában még a legszellősebb ruhában is izzadunk, és legyen bármennyire is hiper-szuper légáteresztő a pelenka, bizony nagyon is befülledhet benne a kicsi popsija.

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

A kislány kinyúlt a műalkotásért a babakocsiból, de lelökte a földre.

Így kezeld a melegkiütést!

Így kezeld a melegkiütést!

A melegkiütést az eltömődött pórusok okozzák

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Könnyen kiszáradáshoz vezethet