5 gyereke van a fiatal párnak - nem hétköznapi, amit bevállaltak

Vastag Anikó | 2019.06.20

2017-ben az amerikai pár Aaron és Rachel Halbert úgy döntött, örökbe fogadnak két gyermeket, mégpedig afro-amerikai gyerekeket.
Tisztában voltak azzal, hogy milyen megpróbáltatások várhatnak rájuk, de szép életet szerettek volna biztosítani a gyerekeknek.
Ők négyen egy családot alkottak, de sajnos nagyon sok rasszista megjegyzést hallottak a körülöttük lévő emberektől.

-Tudtuk azt, hogy egy fehér pár és két afro-amerikai gyerek sok reakciót vált ki az emberekből, itt az USA déli részén. Az egyik boltban van például egy molett fehér hölgy, aki mindig undorodva néz ránk. Van egy afro-amerikai hölgy is aki csak ránk néz és mindig megrázza a fejét.

A pár soha nem vette magára a megjegyzéseket, tudták, hogy ők mindent megtesznek a gyerekekért és szeretetben nevelik őket fel. Nem a bőrük színét nézték.
Rachel pedig egy mesterséges megtermékenyítésen vett részt, mert szerettek volna még egy gyereket de nem tudott teherbe esni. Egy afro-amerikai embriót "választottak", amit 15 évvel ezelőtt fagyasztottak le. Fontos volt a pár számára, hogy a születendő és a már meglévő gyerekek valóban testvéreknek érezzék magukat.

A pár végül is talált olyan orvost aki segített nekik és meg is értette, miért is szeretnének annyira afro-amerikai embriót. Amikor Hondurasba utaztak, hogy végre megtudják, mikor lesz kezelés, furcsa hír várta őket. Az embrió kettéosztódott. Ennek ellenére elvégezték a műtétet és később kiderült, hogy Rachel nem ikreket hanem hármasikreket várt.
A terhességgel minden rendben volt, így nemrég 7 főre bővült a család.
Inspiráló történet.

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!