Az utóbbi időben egyre több gyereket nyilvánítanak hiperaktívnak, de önmagában a túlpörgés, az “örökmozgás” még nem jelenti azt, hogy fennáll a máig vitatott tünetegyüttes, amelyet orvosi nyelven ADHD szindrómának neveznek.
A hiperaktív gyerek alapvető jellemzője a mozgásos nyugtalanság, az impulzivitás, a figyelmetlenség, amely emlékezet- és tanulási zavarokkal párosul.
A hiperaktív gyerek kétségtelenül “más”, mint a többi társa. Hogyan ismerhető fel ez a viselkedészavarnál súlyosabb állapot?
Semmiképpen nem rossz gyerekről van szó. A hiperaktív gyerek “mássága” lényegében már csecsemőkorban megmutatkozik a szakember számára, de óvodás korban szinte bizonyossá válik Mégis a legtöbb hiperaktív gyereket csak az iskolában diagnosztizálják. Pedig a korai terápia rendkívül fontos.
A hiperaktív gyereknek állandóan újabb és újabb foglalatosságra van szüksége, nem köti le igazán semmi, állandóan izgalomban tartja magát, mert keresi az új ingereket. A baj az, hogy nem fokozott odafigyelést váltanak ki legtöbbször ezzel a magatartásukkal, hanem ellenszenvet, a környezet meg nem értését, elutasítását.Ők nem tehetnek róla, hogy ilyenek. Alapjában véve szerethető, tehetséges, kreatív, segítőkész, sok ötlettel rendelkező gyerekekről van szó, akikből sok jó tulajdonság kihozható, ha értő módon közelítenek hozzájuk.
Életre szóló kihívást jelent a családnak, amelyben hiperaktív gyerek nevelkedik. Éppen ezért tanácsos minél korábban pszichológus, fejlesztő pedagógus, tehát szakember segítségét is kérni a megfelelő bánásmód kialakításához.
Náluk a fenyítés nem sokat ér, a motiváció sokkal hasznosabb. Mindig legyen célja a gyereknek, valami testhez álló hobbija, sport, zene, tánc, bármi, ami leköti, érdekli, amiben sikert ér el. A legtöbbet az intoleráns szülői és nevelői magatartás árt, a környezet állandó negatív visszajelzése inkább ront a gyerek állapotán, mintsem hogy segítene. 
Hozzászólások