Foglalkozása: kalóriával tömi a gyerekét Youtube-on

Vastag Anikó | 2019.04.19

Ma már senki sem kapja fel a fejét azon, hogy ázsiai lányok abból élnek, hogy esznek otthon a kamera előtt, amit milliók néznek élőben, vagy felvételről a YouTube-on. Az azonban más tészta, amikor szülők keresnek havonta dollárezreket azzal, hogy néhány éves gyerekeikkel rengeteg egészségtelen gyorséttermi kaját etetnek, hogy azt fura felnőttek nézzék az interneten. Erről olvashatunk az Indexen.

Immár 10 éve, hogy megjelent Dél-Koreában egy netes jelenség. Az úgynevezett mukbang videók (amelyek neve a koreai muk-ja, vagyis enni, illetve a bang-song, azaz közvetíteni szavak összevonásából született) egyszerűbbek a faéknél. Fiatal emberek esznek otthon a webkamerájuk előtt, miközben ezt idegenek ezrei, esetenként milliói nézik, és sokszor ők is esznek a képernyők előtt. A videók megosztására kezdetben nem is a Youtube-ot, hanem különféle koreai szolgáltatókat használták.

A koreai mukbang-videósok, mint az Aebong-ee nicknevet használó Rachel Ahn, országosan ismertek Dél-Koreában. Amikor Ahn az NPR riporterével találkozott egy nyilvános helyen, maszkban volt csak hajlandó megjelenni, nehogy felismerjék.


A mukbang videók általános sajátsága, hogy annyi ételt pakolnak maguk elé az előadó művészek, ami elég lenne egy nagyobb családnak is. És nemcsak csipegetnek belőle, hanem rendszerint annyit esznek, ami már egyértelműen egészségtelen.
Ahn minden este 9 órakor kezdi adását, főként hagyományos koreai fogásokat, pikáns tésztákat, tenger gyümölcseit, gőzölt és olajban sült gombócokat eszik, illetve mindent, amiért fizetnek a szponzorok. Persze ügyel arra, hogy ilyenkor a jól látsszon csomagolás és a márkajelzések is.

A nézők igénylik, hogy az evés minden velejáróját megtapasztalhassák. Kifejezetten megkövetelik, hogy a mukbang sztárok csámcsogjanak, habzsoljanak, és az élő chaten kérik időnként kedvenceiket, hogy olyasmit csináljon, amit látni szeretnének. Tulajdonképpen nem sokban különbözik ez az online élő szexvideóktól. A közvetítések időnként két-három óráig is eltartanak, így a mukbang sztársághoz nagy kapacitású gyomorra van szükség.

A legnagyobb mukbang sztárok, vagy ahogy őket nevezik, mukbang jockey-k az evéssel keresnek annyi pénzt, amiből vígan megélhetnek. Vannak közöttük, akik havi 10 ezer dollár körül kaszálnak. A szponzorációk, illetve a videómegosztókon közölt reklámok után járó jutalék mellett egyes szolgáltatóknál az élő közvetítés közben a nézők virtuális jutalomfalatokkal kedveskedhetnek az evősztároknak, amit aztán igazi pénzre lehet váltani. Ahn egy este csak ezzel 60 ezer forintnak megfelelő összeget is összekalapozhat.

Ez volt az evésközvetítés ma már klasszikusnak nevezhető, mondhatni öregecskedő vonulata. A trend viszonylag későn, 2015 táján tört be nyugatra, először Amerikába, illetve az Egyesült Királyságba, népszerűségre pedig folyamatosan növekszik. Míg 2017 októberében még csak 85 millió nézőt vonzottak a Youtube mukbang videói, addig fél évvel később már 128 milliót. Kezdetben az amerikai mukbang youtuberek simán lemásolták a Dél-Koreában már hosszú évek óta működő receptet, mígnem némelyikük rájött, hogy még népszerűbbé tudná tenni videóit, illetve jövedelmezőbb lenne a csatornája, ha a videókba gyerekeit is bevonná.

A műfaj úttörőinek a Candoo család számít, akik már három évvel ezelőtt is töltöttek fel néhány éves gyerekeik evéséről szóló videókat a Youtube-ra. A család legkisebb tagja alig múlt kétéves, de már négymillióan nézték meg, ahogy rántottcsirke-falatkákat eszik, amikor pedig hatéves bátyjával közösen pusztítottak el egy hamburgert, arra hárommillióan voltak kíváncsiak. Szüleiknek, Katherine-nek és Andrew-nak összesen öt gyereke van, és abból élnek, hogy (főként gyorséttermi) ételeket etetnek velük a kamerák előtt. Bemutatták, ahogy egy baba (nem egyértelmű, hogy pontosan kiről van szó, de egy-két éves lehetett) életében először pizzát eszik, más gyerekek pedig sült csirkét, hamburgert, sült krumplit, tacót, illetve gyorsfagyasztott tésztát tömnek magukba.


Egy másik, mukbanggel pénzt kereső hatéves gyerek Aubrey London, akivel a legnagyobb gyorsétteremláncok és édességgyártók is hirdetnek, sőt saját divatkollekciója is van. Anyja semmi rosszat nem lát abban, hogy lányát ország-világ szeme láttára kényszeríti rá az egészségtelen táplálkozásra, így is megkeres havi 2000 dollárt ebből.

Vannak, akik csak azért nézik a videókat, hogy becsmérelhessék a gyerekek látszólagos manipulációját, a szülők hozzáállását, amivel termékké alakítják gyerekeik képét, illetve az egészségtelen ételeket.

Mára a gyerek evősztárok globális jelenséggé váltak, százezres-milliós követői bázissal rendelkező képviselőik Kanadától Pakisztánig mindenhol megtalálhatók. Ez a brit dietetikus szövetség munkatársa szerint nemcsak rájuk nézve kifogásolható, de jellemzően hasonló korú gyerekekből álló közönségük életmódjára - és ezáltal egészségére - is káros hatással lehet:

S hogy hogyan hat mindez a szereplő gyerekekre?
A levideózott gyerek csak azt érzékeli, hogy megdicsérte az anyukája, miután benyomott annyi tésztát, csokit, ami egy hétre is sok lenne. Magától értetődő, hogy össze fogja kapcsolni az evést a jutalmazással, és az isten se menti meg attól, hogy evészavarai legyenek nagy korában.

Az egészségtelen táplálkozás elleni harc sokkal nehezebb, mint a dohányzás vagy az alkohol elleni küzdelem, hiszen nem lehet egyszerűen betiltani, elvégre valamennyit muszáj enni. Így mindig is lesznek gátlástalan emberek, akik meglovagolják az emberek leskelődés és habzsolás iránti vágyát - még a gyerekeik jövője árán is.

Címkék:

Hozzászólások

Kutatások igazolták: a gyermekek az anyai nagymamájuk génjeit öröklik legerőteljesebben

Kutatások igazolták: a gyermekek az anyai nagymamájuk génjeit öröklik legerőteljesebben

Nem véletlen a hihetetlenül szoros kapcsolat az anyai nagymamával!

Kiszámolták: heti 168 pelenka kell a gyerekeiknek

Kiszámolták: heti 168 pelenka kell a gyerekeiknek

Csak ez az egyetlen tétel mennyibe is kerül a családnak? Érdemes kiszámolni!

Egy sajátos szülői fegyelmezési mód

Egy sajátos szülői fegyelmezési mód

Unta, hogy hiába beszél a gyereknek. Neked hogy tetszik?

Ez a legjobb étkezés az asztmás gyerekeknek

Ez a legjobb étkezés az asztmás gyerekeknek

Így jelentősen mérsékelni lehet az allergiás reakciót.

Ezért igyál pitypangteát

Ezért igyál pitypangteát

Nagy segítség a terhesség, szoptatás által "kizsigerelt" szervezet erősítésében. Érdemes elolvasni az egyéb hatásokat is.

Veszélyes gyerekjátékok forgalmazását tiltották be

Veszélyes gyerekjátékok forgalmazását tiltották be

Háromkerekű játékkerékpárokat, játékrollereket, lábbal hajtható kismotorokat, gyermek etetőszékeket, bébikompokat és utazóágyakat vizsgáltak.

Egy új mobiltelefonos alkalmazással könnyen megállapítható lesz a fülgyulladás

Egy új mobiltelefonos alkalmazással könnyen megállapítható lesz a fülgyulladás

Csak egy mobiltelefon és egy papírtölcsér kell hozzá

6 évesen lett fekete öves karatés ez a kislány

6 évesen lett fekete öves karatés ez a kislány

A mindössze 122 cm magas kislány minden álma, hogy egyszer nagymester lehessen

A babanapozás 5 aranyszabálya

A babanapozás 5 aranyszabálya

Vigyázz: 2-3 perc alatt leéghet a kicsi!

Így ne aludj soha – Az alvási pozíció, ami károsan hat az egészségedre

Így ne aludj soha – Az alvási pozíció, ami károsan hat az egészségedre

Tudjuk, hogy a pihentető alvásnak kulcsfontosságú szerepe van az egészség megőrzésében. Lehetőleg ne rontsuk el egy rossz testhelyzettel.