Több gyerek, nagyobb bérkülönbség

admin | 2017.02.22

A hivatal adatai szerint a három vagy több gyermeket nevelők keresete a gyermekkedvezmény miatt csaknem havi 50 ezer forinttal ér többet, mint a gyermekteleneké.


Egy kis matek: a háztartások demográfiai és jövedelmi adatait is figyelembe véve a  havi nettó kereset gyermektelenek esetében 150 523 forint, míg 3 vagy több gyermeket nevelőknél már 200 331 forint – írja a KSH. Két gyermek esetén 176 976 forint, egy gyermeknél 157 953 forint volt a számított átlagos nettó kereset havonta az idén januártól június végéig terjedő időszakban.


Ez azt jelenti, hogy a múlt év azonos időszakával összevetve  a három vagy több gyermeket nevelőknél 15,4 százalékkal nőtt a havi nettó kereset. Ugyanezen időszakban az egy, illetve két gyermeket nevelő foglalkoztatottak esetében közel azonos mértékben, 2,7 és 2,6 százalékkal nőttek a havi keresetek.



Az alkalmazásban állók legnagyobb része, 48,5 százaléka gyermektelen, egy gyermeket 25,4 százalékuk nevel, két gyermeke mintegy ötödüknek van, míg három vagy több gyermeket mindössze 6 százalékuk nevel.




Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Figyeld a Facebook oldalunkat, vagy csatlakozz a Babamama.hu csacsogó csoportjához! Újabban a Google+ oldalon is megtalálsz már bennünket!



Forrás: Nlcafe

Címkék:

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!