Napjainkban a becslések alapján hazánkban hozzávetőlegesen 150.000 pár küzd meddőségi problémával, azonban más esetekben is előfordulhat, hogy két ember úgy dönt, hogy más vér szerinti gyermekét szeretné a sajátjaként nevelni. Az örökbefogadás lelki hátteréről Dr. Süli Ágota pszichiátert, pszicho- és gyermekterapeutát kérdeztük.
Szakmájából adódóan sok olyan párral találkozott már, akik úgy döntöttek, hogy más vér szerinti gyermekét szeretnék örökbe fogadni. Mi az, amire fel kell készülniük az örökbefogadó szülőknek?
Többnyire azt tapasztalom, hogy mire az örökbefogadó szülők, és az örökbe fogadni kívánt gyermek eljut az örökbefogadásig, addigra már mindkét oldalon, a gyermek és a szülők is, számos traumán estek keresztül. Ez tehát egy olyan közös élmény a szülők és a gyermek életében is, amit mindegyiküknek el kell fogadni, és fel kell dolgozni.
Tegyük fel, hogy egy gyermeket csecsemőkorban fogadtak örökbe. Ilyenkor sok szülőben felmerül a kérdés, hogy mikor mondják meg neki, hogy örökbefogadás útján került hozzájuk, illetve megmondják-e egyáltalán?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, talán nem is lehet rá egyértelműen válaszolni... A tapasztalat azt mutatja, hogy semmiképpen sem jó, ha egy család titkot hordoz. Pontos recept nincsen, meg kell keresni azt az életkort, amikor a gyermek már maga is kíváncsi a saját születéstörténetére. A bizalom szempontjából mindenképpen fontos, hogy a szülőktől tudja meg születése történetét, ne egy „jóindulatú” unokatestvértől, ezt a nehéz beszélgetést tehát igenis fel kell vállalni. A gyermek mindenképpen érezni fogja, hogy valami más az ő történetében, bár lehet, hogy egy ideig még nem fogalmazza meg, talán mert kímélni akarja magát és a szüleit is.
Mire érdemes odafigyelni a beszélgetés során?
Nagyon fontos, hogy soha ne szidjuk a vér szerinti szülőket. Ha elkezdünk olyanokat mondani például, hogy a „Te anyád felelőtlen volt, hogy eldobott magától”, akkor a gyermek önkéntelenül is értéktelennek fogja magát érezni, és félni fog, hogy olyan lesz, mint az anyja. Ez legkésőbb kamaszkorban súlyos identitásválsághoz vezethet, hiszen a félelem, hogy kidobják akár az antiszociális magatartás, vagy a szorongásos betegségek irányába is sodorhatja őt. A beszélgetés során nem kell hosszú magyarázatokat, történeteket mesélni, válaszoljunk arra, amire ő kíváncsi.
Ez felveti a kérdést, hogy miként kommunikálja egy család a környezet felé az örökbefogadást?
Azt hiszem ez egy olyan kérdés, amire érdemes jó előre felkészülni. Hiszen előfordulhat, hogy a szülők egyszerűen csak leugranak a sarki boltba az „új” családtaggal, mégis váratlanul összefutnak egy ismerőssel, távolabbi munkatárssal, aki megkérdezi, hogy ki az a kisgyermek, aki a kezüket fogja? De a környezet akkor is felteszi a maga kérdéseit, ha csecsemőt veszünk magunkhoz, hiszen sokaknak feltűnik, hogy a várandósság bármilyen jele nélkül érkezett egy kisbaba a családba. Az első egy-két hónapban nem kell mindenkinek bemutatni az új családtagot, hagyjuk, hogy kialakuljanak a közös szokások, mindenki megtanulja szerepét az új felállásban.
Összességében mit tanácsol azoknak a szülőknek, akik örökbe fogadnak?
Fontolják meg jól a döntésüket, mert ez egy életre szól! Készüljenek fel a nehezebb helyzetekre is, mert lesznek ilyenek, és hagyjanak időt arra, hogy a gyermek beilleszkedjen a családba. Az is fontos, hogy elfogadják, hogy vannak kétségeik, hiszen teljesen természetes, hogy felmerül bennük, hogy mi történik, ha nem olyan gyermeket kapnak, amilyenre vágytak? A tapasztalat azt mutatja, hogy kellő nyitottsággal, türelemmel, kontrollal és empátiával egy igazi család tud létrejönni. Ehhez az is fontos, hogy ne szégyelljenek segítséget kérni a szülők, hiszen az örökbefogadás egy olyan speciális helyzet, amire nincsenek sablonok, kész megoldások.
Hozzászólások