Miért jó a nagy korkulönbség a testvérek között?

Léna | 2019.03.14
Azt mondják, hogy a gyermekek között érdemes néhány év korkülönbséget hagyni. Ezt elsősorban azért javasolják, mert az édesanya teste így teljesen regenerálódni tud a korábbi terhesség után, másrészt a nagytestvér már tudatosan készülhet a kicsi érkezésére is, így kapcsolatuk szorosabb, kiegyensúlyozottabb lesz, mintha gyorsan, egymás után érkeznének. De vannak olyanok is, akik kimondottan nagy korkülönbséget, 6-8 évet tartanak az ideálisnak. Meredek? Pedig meggyőző érveik vannak.
Lássuk:
  1. A nagy testvér igazi segítség lehet
Míg két kicsit folyamatosan figyelni kell, ne tegyenek-e kárt magukban és a környezetükben, a nagyobb gyerekben már meg lehet bízni. Ő nem fogja hagyni a kicsinek, hogy filctollal összefirkálja a falat, vagy popsikrémmel bekenje a tévét, amint kimentél a szobából. Bár bébisztterként nem foglalkoztathatod a nagyot, és 12-14 éves korig nem okos dolog hosszabb időre egyedül hagyni őket, abban nincs semmi rossz, ha megkéred, játsszon a kistesóval, míg lezuhanyozol, vagy átmész a másik szobába telefonálni. Apróságnak tűnik, de valójában óriási könnyebbség!
  1. Alig van féltékenység
Az iskolás korú gyerekek nem szoktak heves féltékenységi jelenetet rendezni egy újszülött miatt. Inkább afféle mini apának-anyának érzik magukat, aki felelősségteljesen segít a gyereknevelésben. Megértik, ha nem tudsz azonnal felugrani, amikor szoptatsz, és azt is, ha csendben kell maradniuk, mert a kicsi alszik.
  1. Nem kell mindig kétfelé osztanod a figyelmed
Ha otthon maradsz a kisebb gyerekkel, hirtelen mindenre több időd lesz. Nem kell választanod, hogy most melyik gyerekkel legyél, mert mindkettő eleget kaphat belőled. Ameddig a nagy iskolában van, jókat hancúrozhatsz a kicsivel, elviheted játszóházba, baba-mama programokra. Amikor pedig a kicsi délután alszik egy nagyot, átnézheted a nagyobb gyerek leckéjét, meghallgathatod, mi történt vele az iskolában, anélkül, hogy a kisebbik megzavarná a beszélgetést.
  1. A kicsi soha nem fog unatkozni
Az elsőszülötted számára te voltál minden móka forrása – ám fogadd el, a nagytesó sokkal szórakoztatóbb, mint te valaha is leszel. Sok olyan játék van, amit mindketten élveznek – a gyurmázás, a homokozás, a szaladgálás, az ugatva-ordítva négykézláb mászkálás. Meg fogsz lepődni, mennyi mindent fognak a nagyok tanítani a kicsinek – bár valószínűleg csupa olyat, ami neked soha eszedbe se jutott volna. Ám kiderülhet, hogy a csecsemő élvezi a Metallica számokat, és a totyogós képes órákon át mozdulatlanul ülni, míg a nagy kifesti vörösre a körmeit. Fogadd el ezt a másságot, és örülj neki: ez alapozza meg a későbbi jó kapcsolatukat.
  1. A nagy újra “dedós” lehet
Amikor a gyerekek elérnek egy bizonyos kort, vannak játékok, amelyeket már cikis csinálniuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne saraznának, vízipisztolyoznának szívesen! A kistestvér esélyt ad a nagyoknak, hogy újra dedósok lehessenek, és többségük nagyon is élvezi a visszakapott felhőtlen gyerekkor élményét.
  1. Nem törik meg a karriered
Ha a két gyerek között visszamentél dolgozni, volt időd, hogy bebizonyítsd a munkaadódnak, milyen jó képességeid vannak, így valószínűleg magasabb pozícióból, jobb fizetéssel mentél gyesre, mint azok, akik hosszabb ideig otthon maradtak babázni.
  1. Egy csomó új dolgot próbálhatsz ki
A kismamákat kényeztető piac az utóbbi évtizedben radikális változáson ment át, ma már sokkal több programot kínál számukra: jóga, masszázs, vízi torna, meditáció. Csak az ízlésed és a pénztárcád függvénye, hogy ezek közül mennyin veszel részt.
  1. A második gyerek megfiatalít
Akinek kicsi gyereke van, az fiatal. És valóban, itt az idő, hogy újra copfba kösd a hajad, és letedd a kiskosztümöt a futkározós farmer kedvéért. Ha megkérdezik az utcán, mikor tervezed a következőt, nevess az arcukba, és mondd el, hogy van már otthon egy jóval nagyobb, majd zsebeld be a bókokat. 
  1. Sokkal jobban fogod élvezni
Az első gyerekkel mindenki csupa görcs és aggodalom, a másodikkal azonban már rutinos veteránként veszi az akadályokat. Nem esel kétségbe minden apróságon, nem sírod át az éjszakákat, azon szorongva, hogy mennyi ideig tudsz szoptatni, vagy hány hetesen aludja át az éjszakát. Jól tudod, hogy előbb utóbb ezek a gondok mind megoldódnak, és hogy amint elkezdődik az óvoda, iskola, ennél jóval nehezebb dolgokban kell döntened. 
  1. Számíthatsz a többi anyukára
Amíg a nagy bölcsibe, oviba, iskolába járt, te megismerkedtél a környékbeli anyukákkal, és mostanra más sok-sok anya ismerősöd-barátnőd van már, akik pontosan tudják, mennyi nehézség van egy kisbabával. Ők boldogan segítenek most. Lesz, aki komatálat hoz, hogy ne kelljen főznöd, mások összeszedik a saját gyerekük megunt, kinőtt játékait, ruháit, és vannak, akik autósülést, ágyat, etetőszéket adnak. Lehet, hogy az elsővel néha magányos voltál, a másodikkal azonban ez nem fordulhat elő.
 
És mik a nehézségek?
  •     Nehéz olyan programot szervezni, ami mindkét gyereket egyformán érdekli.
  •     Minél idősebb korban szül az ember, annál nehezebben viseli az éjszakázást és a kicsi baba körüli folyamatos munkát.
  •     Nehéz lehet elfogadni, hogy újra egy kisbaba osztja be az idődet, mert már megszoktad a nagyobb gyerek nyújtotta szabadságot
  •     Sokan fognak ijesztgetni, mondván, hogy a két gyerek között nem is lesz igazi testvéri érzés. Ez azonban nem életkor függvénye, inkább a temperamentumé és a nevelésé.
 
forrás:  nlcafe.hu
Címkék:

Hozzászólások

Jobb anya lesz, akinek nem kellett gyerekkorában folyton a kistestvérére vigyáznia?

Jobb anya lesz, akinek nem kellett gyerekkorában folyton a kistestvérére vigyáznia?

Azok az anyák, akik annak idején nem élhették gondtalan gyermekkorukat, mert gyermekgondozói szerepbe kényszerítették őket, kevésbé lesznek megértőek a saját gyermekeik szükségletei iránt.

Így készülj fel a második gyerek érkezésére

Így készülj fel a második gyerek érkezésére

Íme néhány dolog, amire jobb, ha felkészülsz, mielőtt megszületne a 2-es számú trónörökös.

Ennek a 11 überjófej apukának a lányai eldöntötték, hogy kicsinosítják apát

Ennek a 11 überjófej apukának a lányai eldöntötték, hogy kicsinosítják apát

Azt szokták mondani, hogy a fiúk inkább anyásak, a lányok inkább apásak. Ezek az apukák jelesre vizsgáztak a lányuk iránt érzett szeretetből. Gyakorlatilag bármire hajlandóak azért, hogy nekik örömet okozzanak.