„Bovaryné én vagyok. Ahogy én voltam Zsebibaba, az egyik Lotti, Mogyoró, Natasa Rosztova meg az összes Jane Austen-hősnő... (már amelyik férjhez ment)”. A mai szülőgenerációnak alapélménye az olvasás. A gyermekeiknek miért nem? Hol lehet a hiba? Ki követte el és mikor?
Éveken át hallgattuk, milyen fontos a példa az, hogy a szülő rendszeresen olvasson meséket a porontyának, de ez szemmel láthatóan nem jelent mindenkinél megoldást. Sőt: van olyan család, ahol a szülők olvasnak, mi több, falják a könyveket, de két serdülő gyerekük magától sosem vesz könyvet a kezébe, és még a kötelezőket sem hajlandók elolvasni. Ugyanakkor tele van a kultúrtörténet olyan emberek példájával, akik sokra vitték, pedig otthon nem találtak könyvet. A szüleik talán olvasni sem tudtak, és hiábavalóságnak tartották a könyvekkel eltöltött időt, gyerekük mégis szerelmese, tudója, néha művésze lett a betűknek.
A gyereken (is) múlik
Boldizsár Ildikó mesekutató szerint a szülő akaratán, szándékán, módszerén, türelmén és kitartásán kívül legalább ugyanilyen arányban magán a gyereken múlik, olvasó válik-e belőle vagy nem. És ha igen, mikor.
– A felnőttek is azt olvassák el, ami érdekli őket, amihez éppen közük van, miért lennének ezzel másképpen a gyerekek? Ha valami távol áll tőlük, az érdeklődésüktől, a személyiségüktől, az életkoruktól vagy a szellemi-lelki érettségüktől, akkor azt ugyanúgy nem olvassák el, ahogy egy felnőtt sem teszi. Az a feladat, hogy megtaláljuk azokat a könyveket, amelyek éppen nekik szólnak, amelyek szövegével személyes viszonyt tudnak kialakítani. Majd utána azokat, amelyek már előbbre viszik.
Persze mindennek az előfeltétele az, hogy eleget meséljenek nekik kiskorukban. Mesehallgatás közben ugyanis megtanulnak figyelni, haladni a történettel, és közben működik a fantáziájuk. Ha csak tévét néznek, filmek előtt ülnek, éppen ez nem alakul ki, márpedig enélkül gyötrelem az olvasás. A mesehallgató gyerek észrevétlenül sajátítja el, hogyan szerveződik egésszé a szöveg, hogyan épülnek fel a mondatok, a bekezdések.
Gya-ko-rol-ni
Az olvasás szempontjából a legfontosabb alapvetés, hogy a gyerek tudjon olvasni! Nem kell ahhoz nemzetközi eredményeket vizsgálgatnunk, hogy érzékeljük: itt van a baj. Az a gyerek, akinek technikai nehézségei vannak az olvasásban, szövegértésben, nem tud elmerülni a történetben. Az az autóvezető sem élvezi a vezetést, aki még remegő lábbal keresi a pedálokat, és retteg egy sávváltástól. Mindkettőre a gyakorlás a megoldás!
„Azért nem olvasnak a gyerekek, mert nem tudnak” – erősíti meg Tőkés Maris fejlesztőpedagógus. – „Nem azt mondom, hogy tanítsák az iskola helyett, de azt azért érdemes meggondolni, mit nyerhet vagy veszíthet a gyerek, ha nem gyakorol eleget. Márpedig a kulcsszó a gyakorlás. Először a szavak szintjén kell olvasni, vagyis csak szavakat, utána jöjjenek a pár szóból álló mondatok, majd a pár mondatból álló rövid történetek. Mindig akkor léptessük tovább a gyereket, ha azon a szinten már biztos a tudása. Ne ijedjünk meg, ha téveszt, ha lassan halad, ha cseréli a betűket. Ma túl sok gyerekre fogják rá, hogy ilyen-olyan problémája van, pedig a legtöbbjükben idővel megérik a sok gyakorlás. Türelem és kitartás – ezekre van szükség. Ha a szülő napi tíz percet úgy tud szánni erre a foglalkozásra, hogy közben nem vasal, az már nagyon sokat jelent.”
Forrás: Nők Lapja Cafe
Hozzászólások