Vasárnap reggel kilenc óra volt. Kati úgy lustálkodott az ágyban, mintha még hajnal sem derengett volna.
– Ejnye kislányom! – szólt rá Juliska néni. – Miért nem kelsz már fel?
– Azt hittem, te nem akarod, hogy felkeljek! – magyarázta ártatlan képpel Kati.
– Igazán? – csodálkozott Juliska néni. – És miből gondoltad?
– Abból, hogy nem jöttél ide, felöltöztetni engem!
– Hát te nem egyedül szoktál öltözködni? – kérdezte Juliska néni.
Most Katin volt a csodálkozás sora. Annyira meglepődött, hogy még a száját is nyitva felejtette.
– Persze, hogy nem! – mondta azután sértődötten. – Anyukám öltöztet!
– Mosdani sem tudsz egyedül?
– Mosdani se! – Katinak már legörbült a szája.
– És fésülködni?
– Azt se! – Kati hüppögni kezdett. Juliska néni lehajolt hozzá és megcsókolta.
– Ne sírj! – vigasztalta kedvesen. – Nincs semmi okod rá. Csak kár, hogy nem tudom a gondjaidra bízni azt a buta, kényes, öltöztető babát.
Kati abbahagyta a sírást, és felült az ágyban.
– Milyen öltöztető babát? – kérdezte kíváncsian.
– Úgy se érdekes most már! – legyintett Juliska néni. – Szerettem volna neked adni. Rengeteg bajom van azzal a szeszélyes babával. Már háromszor visszaszökött hozzám.
– Miért szökött vissza? – Kati egyre izgatottabb lett.
– Mert a kis gazdája nem viselte gondját. Nem fürdette, fésülte mindennap és nem öltöztette át legalább háromszor.
– Hol van? – Kati feltérdelt az ágyban.
Juliska néni a szekrényhez lépett, és kiemelt onnan egy rózsaszínű baba-bőröndöt. Mikor felnyitotta, kiderült, hogy gyönyörű, csipkés, fiókos ágy belül. A rózsás paplan alatt feküdt az aranyszőke, copfos baba, világoskék hálóingben.
– Milyen szép! – kiáltotta Kati. – Hogy hívják?
– Tündér Csillának. – mondta Juliska néni, és kihúzkodta a fiókokat, amelyek színültig tele voltak fehérneműkkel, ruhákkal, fejkötőkkel, színes topánkákkal. A legalsó fiókban még tükör, fésű, kis mosdókesztyű, szappan és fogkefe is akadt.
Kati mohón a baba felé nyújtotta mindkét karját:
– Tessék nekem adni! – rimánkodott.
– Nem tehetem! – rázta meg a fejét szomorúan Juliska néni. – Mert rám is megharagszik. Hiszen hallotta, mikor azt mondtad nekem, hogy sem mosakodni, sem fésülködni, sem öltözködni nem tudsz egyedül. Akkor hogyan tudnád rendben tartani Tündér Csillát?
– De tudok! Igenis tudok! – tört ki Katiból a sírás. – Mindent tudok egyedül! – ugrott ki elkeseredetten az ágyból.
– Akkor az előbb füllentettél?! – kérdezte Juliska néni szigorúan.
– Nem füllentettem – szégyellte el magát Kati. – Azt akartam mondani, hogy még nem próbáltam, de azért lehet, hogy tudok!
– Az más! – derült fel Juliska néni arca. – És most meg akarod próbálni… Tündér Csilla kedvéért.
– Igen! Rögtön megpróbálom! – indult Kati a fürdőszoba felé.
– Várj egy pillanatig! – állította meg Juliska néni hangja. – Figyelmeztetlek, hogy az egész műveletet hibátlanul kell végrehajtanod, különben Tündér Csilla tőled is megszökik!
– Hibátlanul? – nézett rá megszeppenve Kati. – Egy kicsit sem segítesz nekem?
– Sajnos nem lehet. – felelte Juliska néni sajnálkozva. – Mert akkor az egész nem érvényes. Én nem leszek mindig veled. Viszont egy teljes héten át mindennap gyakorolhatod. Én pedig megmondom, jól csináltad-e. No és azt is, ha kihagytál valamit. Jó?
– Igen! – sikkantott egyet örömében Kati, és már szaladt is mosakodni.
Igenám! De bizony több dolgot is összekavart, s ki is hagyott bizonyos műveleteket. Például a kezét, épp csakhogy egy pillanatra tartotta a víz alá, az arcát pedig meg sem érintette. Elfelejtette megmosni a fogát, és a haja is kócos maradt. A ruháját fordítva vette föl, cipője fűzőjétől pedig majd hanyatt vágódott. Juliska néni elmagyarázta neki, legközelebb hogyan csinálja helyesen. Kati igyekezetét szelíd mosollyal viszonozta.
Juliska néni másnap már csak három dologban talált kivetni valót, beleértve azt is, hogy Kati nem vetette be az ágyát.
Harmadnap már csak kétszer szólt, negyednapra csak egyetlen hiba maradt. De az olyan kis apróság volt, hogy egyedül Juliska néni éles szeme vette észre.
Az ötödik napon Kati végre teljesen hibátlanul elvégzett mindent, olyan sorrendben, ahogyan helyes. Este, amikor az ágyához ment, a paplan tetején megpillantotta Tündér Csilla babát. Kati boldogan ölelte magához. És ne higgyétek, hogy csak első nap maradt nála! Soha többé nem hagyta el Katit. Mert a kislány rendesen gondját viselte, fürdette, fésülte, öltöztette.
Kati anyukája nem győzött ámuldozni a nagy változáson.
– Biztos, hogy az én Katikámat adtad vissza? Nem cserélted el véletlenül? – kérdezte nevetve Juliska nénitől, mikor másnap telefonon felhívta.
– Én? Semmiről sem tudok! Tündér Csillát faggasd ki erről. Ez a szeszélyes öltöztetőbaba varázsolta el a kislányodat!
Olvasnál hasonló történeteket, meséket? Nálunk megteheted!
Simon István: Mirza
Petőfi Sándor: Arany Lacinak
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Forrás: Szepes Mária
Címkék:
Hozzászólások