5 eszköz, ami megkönnyíti a babás hétköznapokat

Szabó Eszter | 2017.01.05

Egy kisbabával az élet néha nem olyan könnyű, hiszen szemünket mindig a babán kell tartanunk, közben pedig a mindennapi teendőket is el kell végezünk. Hogy megkönnyítsük dolgotokat összeszedtünk néhány eszközt, amelyek beszerzése garantáltan megtérül majd :).


Kádelválasztó

A gyermekek fürdetése nagy odafigyelést igényel, hiszen amellett hogy arra figyelünk, nehogybabás hétköznapok1 elcsússzon a pici, figyelni kell a hőfokra, valamint a mennyiségre is. Ha rendes kádban fürdetjük a babát, nagyon sok vizet ki kell engedni, ezért sokan a kiskád mellett döntenek, amit a baba egy idő után már nem feltétlen élvez annyira, tárolása pedig nagy helyet igényel. Ez a remek fürdőkád leválasztó azonban megoldja ezeket a problémákat. Így nem csak vizet tudunk megspórolni (egészen picik esetében évente 12.000 Forintot, míg totyogók esetén évente akár 21.000 Forintot is megspórolhatunk ezzel a remek eszközzel), hanem könnyű is tárolni, a kád aljára és az oldalára tapasztva pedig biztosak lehetünk benne, hogy nem mozdul el, így nyugodtan mehet az esti habparty.


Sarokvédő

Amikor a kicsi már tud mászni a szülők rémálma, hogy beveri a fejét a pici. Mivel nem foghatjuk folyamatosan, nehogy baja essen, jó ha biztonságossá tesszük a lakást is. Így érdemes az asztalok, alacsonyan lévő polcok széléhre sarokvédőt helyezni. Ezeket már különböző formában, színben és designban is lehet kapni, így attól sem kell rettegni, hogy esetleg nem illik bele a lakás kompozíciójába.


Hordozókendő

Bár sokan még mindig tartanak a hordozástól, fontos tudni, hogy a hordozás segíti ababás hétköznapok2 babák testi-lelki fejlődését. A megfelelően megkötött hordozókendő ortopédiailag is megfelelő pozícióban tartja a babát, miközben az anya (vagy apa :) ) közelsége megnyugtatja őt. Ez nagyon is praktikus, hiszen így a szülők bármit csinálhatnak, például játszhatunk a nagy tesóval, főzhetünk, bevásárolhatunk, utazhatnak a tömegközlekedésen anélkül, hogy segítséget kellene kérni a babakocsi fel-és leszállításában. Egyszerűen tehát kitárul előttünk a világ. Mindemellett pedig számos színben kapható, így kifejezhetjük vele egyéniségünket is :) .


Hinta

A bébi hinta nagy népszerűségnek örvend, hiszen amellett, hogy már újszülött kortól is használható fejleszti az
egyensúlyt, a mozgást, a térben való tájékozódást, a finommotoros mozgást, mindemellett pedig ellazítja és elaltatja a babát. Mivel a babák ösztönszerűen igénylik a ringatást, különösen jó lehet ez azon szülők számára, akiknek babája esetleg csak így tud elaludni, hiszen 3-4 kilót is nehéz két karban ringatni huzamosabb időn át. Emellett – a kendőhöz hasonlóan – ez is már számtalan színben megtalálható, így mindenki az ízlésének megfelelőt választhatja.


Babakocsiból kialakítható autósülésbabás hétköznapok4

A multifunkcionális babakocsik nagy előnye, hogy nem kell a babát áttenni a babakocsiból az autósülésbe, hanem csak lepattintjuk a vázról és berakjuk az autóba. Különösen jó ez, ha a baba mondjuk, éppen alszik, hiszen nem kell felkelteni, vagy ha az anyuka egyedül utazik a gyerekkel.


Reméljünk összeállításunk segítségével könnyebbek lesznek a babás hétköznapok :) .

Hozzászólások

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

Ki mondta, hogy szülőnek lenni egyszerű?

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Rég nevettem ilyen jót!

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Egy japán hölgy összegyűjtötte a hatékony rendrakás legfontosabb elveit. Érdemes tanulni belőle!

Az én feleségem tényleg szuperanya

Az én feleségem tényleg szuperanya

Egy apa szavai arról, hogy milyennek látja azt a nőt, akivel közösen nevelnek egy háromévest.

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Majdnem meghalt egy kisfiú a pattogatott kukorica miatt - az anyuka mindenkit figyelmeztet, nehogy úgy járjanak mint ők.

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A gyerek nem azért mert rossz: így akar üzenni nekünk.

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Még nem tud beszélni, de a mozdulatai mennyi mindent elmondanak...

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Minden kisgyerek szeret segédkezni a konyhába. A szilvásgombócnál több dolgot is nyugodtan rábízhatsz.

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Nincs több félelem az infúziótól a kórházban, ha alkalmazzák ezt a zseniális ötletet!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Néhány tipp a csomagoláshoz, hogy ne stresszelj az első közös nyaralásotokon a kicsivel!