Kosztümös filmek

Admin | 2014.04.11

Elfújta a szél (1939)


Gone with the wind

Az amerikai polgárháború idején játszódó történet főhőse egy georgiai ültetvényes gyönyörű lánya, Scarlett O'Hara (Vivien Leigh). A tüzes és makacs teremtés hiába szerelmes a szomszéd birtokos legidősebb fiába, Ashley-be (Leslie Howard), a fiatalember mégsem őt, hanem unokatestvérét választja. Házasság és pusztulás, születés és halál kíséri végig Scarlett életét, melyben egy különös férfi, Rhett Butler (Clark Gable) válik főszereplővé.


A művet a debütálás után rögvest a szívébe zárta a közönség, de akadtak olyanok is, akiket felháborítottak a látottak, s tüntetőleg kivonultak az előadásról. Az ok bármilyen hihetetlen is, de roppant egyszerű volt: ugyan számos jelenetben elcsattant egy csók, de ez még szinte elenyészett amellett az egy mondat mellett, mely azóta a filmtől függetlenül szintén kortörténelmi jelentőségűvé nőtte ki magát a film történelmében. Ezt az ominózus mondatot Butler szájából hallhatjuk a film vége felé, aki azt meri mondani Scarlettnek, hogy: Frankly my dear, I don't give a damn. („Őszintén szólva kedvesem, fütyülök rá.”) Az 1930-as években az erkölcsi cenzúra (PCA-ügy – Produkciót Szabályzó Bizottság) legismertebb példájává vált.





Büszkeség és balítélet (1995)


Pride and prejudice

Az 1800-as évek elején Angliában játszódó történet Mr. és Mrs. Bennet öt hajadon lányának meséjét mondja el, miután a gazdag és ezáltal remek férjjelöltnek számító Mr. Bingley és öntudatos barátja, Mr. Darcy a szomszédságukba költözik. Miközben Mr. Bingley azonnal beleszeret a legszebb Bennet-lányba, Jane-be.  Darcynak nehézséget okoz az egyszerű helyi közösség elfogadása és több alkalommal is összeütközésbe kerül a család második legidősebb lányával, Elizabethtel, aki a legfigyelemreméltóbb és legeszesebb teremtés a társaságban.


Csodálatos, romantikus szerelmi történet, meseszép helyszínekkel és kiváló színészekkel. A férfi főszerepet játszó Colin Firth egy egész seregnyi asszonyt magába bolondított nem csak Angliában, hanem szerte a világban. A kosztümös filmek rajongóinak ez alap filmnek számít!









Lovagregény (2001)


A knight’s tale

William Thatcher (Heath Ledger) nemcsak kiváló szájhős, hanem első osztályú szédítő is, akinek csupán egy rang hiányzik a teljes sikerhez. Mivel az nem terem minden bokorban, hát hazudik egyet magának, amikor Sir Ector a lovagi tornán jobblétre szenderül. Felveszi a vértezetét, és néhai ura nevében megnyeri a díjat. Hamarosan víg cimboráival egyik tornáról járnak a másikra, és William igazi sztár lesz. Csakhogy a szép Jocelyn teljesen elcsavarja a fejét, mellyel egy veszélyes és féltékeny ellenséget szerez magának. Ráadásul Adhemar gróf, a fekete lovag rájön, hogy egy csaló orránál fogva vezeti a sportbarát nemességet.


Heath Ledger neve garantálja a fantasztikus látványt és a sziporkázó poénáradatot. Ezt a filmet még a párod is szeretni fogja!





Tulipános Fanfan (2003)


Fanfan la Tulipe

XVIII. századi Franciaországban az emberek boldogan éltek. A nők könnyen kaphatók voltak egy kis etyepetyére, a férfiak többsége pedig kedvenc sportjával, a háborúval foglalatoskodott, ez volt az egyetlen játék, amelyben mindenki részt vehetett. Fanfan, az ifjú kalandor, a női nem nagy csodálója kénytelen XV. Lajos hadseregébe menekülni, mivel a házasság igájába akarják kényszeríteni. Egy toborzó őrmester észvesztően gyönyörű lánya, Adeline (Penelopé Cruz) azt jósolja Fanfannak, hogy katonaként dicsőség vár rá és az övé lesz a király lánya is. Miközben Fanfan úton van Aquitániába, hogy csatlakozzon a sereghez, megmenti egy királyi hintó utasait a rájuk támadó banditáktól és rájön, hogy az utazó hölgyek nem mások, mint Madame de Pompadour és Henriette, az uralkodó lánya. Fanfan most már hisz benne, hogy Adeline jóslata valóra fog válni.






Marie Antoinette (2006)


Marie Antoinette

Marie Antoinette (Kristen Dunst) osztrák hercegnő, még szinte gyermek, amikor Franciaország és Ausztria uralkodóházai politikai érdekeinek megfelelően a fiatal francia király, XVI. Lajos felesége lesz. Hiába Versailles pompája, Marie Antoinette elszigetelten érzi magát a botrányokkal és intrikákkal teli udvari életben. Újabb csapás számára, amikor rájön, hogy a király megcsalja az egyik udvarhölggyel. A frusztrált királynő a gátlástalan kicsapongásba menekül, amivel kivívja a nemesség és a köznép haragját. Mindez megpecsételi sorsát.


Hozzászólások

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

Ki mondta, hogy szülőnek lenni egyszerű?

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Rég nevettem ilyen jót!

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Egy japán hölgy összegyűjtötte a hatékony rendrakás legfontosabb elveit. Érdemes tanulni belőle!

Az én feleségem tényleg szuperanya

Az én feleségem tényleg szuperanya

Egy apa szavai arról, hogy milyennek látja azt a nőt, akivel közösen nevelnek egy háromévest.

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Majdnem meghalt egy kisfiú a pattogatott kukorica miatt - az anyuka mindenkit figyelmeztet, nehogy úgy járjanak mint ők.

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A gyerek nem azért mert rossz: így akar üzenni nekünk.

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Még nem tud beszélni, de a mozdulatai mennyi mindent elmondanak...

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Minden kisgyerek szeret segédkezni a konyhába. A szilvásgombócnál több dolgot is nyugodtan rábízhatsz.

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Nincs több félelem az infúziótól a kórházban, ha alkalmazzák ezt a zseniális ötletet!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Néhány tipp a csomagoláshoz, hogy ne stresszelj az első közös nyaralásotokon a kicsivel!