Nagy öröm volt számomra, hogy kisfiam szemmel láthatóan érezte magát egyre jobban a közösségben. Látszott ez azon is, ahogy ma reggel lazán bevágódott az átadó folyosójára, miközben apró lábait, kicsit oldalra dobálva, dünnyörészve lépegetett előttem. Ha tudott volna beszélni, most azt mondaná: "Csá cimbora, megjöttem a bölibe!"
Átöltözés után hamarosan hozták is a reggelit, halkrém lilahagymával! Micsoda? Jól látok? Meresztettem szemem a tányérra, ahol apró kenyérkékre kenték a szürkés színű halkrémet és mellé karikázva ott áll-fekszik-ül a lilahagyma. Kíváncsi voltam hány gyerek eszi meg a csípős ételt, aminek egészségét egy percig sem vitatom, mégis furcsállottam, mert hát ugye, kint a földeken dolgozó, erősen igénybevett fizikai munkát végző munkásoknál még csak megértem a csípős finomságot, de hát itt! Érdekes módon több gyerek is szívesen ropogtatta a lila csodát, amiből azt szűrtem le, hogy nem először szolgáltak fel ilyet nekik. Zalánt kivéve, aki beleharapott ugyan, de már tolta is ki nyelvével az összenyammogot erőt.
Reggeli után irány az udvar. Az öltözködésnél még segítettem Zalánnak, de kint ismét beburkolóztam láthatatlanná tevő köpönyegembe, és a már megszokott módon ültem le, a szinte már hazahívó kispadra. Egymagamban nézelődtem, míg egy duci, talpig rózsaszínbe öltözött kislányon akadt meg a szemem. Elég feltűnő volt a többi apróság között, nem csak méretei miatt, hanem mert úgy vettem észre Ő lehet a helyi ’Keresztapa’ e kis közösség keretein belül. Rövid barna haja kesze-kuszán állt, ám barna szemei pufi arcából fenyegetően tekintett a világra. Ő volt Hédi, aki eldöntötte a másik helyett, hogy kell e neki cumi vagy sem. Egyből megértettem a lilahagyma erejének jelentőségét, kellett is a kis lila plussz a kicsiknek, hogy kivédjék Hédi támadásait. A baj csak az volt, hogy a reggelinél Hédi is jelen volt és így az erőfölénye ugyan úgy megmaradt a többiekkel szemben. Felsőbbrendűsége határozott temperamentumából adódott, ahogy odament a békésen játszó pajtásához, majd mint egy egy személyes hadsereg, egy gyors mozdulattal, Hopp! már a kezében is volt a cumi, amit egy olimpiai diszkoszvető taktikájával hajított el az udvar túloldalára. Elégedettsége akkor teljesedett csak be igazán, ahogy a felzendült a cumifosztott gyerek sírása. Bár ezzel mit sem törődve hagyta ott, mint aki jól végezte dolgát, mert Ő úgy tudta, hogy azért jár ide a bölcsibe, hogy testi adottságait kihasználva megteremtse ki-ki után következik a ranglétra helyes sorrendjén. Kevés gyerek volt, akinek megkegyelmezett, de egyenlőre Zalán is közéjük tartozott, bár ennek az is lehetett az oka, hogy félszemmel olykor rám sandított, mert azt tudta, hogy mi összetartozunk és ha ekkorára nőttem akkor igen csak sok hagymát ehettem.
Megkerestem Zalánt tekintetemmel, és mit látok! Kisfiam ott ült a stabil, kényelmes álommotor derekán. Na végre! Örömömet alig bírtam leplezni, hiszen a harmadik napja várok erre, hogy a bevett kanyarok élvezetét gyermekem arcára kiülő mosoly által én is átéljem.
Nem kellett sok idő, és a többi motoron közlekedő gyerkőc, kissé bizalmatlanul, körbefogták Zalánt. Mégis csak Ő volt az Új Fiú, akinek meg kellett mutatni, hol a helye és nem motorozgathat kedvére, minden következmény nélkül.
Ekkor döbbentem rá, hogy milyen helyzetbe is kényszerítettem kisfiamat a bölcsibe iratkozás által. Bekerült egy olajozottan működő közösségbe ahol most Neki kellett egyedül, megtalálnia a méltóhelyét.
Figyeltem, vártam, mi történik. A motoros bandavezér egy szöszke kisfiú volt, aki kicsit idősebb lehetett Zalánnál, ám termetileg jól láthatóan kisebb volt Nála. És talán ez volt az, ami megváltotta gyermekem szabadságát. Rendíthetetlenül állta a főnök tekintetét, miközben ragadósan kapaszkodott a már megkedvelt motor kormányában. Most a vezér, motorja kerekével erőteljesen meglökte Zalán járgányát, ám kisfiam tömeg túlereje itt vitathatatlanul megmutatkozott. Alig moccant valamit, viszont olyan pillantást indított a szőke kölök felé, hogy az jobbnak látta inkább befogadni a bandába, mintsem egy madmax hőssel szembeszállni.
Ezek után egy szempillantásra, helyre állt az udvar rendje. vidáman szaladgáló gyerekek, összehangoltan robogó motorosok és a hatalmát gyakorló Hédi is mind-mind beindították, egyensúlyba tartották a bölcsödeiélet vérkeringését.
Hazafelé az úton többször is lejátszottam a nap eseményeit, és hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy Zalán baba végre megtalálta helyét a gyerekek között, ráadásul Neki ehhez nem is kellett a lilahagyma plussz ereje.
Elnyerte tetszésedet cikkünk? Olvasd el hasonló írásainkat is!
Szeretetről (gyerekszájból)
Gyerekszáj
Munk
Játékos este
A függöny
A kényes öltöztető baba
Hű, de finom!
Az első hó
Forrás: www.mommo.hu
Hozzászólások