A baba ültetése - mikor érdemes elkezdeni?

Vivien Ecsédi | 2017.12.06

A baba fejlődése szempontjából fontos mérföldkő, miután fejét már biztonságosan megtartja és az átfordulást is elsajátította, ekkor a legtöbb baba egy felnőtt ujjaiba kapaszkodva próbálja meg ülő helyzetbe felhúzni magát. Az ehhez szükséges izmok a születés pillanatától fokozatosan fejlődnek, és 5-6 hónapos korára erősödnek meg annyira, hogy gond nélkül lehessen megtámasztva ültetni a babát. A legtöbb baba nagyjából 10 hónaposan tud magától ülni, de természetesen ezt az időpontot számos tényező befolyásolja.

Születésétől kezdve a baba már megpróbálja megemelni a fejecskéjét, de ez egy ideig még megfelelő támasztásra szorul. Körülbelül 4 hónapos korától a nyak izmai rohamos fejlődésnek indulnak és már felemeli a fejét, ha hasra fekteted. A kicsi hamar rájön, hogy ha karjaira támaszkodik könnyen fel tud emelkedni és innen már csak pár lépés, hogy a baba kúszni-mászni kezdjen, majd egyszer csak felüljön.

5-6 hónapos kora körül sok gyereket már biztonságosan lehet ültetni, azonban jól megtámasztva és lehetőleg még nem derékszögben. 7 hónapos korában a kisbaba már két kezére támaszkodva ül, azonban ez nem éppen a leg megfelelőbb testhelyzet a számára. Ha már ügyesen kúszik vagy mászik és kapaszkodva feláll, akkor már nem sok választ el attól, hogy önállóan üljön a baba.

A sok mozgással a baba izmai hamar fejlődnek és az egyensúlyérzéke is hamar kialakul. Sok szülő és szakember vélekedik úgy, hogy meg kell várni, amíg a baba egyedül felül és csak kis segítséget kell nyújtani neki a képesség elsajátításához. 

A szülők szerepe a gyermek mozgásfejlődésében – ül a baba

A fej és a mellkas emelgetésének gyakorlása, például egy baba felé nyújtott játék segítségével, nagyban hozzájárul az izmok fejlődéséhez, a fej megtartásához és a későbbi fejlődési mérföldkövek eléréséhez. A kúszás és mászás elengedhetetlen az ülés, és később a járás megtanulásához.

Egy csillogó vagy egy hangos játék nem csak arra jó módszer, hogy a gyermek látását és hallásának megfelelő fejlődését ellenőrizd, hanem az egyensúlyérzékét is javíthatod vele. Amikor már ügyesebben ül, körberakhatod olyan játékokkal, amelyek felkelthetik az érdeklődését, de még ne tudja elérni őket. A baba hamar megtanulja az ülő helyzetben való egyensúlyozás praktikáját, és támaszkodással, előre hajlással próbálja elérni kedvenc játékait. Maradj a közelében, hogy biztonságban érezhesse magát.

A baba számára fontos, hogy állandó ingerek érjék és ösztönözve legyen a mozgásra. Ez a legjobb módszer a gyermek mozgásfejlődése szempontjából. Ameddig nem tud magától felülni, ne ültesd túl hosszú ideig – még kitámasztva sem – hanem hagyd, hogy ő maga próbálja elsajátítani ezt a képességet. Nagyjából 10 hónapos kora körül tud majd önállóan ülni, addig pedig segítsd, hogy intenzív mozgás mellett erősödjenek az izmai.

gyerekek képességei különböző módon fejlődnek ki, egyeseknél gyorsabban, másoknál lassabban. A fej megtartása egy nagyon fontos mozzanat, és egyensúlyozó készsége kulcs a későbbi mászásához, üléséhez és járáshoz. Amennyiben gyermeked koraszülött, légy felkészülve arra is, hogy ezek a képességek lassabban fognak fejlődni nála, mint a többi vele egykorú gyermek esetében.


Forrás: csaladivilag.hu

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!