Fulladásveszélyes babaruhákat talált az NFH

Szabó Eszter | 2017.02.08

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság bevizsgált számos 3 éves kor alatti gyermeknek szánt ruhát. A teszt során 86 százaléka a termékeknek megbukott, forgalmazásukat betiltották.

Egy kisgyermek számára sok minden jelenthet veszélyt, nem véletlenül aggódnak olyan sokat a szülők. Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy nem hiábavaló az idegeskedés. Az NFH legutóbbi akkreditált laboratóriumi vizsgálatában megdöbbentően felelőtlenül előállított gyermekruhákat találtak, melyek életveszélyesek a legkisebbek számára. (Mindössze 5 db ment át a teszteken.)

A babák ugyebár szeretnek mindent megrágni, a szájukba venni, vagy éppen megráncigálni, ezért különösen oda kell figyelni, nehogy lenyeljenek egy apró darabkát a ruhájukból. Hogy miről is van szó pontosan? A fogyasztóvédők egyrészt a stasszok, gyöngyök, gombok leválását vizsgálták meg, azt, hogy milyen erőkifejtés hatására esnek le a ruhákról, ugyanis ez külön elvárás. Találtak olyan termékeket is, melyeknél a díszítést a gyártól egyszerűen csak biztostűvel rögzítették. Sajnos a legtöbb esetben egyszerűen elég volt egy felnőttnek megfognia és kicsit megrántania a díszítést, és máris elvált az anyagtól a ragasztás miatt. Éppen ezért az NFH szakértői azt tanácsolják, hogy gyermekruházat vásárlásakor a szülők maguk is teszteljék a terméket vásárlás előtt: egyszerűen nézzék meg hogy le tudják-e az apró csecsebecsét könnyen feszegetni a ruháról vagy sem. A fulladásveszélyes babaruhákat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság márkamegnevezésekkel és fotókkal tette közzé honlapján.

Két ruhácskánál a túl hosszú öv volt a veszélyforrás, mivel a könnyen ráléphetnek kioldáskor a kicsik, vagy felakadhatnak velük, esetleg a baba nyaka köré is tekeredhet extrém esetben.

17 db nem megfelelő cipőt is talált a Fogyasztóvédelmi Hatóság, melyeknél a merev, kemény talp volt a problémaforrás.

A szakértői közlemény szerint a veszélyes termékek többsége Kínából és Törökországból származik, ezért javasoljuk, hogy ha ezen területekről származó ruhát vásárolsz, különösen fontold meg, megvásárlod-e a terméket.

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!