Úgy tűnik, mégis szülnek pénzért a nők

Vastag Anikó | 2019.06.02

Összefoglaltuk, milyen lehetőségeket vehetnek igénybe a gyerekes szülők.
A különböző kedvezmények kihasználásával (az egyik igénybevétele nem zárja ki a másikat) a fiatal családok 2019. július 1-jétől akár plusz 40 millió forinthoz juthatnak. Nagyon fontos azonban áttekinteni a részleteket, hiszen ennek egy része hitel, amit vissza kell fizetni.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) áprilisban ezer, 18–45 év közötti magyart kérdezett meg – a válaszadók fele volt nő, és ugyanekkora arányt képviseltek a gyerektelenek – a júliusban induló családtámogatásokkal kapcsolatban. Mint kiderült: a babaváró hitel (ezt következetesen támogatásnak nevezik) elsősorban az egygyerekesek, illetve a gyermektelenek körében népszerű. A CSOK-ra viszont főként a már most több gyereket nevelők ugranának.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta: pozitív meglepetés, hogy a gyermektelek között néhol nagyobb arányban vannak, akik kedvezően fogadták az akciótervet. Szerinte az akcióterv javíthat a népesedési helyzeten, a válaszadók is úgy látják ugyanis, hogy az intézkedések növelhetik a gyermekvállalási kedvet.

Az eredmény annyira azért nem meglepő, hiszen a júliusi intézkedések kitüntetetten a hatályba lépést követően születendő babákra fókuszálnak, amit indokolhatnak a meglehetősen pocsék születési adatok. Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy ha lesz gyerek, lesz támogatás is, ami addig tulajdonképpen nem más, mint kölcsön. A tehetősebbek mindenesetre jól profitálhatnak a dologból. Nem egy olvasónk dörzsöli már a kezét, hogy felveszi az egész 10 millió babahitelt, és azon vesz, a júniusban megjelenő bombázó kamatozású (a hozam ráadásul még a kamatadótól is mentes) állampapírból. A kalkuláció nem nehéz: ha születik gyerek, akkor a babaváró kamatmentes, az új állampapír pedig majdnem 5 százalékot hoz évente.  (Amennyiben nincs gyerek, persze rosszabb a helyzet.)

Ennek a körnek az sem gond, hogy állja a született baba felnevelésének (egyre magasabb) költségeit. Még a magasabb jövedelmű családok is megérezhetik viszont, hogy ahogy nő a gyerek, úgy emelkednek a kiadások – egyúttal pedig csökken a támogatás. Az érettségi után ugyanis már nem jár a családi pótlék és a családi adókedvezmény. Érdemes gondolni például arra is, hogy a nagycsaládosok autótámogatási jogosultságához a felsőoktatásban továbbtanuló az érettségi évének júniusától már nem is számít gyereknek. Forrás

Címkék:

Hozzászólások

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Így lát téged a kisbabád

Így lát téged a kisbabád

Tudtad? Több hónap kell ahhoz, hogy fókuszálni tudjon a szem.

Túl sok a cukor a bébiételekben

Túl sok a cukor a bébiételekben

Az egészségügyi világszervezet figyelmezteti a kisgyerekes szülőket: el kell olvasni, mit tartalmaznak a bébiételek!

Ilyen szülő vagy  a horoszkópod szerint

Ilyen szülő vagy a horoszkópod szerint

Ha hiszel benne, mindenképpen hasznos.

50 hasznos tanács az anyukáknak az első 6 hétre

50 hasznos tanács az anyukáknak az első 6 hétre

Gyakorló anyák tanácsai azoknak, akik még most kezdik szokni ezt az érzést...