Új, veszedelmes kullancs jött délről Magyarországra

Vastag Anikó | 2019.05.12

Új kullancsfaj jelent meg Magyarországon a Dunántúlon Somogy és Tolna megyében. Az új vérszívókról még keveset tudnak a szakértők, köz- és állat-egészségügyi veszélyeit vizsgálni kell - mondta az InfoRádióban a Magyar Kullancsszövetség elnöke, Kapiller Zoltán, aki szerint most már egész évben kullancsszezon van.
Magyarországon 42 kullancsfaj volt honos eddig, ebből tucatnyi támadta az állatokat és az embert, a többiek csak bizonyos erdei állatokon élősködtek. Most, hogy az elmúlt években a déli államok felől bejött Tolna és Somogy megyébe az aranysakál, vele együtt bejött a rókakullancs eddig nem ismert alfaja.

Mint Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke elmondta, az utóbbi években most egész éves a kullancsszezon, és ezen belül is február végétől július közepéig van az első nagy rajzás, majd augusztus elejétől november közepéig egy kisebb.

"Ez nem jelenti azt, hogy a nyári szezonban nem kell tartani a kullancsoktól, sőt, ha valaki egy balatoni strandra vagy egy Duna-parti fürdőzésre megy, ott is egy-másfél óránként be kell lesni a fürdőnadrágba vagy a bikinibe kullancsvizit végett. Védekezni kell!"

Ha kirándulni megyünk, semmiképpen ne menjünk vadetetők, vadpihenők, vaditatók környékére, az általuk gyakran látogatott vidékekre, inkább a kijelölt turistautakon haladjunk.

"Kerti munka során nagyon ügyelni kell arra, hogy mely napszakban dolgozunk, ugyanis a kullancsok leginkább a reggeli és a délutáni órákban rajzanak ki előszeretettel. Minél magasabban van a nap, annál kevesebb kullancs van jelen.
Ha bozótirtásra kényszerülünk, azt inkább a déli órákban tegyük" - javasolta a szakember, aki szerint jó, ha tetőtől talpig lefújjuk magunkat kullancsriasztó készítménnyel, és minden kint tartózkodás során folyamatosan vizsgáljuk magunkat.

Ha valakit már kullancscsípés ért, szigorúan tilos körömmel, csipesszel, olajjal nekiesni, ugyanis ilyenkor fuldoklásában fertőző anyagot köp ki magából; patikában kapható kullancskanalat kell használni. A fertőző kullancsok 94 százaléka a Lyme-kór valamelyik változatát fecskendezi áldozatába.

Címkék: Lyme-kór, kullancs

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!