7 év után csoda történt!

Admin | 2017.04.11


Mint ahogyan tudjuk, hét év után fogant meg kisbabája. Mi történt ez idő alatt?



Már 7 éve jártunk intézetről-intézetre, számos szakemberrel konzultáltunk, rengeteg vizsgálaton túlestünk, de semmilyen okot nem találtak a háttérben, ami indokolta volna, hogy nem jön a baba. Mindössze egyetlen fiatal orvos említette egy ultrahangvizsgálat során, hogy „egy kis behúzódás” található a méhemben. Megoperáltak, de azt mondták, hogy végül nem találtak semmit. Mivel nem sikerült tisztázni a meddőség okát, ezért egy inszemináción is túlestem, ekkor hiperstimuláció is fellépett.



Mi az, amire fény derült a vizsgálatok során?



A Versys Clinics-ben végre kiderült, hogy olyan összetett nőgyógyászati problémám van, amely miatt több okból is esélytelen voltam arra, hogy egy egészséges kisbabának adjak életet. Nemcsak anatómiai eltérésekre derült fény, hanem arra is, hogy egy genetikai mutációt hordozok, vagyis homozigóta vagyok, amire folsavat és B-vitamint szedtem, emellett a hormoneredményeimen is javítani kellett endokrinológus segítségével.  Mindezek mellett Dr. Vereczkey Attila a kivizsgálást követően endoszkópos műtétet javasolt, amely nemcsak endometriózist, hanem méhfejlődési rendellenességet is igazolt, ezeket sikerült egyetlen műtéti beavatkozás alkalmával orvosolni.



Mit tapasztalt a műtétet követően?



Az ébredést követően persze éreztem a fájdalmat, de erre azonnal kaptam fájdalomcsillapítót, és onnantól kezdve már nem is volt semmilyen panaszom. Már másnap teljesen jól éreztem magam, és szerencsére a műtét is nagyon jól sikerült, ahogy az a későbbiekben teljesen be is igazolódott.



Hogyan végződött a történetük a meddőségi klinikán?



4 hónappal a műtétet követően arra lettem figyelmes, hogy késik a menstruációm. Először azt hittem, hogy elszámoltam valamit, de azért persze csináltunk gyorsan a férjemmel egy tesztet. Amikor pozitív lett el nem akartunk hinni a szemünknek, még két teszt kellett ahhoz, hogy el merjük hinni, hogy kisbabát várok. Teljesen természetes úton fogant meg a baba, és szerencsére minden a legnagyobb rendben ment a terhesség során is.





Judit kezelőorvosa, Dr. Vereczkey Attila szerint a meddőséget komplex szemléletben, azaz a szakmák közötti összefogásban érdemes kezelni. Judit esetében részleges méhsövény, valamint 3. stádiumú endometriózis volt kimutatható, amelyet súlyos kismedencei összenövések is súlyosbítottak. A szakember hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű problémákra a minimál-invazív sebészet jelenti a leghatékonyabb megoldást, mivel ez a korszerű technológia lehetővé teszi, hogy ne kelljen hosszabb metszéssel felnyitni a hasfalat, hanem apró lyukakon keresztül történjen a beavatkozás. Judit esetében a műtét során a méhet kettéosztó sövényt átmetszették, a kismedencei összenövéseket oldották, és az endometriózisos területet lézerrel elvaporizálták, vagyis elpárologtatták, így megszűntek azok a problémák, amelyek akadályozták a sikeres gyermekvállalást

Címkék:

Hozzászólások

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?

Ha a baba várat magára, sokan javasolják ezt a megoldást - pedig nincs sok valóságalapja

Ha a baba várat magára, sokan javasolják ezt a megoldást - pedig nincs sok valóságalapja

Tényleg nagyobb a családalapítás esélye, ha a férfi megtartóztatja magát, és ritkább az együttlét?