Gyermeket szeretnél? Figyeld a holdat!

Léna | 2018.09.28

A Hold állását legegyszerűbben holdnaptárból tudhatjuk meg.  Prof. Dr. Török Szilveszter aki az alábbiakat mondja ennek hasznosságáról:
– Évtizedek óta tanítom, hogy a hold állása hatással van a szervezetre Ez alapján lenne jó a műtétek időpontját is meghatározni. Ma már sokan kérik, hogy segítsek a legideálisabb időpont megválasztásában. Persze életmentő műtéteknél nincs min gondolkodni, de egy halasztható beavatkozásnál célszerű az optimális napot megvárni. Mára elértem, hogy orvosok is hívnak ilyen ügyben. Csak zárójelesen jegyzem meg, hogy elsősorban akkor keresnek, ha közeli családtagjuk műtétéről van szó.
– Tehát nem mindegy, hogy mit mikor végeznek?
– Sebészeti beavatkozásokat az első és a harmadik fázisban (annak is a második és a harmadik harmadában) érdemes elsősorban végezni.
Az asztrológia csillagjegyei szerint ugyancsak megkülönböztethetők kedvező vagy kedvezőtlen időszakok egy-egy műtét szempontjából. Mindegyik születési jegyhez más-más érzékeny testrész, szerv vagy szervrendszer társul. Érdemes tehát ellenőrizni, hogy a Hold éppen melyik jegyen kel át, ahhoz milyen testrészek tartoznak, és ha az érintett testrészek műtétjét tervezzük, érdemes az operációt elhalasztani, hacsak nem sürgős vagy életveszélyes esetről van szó.
– Van-e olyan alapszabály, amit mindenképpen követni kell?
– Az az alapelv, hogy minden ami túlságosan megterheli azt a testtájat, amelyet az adott jegy ural, kétszer olyan kártékony a szervezet számára. Másfelől viszont igaz az is, hogy minden, amit annak a testrésznek vagy szervnek a jólétéért teszünk, amelyet az adott jegy ural, kétszeresen jótékony hatású.

A Hold hatása a termékenységre
– Több mint ötven éve annak, hogy felhívott egy bizonyos Jónás Jenő (sok helyen Eugen Jonasként szerepel a neve) szülész, nőgyógyász prof ., és elmondta: rájött hogy tud egy anya életképes gyermeket foganni, sőt még a gyermek nemét is meghatározhatja. Egy sugallatot kapott, melynek hatására rendszerbe foglalta tudását. Ezt mára Jónás-módszerként ismeri a világ. Négy dolgot tud a Jónás módszer:
1. Meghatározza a fogantatás azon napjait, amikor a gyermek erős, életképes lesz, és könnyű terhességet ígér.
2. Megadja mely napokon fogan az adott nő lány vagy fiú gyermeket.
3. Meghatározza a meddőnek mondott nők termékeny napjait.
4. Megmondja, mely napokon nem következik be fogamzás, tehát mikor nem kell védekezni a terhességet nem akaróknak.
Ez utóbbi pont miatt Jónás Ernőt még a Vatikán is kitüntette. Mégsem terjedt el széles körben a módszer.
Sajnos Jónás Jenő politikai színezetű dolgokba keveredett, aminek következtében még a diplomáját is elvették. Mivel az emberek gyógyításával már nem foglalkozhatott, Pozsonyból Manyára költözve versenylovakkal kezdett „kísérletezni”. Hasonlóan az emberhez az állatoknál is meg tudta határozni a termékeny napokat, és hogy milyen nemű csikó foganjon. Megjegyzem később rehabilitálták Jónás Jenőt.

Címkék:

Hozzászólások

Hat tévhit a fogamzásról

Hat tévhit a fogamzásról

Mindannyian hallottunk pár mendemondát arról, mi minden befolyásolhatja a termékenységet. Vajon ezeknek mi a valóságtartalma? A legismertebb vélekedések mögé próbáltunk most meg bekukkantani.

Ez a legideálisabb kor a szüléshez! Felejtsd el, amit eddig hallottál!

Ez a legideálisabb kor a szüléshez! Felejtsd el, amit eddig hallottál!

Eddig tartotta magát az a nézet, hogy minél fiatalabb egy nő, annál ideálisabb a gyerekvállalás és a szülés. Mostanáig.

A pszichológus segít a gyermekáldásban?

A pszichológus segít a gyermekáldásban?

Mennyire jellemző Magyarországon, hogy az emberek pszichológus segítségét kérik egy ilyen helyzetben? H.V. Magyarországon a fogamzási problémákkal küzdő párok, illetve egyedülálló nők közül sokan ...

Egyenlőtlen esélyek

Egyenlőtlen esélyek

Egy olasz pár küzdelme egészséges gyermekükért Az ESHRE (Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság) közleménye alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012. augusztus végén jóváhagyta e...

Férfi meddőség gyógyítása

Férfi meddőség gyógyítása

Ön számos tudományos társaság tagja, emellett a World Health Organization (WHO)-nak is dolgozott az elmúlt időszakban. Munkája során milyen jellegű kihívásokkal kellett szembenéznie? Prof. Giusepp...

7 év után csoda történt!

7 év után csoda történt!

Mint ahogyan tudjuk, hét év után fogant meg kisbabája. Mi történt ez idő alatt? Már 7 éve jártunk intézetről-intézetre, számos szakemberrel konzultáltunk, rengeteg vizsgálaton túlestünk, de semmil...

Fiút vagy lányt szeretnél?

Fiút vagy lányt szeretnél?

Fiút vagy lányt szeretnél?

Ezeket a teákat idd, ha babát szeretnél!

Ezeket a teákat idd, ha babát szeretnél!

Az éhgyomorra fogyasztott cickafark teára sok nő esküszik, ugyanis olyan hatóanyagokat is tartalmaz, mely segíti, a normál tüszőérést, a sárgatest hormon termelődését.

Fogamzásgátló tabletta férfiaknak

Fogamzásgátló tabletta férfiaknak

Egy amerikai szakfolyóiratban jelent meg nemrégiben a hír, mely szerint sikerült kifejleszteni egy fogamzásgátló tablettát, kifejezetten férfiaknak. A készítmény több amerikai egyetem közös kutatóin...

Biztos, hogy készen állsz a gyermekvállalásra?

Biztos, hogy készen állsz a gyermekvállalásra?

A lila köd eloszlatásában segít Colin Falconer vicces angol nyelvű tesztje, mely azonnal meghódította a keserédes mosolyú szülőket és a lelkes gyermekvárókat egyaránt. A 14 kérdésből álló teszt segí...