Köze van az ébredés időpontjának a teherbeesés esélyéhez

Vastag Anikó | 2019.02.23

Érdekes felmérést tett közzé az angliai Warwick Egyetem. Azt vizsgálták, hogy vajon a nők alvási szokásainak van-e köze a fogantatáshoz.

Az egyetem szakemberei több mint 100, mesterséges megtermékenyítésre váró nő adatait elemezték a brit közkórházakból és arra jutottak, hogy a korán kelők (ez egyeseknél akár fél 6-ot is jelenthet) 75 százaléka járt sikerrel, míg a későn fekvők és ennek megfelelően későn is ébredők körében csak minden harmadik mondhatta ezt el magáról.

A résztvevőket az elalvás időpontján túl arról is kérdezték, hogy ébresztőre kelnek-e. A legkésőbb fekvők hajnali 2 óra körül mentek aludni és nem nagyon keltek fel délelőtt 10 óra előtt, míg a legkorábban kelők már öt órával hamarabb fenn voltak.

A kutatók szerint a megtermékenyülés közti nagy különbség oka nem elsősorban a lefekvés és felkelés időpontja miatt van, sokkal inkább azért, mert a korán kelők jellemzően egészségesebbek, jobban étkeznek, és többet edzenek.

„Kisebb valószínűséggel dohányoznak, ritkábban túlsúlyosak, kevesebben szenvednek cukorbetegségben és szívérrendszeri rendellenességben, márpedig ezek mindegyike megnehezíti a teherbe esést” – magyarázta a kutatást vezető professzor.

Geraldine Hartshorne ugyanakkor azt is elismerte, hogy további kutatásokra van szükség az átfogóbb eredmények érdekében. A csapat szerint ha az eredményeket nagyobb mintán is meg tudják ismételni, akkor érdemes lehet elgondolkozni azon, hogy rávegyék a babára vágyó nőket alvási szokásaik megváltoztatására.

„Ez egy első felmérés, a következő lépés az emberek alvásának és hormonszintjének lekövetése, hogy lássuk, biológiai órájuk hogyan viszonyul a várandósághoz” – fogalmazott a HuffPostnak Geraldine Hartshorne. Forrás

Hozzászólások

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Sajnos minden negyedik párt érinti a meddőség.

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?